Assange maga is sztori

A WikiLeaks-ügy bebizonyította, hogy még mindig szükség van a hagyományos médiára – vallja David McCraw, a New York Times jogásza, aki a kiszivárogtatások kulisszatitkairól és jogi hátteréről beszélt budapesti előadásán.

A New York Times vezető jogásza éppen fogorvosnál ült, amikor Bill Keller felelős szerkesztő felhívta: azonnal be kell mennie a napilap szerkesztőségbe. – Vérző ínnyel rohantam a megbeszélésre, amelyet azért hívtak össze, mert a WikiLeaks felajánlott nekünk 97 ezer dokumentumot az iraki háborúról - mondta szerdai budapesti előadásában David McCraw. – Jogászként az első gondolatom az volt: milyen jó, már attól féltem, hogy arról a negyedmillió diplomáciai táviratról lesz szó, amelyek kiszivárgásáról már korábban is hallottunk. Az valóban gondot okozna! – idézte fel a McCraw 2010. június 23-át. Akkor még nem tudta, hogy nem sokkal később ezzel a kihívással is szembe kell néznie.

A megbeszélés végén fordultak a szerkesztők és az újságírók a jogászhoz, a véleményét kérdezve. – Láttam rajtuk, hogy itt csak egy jó válasz van, így azt mondtam, dolgozhatunk rajta – mondta. Az iratok azonban számos súlyos kérdést felvetettek: megsértenek-e bármiféle törvényt a dokumentumok birtoklásával, még akkor is, ha nem publikálják őket? (Az első alkotmánykiegészítés védi a sajtót, ha az titkos dokumentumot publikál. Ez a védelem azonban nem terjed ki az iratok birtoklására – igaz, 1917-es hatályba lépése óta soha egy újságírót vagy médiumot sem ítéltek el a kémkedési törvény alapján.) A cég részvényeivel a tőzsdén kereskednek – vajon értesíteni kell-e a felügyelőbizottságot? Meg lehet-e követelni az alkalmazottaktól, hogy olyan munkát végezzenek, amelynek büntetőjogi következményei lehetnek? Amikor a lap vezetése döntött, hogy megjelentetik az iratokat, akkor az amerikai kormányhoz fordultak. – A válasz nem fenyegetés volt, hanem az: reméljük, felelősségteljesen kezelik majd. Nagy megkönnyebbülés volt – mondta McCraw előadásában az OSA Archívumban.

A felelősségteljes kezelés azt jelentette: a publikálni szándékozott iratokból minden olyan információt el kell tüntetni, amely életeket veszélyeztethet. A New York Times hazahívta minden háborús riporterét, akik heteken keresztül ültek „kora huszonéves számítógépzsenik háta mögött és mutatták nekik, mi az, amit ki kell törölni. Volt, aki azt is eltüntette, hogy Afganisztán két pontja között meddig tartott egy helikopteres repülés, mivel az a tálibok számára értékes információ lett volna.”

Az újság honlapjára felkerült iratokat gondosan megszerkesztették, ám a WikiLeaks saját oldalán változtatások nélkül, nevekkel együtt publikálta a dokumentumokat. Ezért olyan sok kritikát kapott, hogy a második nagy kiszivárogtatás dokumentumait, az afganisztáni háborús iratokat egy szoftverrel próbálták megtisztítani a nevektől – ez esetben azonban McCraw szerint túllőttek a célon, mert olyan sok szó eltűnt, hogy az dokumentumok használhatatlanná váltak. – Ezért történt az, hogy a negyedmillió diplomáciai iratból egyelőre kevesebb, mint ötezer elérhető. Csak azok a táviratok kerülnek fel a weboldalra, amelyeket az egyik médiapartner már megszerkesztett – mondta McCraw, aki szerint figyelemre méltó, hogy az egykori hackerek ma már tulajdonképpen úgy működnek, mint a hagyományos média.

A New York Times és a brit napilap, a Guardian kapcsolatát Julian Assange-dzsal, a WikiLeaks alapítójával úgy jellemezte: „keserű viszálykodás.” Ennek egyik oka az, hogy az iraki dokumentumokról szóló cikkekhez nem linkelték a WikiLeaks oldalát. – Féltünk tőle, hogy nem szerkesztik meg őket megfelelően, és ez a félelem megalapozottnak is bizonyult - mondta McCraw. Assange-nak az sem tetszett, hogy az amerikai lap Bradley Manninget, a fiatal hírszerzőtisztet, akit a dokumentumok ellopásával vádolnak, nem hősként mutattta be írásaiban. Az utolsó csepp az Assange-ról megjelent, nem túl hízelgő portré volt, illetve az, hogy a lap beszámolt a svédországi eljárásról, melynek során szexuális bűncselekményekkel vádolják az ausztrál férfit. (Assange jelenleg Londonban tartózkodik, kiadatásáról február 24-én dönt a bíróság.) – Assange haragja a bizonyíték rá, hogy helyesen cselekszünk. Ő maga is egy sztori, amiről írni kell – vallja McCraw, aki hangsúlyozza, hogy lapja végig forrásként, és nem partnerként kezelte a WikiLeaks-főnököt.

A tekintélyes amerikai lap jogásza szerint a WikiLeaks-ügy számos komoly kérdést felvet: a legfontosabb, hogy ne hagyjuk, hogy a kormányok túlreagálják a kiszivárogtatásokat, és korlátozzák a szólás- és sajtószabadságot. Fontos újragondolni a források, a kiszivárogtatók védelmét is. – Számomra a legnagyobb tanulság az, hogy a hagyományos médiára még mindig nagy szükség van. Megtettük azt, amit a WikiLeaks nem: megszerkesztettük, értelmeztük és kontextusba helyeztük az iratokat az olvasók számára. Az is bebizonyosodott: a demokrácia legnagyobb ellensége nem az, hogy kiderülnek a titkok, hanem hogy a kormány ilyen sokmindent akar titokban tartani.

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója
Julian Assange, a WikiLeaks alapítója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.