Világunk biztonságát talán a legnagyobb mértékben a felhalmozott hatalmas atomfegyverkészletek fenyegetik. Egy nukleáris háború a két atom-szuperhatalom között akár civilizációnk gyors végét is jelenthetné. Az Obama-adminisztráció szinre lépése etekintetben is friss szellőt hozott, ígéretes tárgyalások kezdődtek a szupernehézsúlyúak, a stratégiai támadófegyverrendszerek számának korlátozásáról az Egyesült Államok és Oroszország között.

A római első, tapogatózó fordulóról még a bizalmatlan oroszok is szuperlatívuszokban beszéltek, és a májusi, washingtoni tárgyalássorozat, amelyen mindkét fél felvonultatja nehéztüzérségét, a legjobb orosz és amerikai szakértőket, ígéretesnek tűnik. Csak az idő kevés. Alig több, mint félév áll a két nagy rendelkezésére, hogy megállapodjon egy minden eddiginél bonyolultabb fegyverzetkorlátozási kérdésben. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint majdnem biztos, hogy a 2009 december 31-én lejáró egyezményt legalább egy évvel meghosszabitják, hogy időt adjanak az új, minden eddiginél átfogóbbnak igérkező szerződés kidolgozására - amelyre mindkét félben megvan a szándék.

Az egyezség éppúgy érdeke Washingtonnak, mint Moszkvának. Ha a jelenlegi, oldalanként 1700-2200 nukleáris robbanófej számát jelentősen csökkentik, a biztonságukat ezzel nem veszélyeztetik lényegesen, viszont eszközöket, pénzt spórolnak. És ami nem kevésbé fontos, erkölcsileg is sokkal erősebben érvelve léphetnek fel az atomfegyverklubba erőszakkal betörni látszó, kiszámíthatatlan újoncokkal, Iránnal és Észak-Koreával szemben. Ezzel elsősorban az amerikaiak érvelnek.

Ez a stratégiai fegyverzetcsökkentő folyamat azonban mellékhatásokkal jár. Például felértékeli a szomszédságunkba, Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétapajzs (általában véve mindenféle rakétavédelmi rendszer) jelentőségét, hiszen kevesebb rakétával szemben könnyebb a védekezés. A második, nem kevésbé fontos érv: felértékeli a "második-harmadik vonal", az orosz és amerikai stratégiai támadófegyver-arzenálnál egy nagyságrenddel kisebb nukleáris erővel rendelkező országok, Nagy Britannia, Franciaország, Kina, Izrael, Pakisztán India szerepét. Hogyan lehet majd ezeket az államokat is bevonni egy korlátozó egyezménybe? Erre egyelőre nincs válasz. Igaz, az emlitett második-harmadik vonalbeli országoknak együttvéve sincs akkora nukleáris támadóarzenálja, mint az USA-nak, vagy Oroszországnak külön-külön véve (nem beszélve a minőségi különbségről).

A robbanófejek csökkentése azonban nem elég, mondják az oroszok. Le kell szerelni a hordozóeszközök egy részét, a nehézrakétákat, robotrepülőgépeket, más közvetlen és közvetett célbajuttató eszközöket és újraértékelni más, érintett fegyverrendszerek szerepét. Ilja Kramnyik neves orosz szakértő is erről beszél, szerinte számitásba kell venni, hogy az amerikaiak számszerű-technikai fölényben vannak a tengeri, légi inditású robotrepülőgépeket illetően, így hatékonyabban támadhatják az orosz nehézrakétabázisokat. Oroszország, tekintetbe véve az amerikaiakéinál sokkal korlátozottabb eszközeit, ipari-tudományos hátterét, potenciálját, olyan egyezséget akar, amely ezt a hátrányt csökkenti, tehát korlátokat szab azokon a területeken is, amelyeken az amerikai technikai fölény vitathatatlan (elektronika, informatika, nanotechnológia, stb.) Amerikának a megegyezés pedig azért fontos, hogy pótlólagos eszközöket összpontosithasson más, kiemelt nemzetbiztonsági céljai (terrorizmus elleni harc, Afganisztán, energiabiztonság, Irán semlegesitése) elérésére.

Interkontinentális ballisztikus rakétát vizsgálnak amerikai tengerészek. Eggyel kevesebb?
Reuters - Bob Wickley A csökkentés folyamata azonban nem végtelen, az Obama elnök által vizionált atomfegyver-mentes világtól a legjobb esetben is generációk választanak el bennünket. Ha jelenleg egy bizonyos szint alá csökkentik a stratégiai támadófegyverek számát, a nemzetközi biztonság nemhogy tovább nő, hanem éppen csökken. Ugyanis abban a bonyolult, sokváltozós egyenletben, amely leírja korunk nemzetközi biztonságát, megnő a második-harmadik vonalbeli atomhatalmak (amelyek némelyike kiszámíthatatlan) szerepe. Nem beszélve arról a többtucatnyi országról, beleértve Magyarországot is, amely elvben, technikai fejlettségét tekintve képes atomfegyver előállítására - amelyek szerepe szintén felértékelődik. Emellett egyre több állam lesz képes olyan rakéták előállítására, amelyek ugyan nem atomfegyvereket, de más, tömegpusztító (vegyi, biológiai, radiológiai) fegyvereket képesek több ezer kilométerre eljuttatni. Ezek új veszélyforrást jelentenek, amellyel számolni kell.

A lengyelek rakétatámadás-információcserét ajánlanak Moszkvának

Lengyelország, Norvégiával és Törökországgal váratlan javaslatot tett: a radarbázisaik által összegyűjtött információt cseréljék ki az orosz radarrendszer hasonló adataival.A szokatlan javaslat - amely mögött az új, rugalmasabb amerikai politikát sejtik - mintegy szondázná Oroszországot, mennyire képes partnere lenni az Obama-adminisztrációnak egy új alapokra helyezett katonai-biztonsági együttműködésben. A javaslat láthatóan meglepte az oroszokat, mert egyelőre nincs moszkvai reagálás. Forrásaink szerint azonban az oroszok kedvezően fognak reagálni, hiszen ez az ő érdekeiket is szolgálja.

A lengyel-norvég-török rendszer központja Varsóban lenne, és jelezné Moszkvának az űrben-légtérben megjelenő veszélyforrásokat. A javaslatról legkésőbb Brüsszelben mondhatnak véleményt az oroszok a NATO-Oroszország Tanács soron lévő ülésén. (A NATO a tavaly augusztusi Grúzia-Oroszország miniháború után felfüggesztette a tanács munkáját, de később, már az Obama-adminisztráció idején annak felújitása mellett döntött)

Kapcsolódó cikkek: Obama-Medvegyev szeptember 23-án New Yorkban | Amerikai fegyverek Grúziának | Megállapodások sora az orosz-USA csúcs nyitónapján | Amerika újra népszerűbb Oroszországnál | Irán orosz rakétapajzsot épít?