galéria megtekintése

Amelyik ház állva maradt az első földrengés után, azt ledöntötte a második

0 komment

NOL

Folytatódnak a mentési munkálatok a Japánt a hétvégén megrázó földrengések után. Egyelőre 41 halálos áldozatról tudnak és körülbelül 2000 embert láttak el különböző sérülésekkel. A legsúlyosabban érintett Mashiki lakossága már a harmadik éjszakát tölti átmeneti szállásokon, az autóikban vagy a szabad ég alatt.

Továbbra is kutatnak a túlélők után a Japán délkeleti részén fekvő Kjúsú szigeten tapasztalt földrengéssorozatot követően. Csütörtök éjszaka egy 6,4-es, majd pénteken egy 7,4-es erősségű rengés rázta meg a szigetországot. Mindkét rengés megrongálta az utakat, hidakat, alagutakat, a házakat és az épületeket. A földcsuszamlások pedig elvágták a külvilágtól a hegyi falvakat.

A mentők - kihasználva a vasárnapi jobb időjárási viszonyokat - helikoptereket küldtek a legsúlyosabban érintett területekre, ahol még mindig tapasztalnak rengéseket. 

A csütörtöki és szombati földrengések következtében 41 ember vesztette életét és a hatóságok szerint több tucatnyian ragadhattak a romok alatt. 250 ezer ember maradt fedél nélkül. 

 

Sokan attól tartanak, hogy egy újabb nagy rengés további károkat okozna a korábbiak miatt már így is meggyengült épületekben, számolt be a BBC tudósítója, Robin Brant.

Közel 2000 embert láttak el különböző sérülésekkel, közülük 200 állapota súlyos.

Fotó: Reuters/Kyodo

Abe Shinzo miniszterelnök bejelentette, hogy további mentőcsapatokat küld a helyszínre, ahol már eddig is 25 ezren vettek részt a munkálatokban. Ezen kívül elfogadta az amerikaiak segítségét a mentést végzők légiszállításában.

A hétvégi heves esőzések és utórengések miatt földcsuszamlások és sárlavinák is nehezítették a kutatást, tájékoztat a BBC helyszínen tartózkodó munkatársa, Rupert Wingfield-Hayes Minama faluból. Földmunkagépekkel próbálják megtisztítani a terepet a több tonnányi földtől és sziklától, ami félig betemette a házakat és ami alatt a feltételezések szerint még legalább nyolc ember lehet.

A helyzet Mashiki városában a legsúlyosabb, ahol emberek ezrei töltötték már a harmadik éjszakát átmeneti szállásokon, az autóikban vagy a szabad ég alatt. A helyieket nagyon megrázták a történtek, mivel ezen a környéken eddig nem voltak jellemzőek a nagy erejű földrengések. A városra jellemző hagyományos faházak közül alig néhány úszta meg.

Az időjárás sokat javult vasárnap a szombati esőhöz képest, de áramszolgáltatás továbbra akadozik és a még álló épületek szerkezete sem stabil. 

A tűzoltók ponyvákat osztogattak, hogy a megrongálódott tetőket védjék a csapadéktól. Sok házban azonban senki nem maradt, aki használhatná. A katasztrófa kiszámíthatatlanságát bizonyítandó egyes házakból csak egy halom törmelék maradt, míg a szomszédos épületek látszólag sértetlenül megúszták a rengéseket. Közel 422 ezer háztartás maradt víz és 100 ezer elektromos áram nélkül. 

"Éjszaka az autómban alszok és ebben a sátorban vagyok napközben" - mutatja az 52 éves Seiya Takamori a kék műanyagsátrat. A mashiki lakos szomszédja, az 59 éves Masanori Masuda azt meséli, hogy az első földrengés után sok ház még állt, a második azonban már a többségüket jelentősen megrongálta. Emiatt sok lakónak az elemi szükségletei is hiányoznak.

Haruhiko Kuroda, a Bank of Japan vezetője épp a G20 egy eseményén vesz részt Washingtonban, azt mondja, még túl korai elemzésekbe bocsátkozni, hogy mekkora károkat okozott a földrengés a gazdaságnak. Azonban kijelentette, hogy a bankok Kumamoto körzetében továbbra is zavartalanul működnek. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.