Apasági keresetek az expüspök államfővel szemben

A paraguayi fiatalkorúak ügyének minisztere, Liz Torres nyilvánosan közölte, hogy kiábrándult az Ferenando Lugo elnökből.

Lugo a múlt héten egy második apasági keresetben is magára vállalta a gyereket, a 10 éves Angelt, aki egy ápolónővel tartott kapcsolatából született. Az eset azért keltett botrányt, mert a gyerek megszületésekor Lugo még a dél-amerikai ország egyik legszegényebb tartományának, San Pedronak püspöke volt. Politikai ambíciói miatt mondott le egyházi funkciójáról, és kérte 2005-ben a Vatikánt, hogy helyezzék vissza laikus státuszba, amit a Szentszék akkor még elutasított.

Lugo 2008-ban nyerte meg az elnökválasztást, ezután bocsátották csak el az egyház kebeléből. Az első – most öt éves - gyerek apaságát is elnökként, 2009-ben vállalta fel, ám Guillermo már azután született, hogy Lugo lemondott püspöki tisztsségéről. Egyébként két további, egy 9 és egy 4 éves gyerek anyja is apasági keresetet  indított Lugoval szemben.

Fernando Lugo elébe ment a bírálatoknak
Fernando Lugo elébe ment a bírálatoknak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.