Atombombát rejtett el Európában az al-Kaida?

Európában elrejtett atombombáról vallott az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetője a WikiLeaks portál által megszerzett és több világlapnak - köztük brit újságoknak - kiszivárogtatott, hétfőn ismertetett titkos iratok szerint, amelyekből az is kiderül, hogy guantánamói börtöntáborban megfordult gyanúsítottak közül sokat az amerikai titkosszolgálatok is teljesen ártalmatlannak tartottak.

Nagy-Britanniában a konzervatív The Daily Telegraph és a baloldali The Guardian közölt kivonatokat a bizalmas amerikai iratokból. Összesen 759 titkos aktáról van szó; ezek a Guantánamón valaha kihallgatott foglyok csaknem mindegyikének vallomásait összegzik.

A Telegraph az általa csokorba szedett új információk közül kiemelte, hogy az al-Kaida egyik meg nem nevezett parancsnokának állítása szerint a terrorhálózat elrejtett egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantaná fel, ha Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét elfogják vagy megölik.

A brit lap által közölt kivonat szerint az amerikai hatóságok tudják, hogy az al-Kaida számos kísérletet tett nukleáris alapanyagok beszerzésére, és az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a terroristáknak sikerült is urániumot vásárolniuk.

Az al-Kaida nukleáris csapásmérő képességére tett egyenes utalást a WikiLeaks által kiszivárogtatott iratok szerint Hálid Sejk Mohammed, a terrorhálózat operatív parancsnoka is, akit szintén Guantánamón őriznek. Mohammed - akit az amerikaiak a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat első számú kitervelőjének tartanak - az egyik dokumentum szerint azt mondta kihallgatóinak, hogy az al-Kaida "nukleáris pokoltüzet" zúdít a Nyugatra bin Laden elfogása vagy megölése esetén.

A kihallgatási dokumentumok feltárják azt is, hogy az őrizetesek szerint bin Laden alig néhány nappal a szövetséges erők érkezése előtt elmenekült az afganisztáni Tora Bora-hegységben lévő rejtekhelyéről. Az al-Kaida vezérét legutóbb 2003 tavaszán látták; bin Laden ekkor - több guantánamói fogoly egybehangzó beszámolója szerint - más terrorista vezetőkkel találkozott Pakisztánban.

A kihallgatások során feltárt tervek szerint az al-Kaida megpróbálta beszervezni a londoni Heathrow repülőtér földi kiszolgáló személyzetének tagjait, és több merénylettervet is szőtt a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú légikikötője ellen

A tervek között volt emellett cián bejuttatása számos amerikai középület légkondicionáló rendszerébe, valamint lakások bérlése nagy amerikai lakóépületekben, amelyeket gázrobbanásokkal döntöttek volna romba.

A kiszivárogtatott dokumentumokból kiderül az is, hogy Guantánamón gyerekek és aggastyánok egyaránt megfordultak, köztük egy 14 éves fiú, és egy 89 éves, súlyos egészségügyi problémákkal és mentális leépüléssel küszködő öregember.

Az amerikai erők több személyt azért ejtettek foglyul Afganisztánban, mert olyan órát viseltek, amelyet a Casio elektronikai cég még az 1980-as években forgalmazott. Az al-Kaida ugyanis ezt a bizonyos óratípust használta több esetben pokolgépek időzítő szerkezeteiben.

Az emiatt gyanússá vált őrizeteseket aztán - bizonyíték hiányában - különösebb hírverés nélkül elengedték.

A guantánamói akták vizsgálatából a The Daily Telegraph hétfői ismertetése szerint kiderül, hogy az amerikaiak "legalább 150" guantánamói foglyot ártalmatlannak találtak és elengedtek, ugyanakkor "mintegy kétszáz" őrizetest valóban globális fenyegetést jelentő terroristának minősítettek.

A The Guardian értesülése szerint Guantánamón - jóllehet Barack Obama amerikai elnök már két éve elrendelte a tábor bezárását - jelenleg is még 172 foglyot őriznek. A baloldali brit lap a hozzá eljutott információk közül kiemelte, hogy az amerikaiak a legfőbb pakisztáni hírszerző szolgálatot is a terrorszervezetek közé sorolták be, ugyanúgy, mint az al-Kaidát, a Hamászt, a Hezbollahot vagy az iráni titkosszolgálatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.