galéria megtekintése

Áll a bál Trump miatt, de másik jelölt nemigen lesz

2 komment


Horváth Gábor

Donald Trump jelöltsége a konzervativizmus rákja, diagnosztizálni kell, kimetszeni és eltávolítani – mondta tavaly nyáron Rick Perry volt texasi kormányzó, aki most készséggel lenne a New York-i milliárdos alelnökjelöltje. A Republikánus Párt vezető személyiségeinek egy része lelkes örömmel, mások fogukat csikorgatva álltak be Trump elkerülhetetlen elnökjelöltsége mögé.

Rubio (jobbra) nem lenne Trump alelnökjelöltje
Rubio (jobbra) nem lenne Trump alelnökjelöltje
Jim Young / Reuters

Ám olyanok is vannak, mint a történész Robert Kagan (a fontos jobboldali háttérember felesége a magyar olvasók előtt sem ismeretlen ­Victoria Nuland helyettes külügyi államtitkár) vagy P. J. O'Rourke közíró, akik már bejelentették, hogy Hillary Clintonra fognak szavazni.

 

Megint mások – köztük a Weekly Standard című konzervatív hetilap ikonikus szerkesztője, Bill Kristol – lázasan keresik, ki indulhatna harmadik jelöltként. Ennek azonban napról napra kisebb a valószínűsége, Texasban például az induláshoz már hétfőn le kellett volna adni közel nyolcvanezer támogató aláírást, és a következő hetekben más államokban is sorra lejár a határidő. Eddig senki nem kezdett aláírásgyűjtésbe, tehát ezt ki is lehet zárni. Vagy Donald J. Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, vagy Hillary Clinton.

A republikánus szavazók azon nehéz kérdés előtt állnak, hogy melyiküket tartják a nagyobb rossznak. Trump egy tévéműsorban nem sok kétséget hagyott afelől, mit gondol a hagyományos konzervatív elitről: „Ezt a pártot republikánusnak hívják, nem konzervatívnak!” A (valószínű) elnökjelölt tábora megfenyegette Paul Ryan házelnököt, aki egyelőre nem hajlandó beállni a sorba. Trump szóvivője, Katrina Pierson azt nyilatkozta, Ryan nem alkalmas a képviselőházi elnökségre. A megint országos szerepre ácsingózó Sarah Palin Ryan egész politikai karrierjének véget vetne.

Trump: még kettő, Sanders: még egy

A Nyugat-Virginiában és Nebraskában tartott előválasztáson Donald Trump nyert, a Demokrata Párt versenyében pedig Bernie Sanders aratott Nyugat-Virginiában, Nebraskában Hillary Clinton kapta a legtöbb szavazatot. >>>

A konzervatív The Wall Street Journal azonban figyelmeztette a nekivadult trumpistákat, hogy nagyobb szükségük van Ryanre, mint fordítva, mert a választott képviselők támogatása nélkül aligha járhatnak sikerrel. A két politikus csütörtökön ül le egymással, hogy megpróbáljon kiutat találni. Az álláspontok azonban távol állnak egymástól.

A hagyományos választási logika szerint Trumpnak most középre kellene húzódnia, hogy ott szerezzen szavazatokat, ám mivel saját pártja ennyire gyanakodva tekint rá, ezt nem teheti meg anélkül, hogy ne veszélyeztesse saját jobbszárnyát – ahol Ryan és a konzervatívok lesik a lehetőséget befolyásuk megerősítésére. Erre mondta Trump a hétvégén, hogy a republikánus párt jobban járna, ha egységes lenne, de „nem feltétlenül kell a szó hagyományos értelmében egységesnek lennie”. A Clinton megválasztásától mindennél jobban tartó The Wall Street Journal válasza: „Óh, dehogynem!”

Leszek-e alelnökjelölt? – Erős mondatok

Newt Gingrich volt képviselőházi elnök: Megtiszteltetés, hogy gondolnak rám. (...) Vissza kell vennünk Washingtont a lobbistáktól, bürokratáktól, szakszervezetektől és balosoktól.

John Kasich, az ohiói kormányzó szóvivője: Soha. Semmiképpen.

Rick Perry volt texasi kormányzó: Nem mondanék nemet.

Sarah Palin volt alaszkai kormányzó: Segíteni akarok, nem ártani, és vagyok annyira realista, hogy tudjam, sokan azt mondják, bárkit, csak Palint ne!

Marco Rubio szenátor: Nem volt szándékomban, nem lesz a szándékomban, és nem akarom, hogy számításba vegyenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.