Angol zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam

Angolul beszélő külföldi dzsihadista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam (IS) azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra – írta az International Business Times (IBT) című lap.

Szakértők szerint ez az első lépés afelé, hogy az IS visszaküldje szülőföldjükre külföldi harcosait, miután azok a Közel-Keleten kiképzést kaptak.

A néhai jemeni-amerikai Anvar al-Avlaki radikális imámról elnevezett zászlóaljban kizárólag angolul beszélő harcosok vannak, akiknek az a feladatuk, hogy nyugati országokban tervezzenek meg és hajtsanak végre merényleteket. (Az al-Kaida terrorhálózat egykori jemeni regionális vezetőjével 2011-ben egy amerikai dróntámadás végzett.)

Az IBT egy szíriai, rakkai IS-ellenes csoportra hivatkozva azt közölte, hogy az Anvar al-Avlaki zászlóalj csütörtökön parancsot kapott támadásra egy meg nem nevezett országban.

„Végre parancsot kaptam, hogy fegyveres akciót hajtsak végre az országomban, készen állok, hogy hazatérjek városomba, és akciókat hajtsak végre, kész vagyok arra, hogy elvigyem a dzsihádot Európába" – idézte a zászlóalj egy harcosát az újság a rakkai csoportra hivatkozva.

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi székházát január elején megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben. A fivérek egyike állítólag személyesen is találkozott Anvar al-Avlaki radikális imámmal.

Nyugati biztonságpolitikai elemzők véleménye szerint az Európát, a Nyugatot fenyegető legközvetlenebb terrorista fenyegetést azok a külföldi harcosok jelentik, akiket az Iszlám Állam Irakban és Szíriában kiképzett és visszaküld, hogy szülőföldjükön indítsanak támadásokat – írta az IBT honlapján. 

Az IBT a Rakkát csöndben lemészárolják elnevezésű IS-ellenes aktivista csoporttól szerzett értesülést az új dzsihadista zászlóaljról, ez a csoport tavaly kezdte meg működését, amikor az IS elfoglalta az észak-szíriai várost.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.