Annyira gyűlöli az iszlámot, hogy sztár lett belőle

Gyakran megállítják az utcán, hogy közös emlékképet, szelfit készítsenek vele. Miriam Shaded népszerű jelenség és médiaszemélyiség Lengyelországban.
Hírnevét pedig annak köszönheti, hogy nyíltan gyűlöli a muzulmánokat. – Hadsereget alkotnak, terroristák, és megerőszakolják a nőket. Már nem kell sokat várni, s háború lesz Európában. A múlt novemberi párizsi merényletek megmutatták, hogy lesz terrorista a jó muzulmánokból – nyilatkozza az őt meginterjúvoló nyugati újságíróknak a 29 éves lengyel–szíriai származású nő, aki egy informatikával foglalkozó céget irányít.
Miriam Shaded
Miriam Shaded
Forrás: YouTube

A politika mellett azonban egyre kevesebb ideje jut a vállalkozás menedzselésére. Még sohasem járt Szíriában, értesüléseit az internetről szerzi, tavaly létrehozott egy alapítványt. Az Estera eddig több mint 170 szíriai keresztényt menekített ki a polgárháború dúlta közel-keleti országból. Shaded történetének legfurcsább csavarja, hogy a legnagyobb iszlámgyűlölő egyben a legnagyobb menekültsegítő. Minden egyes kimenekített ember hatezer eurójába kerül, és minden jelöltet előzetes vizsgálatnak vetnek alá, hogy valóban hithű keresztényről van-e szó – derül ki a német gazdasági magazin, a WirtschaftsWoche portrécikkéből.

Shaded fő célja, hogy megállítsa Lengyelország és Európa „eliszlámosodását". Lengyelország esetében ez azért is bizarr, mert a 39 milliós közép-európai államban 50 ezerre teszik a muszlim hitűek számát. A menekültkérelmek többsége Oroszországból és Ukrajnából érkezik. Muszlim menekültek csak pár százan vannak, igaz, a nemzeti-konzervatív kormány a minap közölte: 2016 végéig kész 400 menekültet befogadni a kötelező EU-s kvótarendszer keretein belül. A befogadandó embereket – szíriaiakat, irakiakat, jemenieket és eritreaiakat – jelenleg személyazonossági és biztonsági ellenőrzésnek vetik alá.

A 2015-ös lengyel parlamenti választáson a Janusz Korwin-Mikke által alapított libertariánus és euroszkeptikus tömörülés színeiben indult, de örül annak, hogy Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igaz­ságosság jutott kormányra. Shaded bevallása szerint messze elkerüli a muzulmánokat, de azok szerinte hazudnak, arra tanítja őket a Korán is. Ha viszont nem hazudik, akkor nem is igazi muszlim – Shaded szerint ennyire egyszerű a világ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.