Konzervatív-liberális koalíció Nagy-Britannia élén

Többnapos tárgyalássorozat után, szerda estére megalakult az utóbbi hetven év első brit koalíciós kormánya a Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták részvételével. Az új miniszterelnök a toryk első embere, David Cameron, helyettese Nick Clegg, a liberálisok vezetője.

A brit politikatörténet a korábbi évtizedekből ismer koalíciós és "nemzeti" kormányokat, amelyeknek a Konzervatív Párt és a jelenlegi Liberális Demokraták valamelyik elődpártja egyaránt részese volt, de ez az első olyan, tisztán kétpárti konzervatív-liberális brit kormány, amely választási patthelyzet nyomán, emellett az utolsó aprólékos részletig kidolgozott, kormányprogram formáját öltő együttműködési megállapodás alapján alakult meg.

A múlt heti brit parlamenti választásokon - 36 év óta első ízben - egyik nagy párt sem szerzett abszolút többséget a londoni alsóházban. A Munkáspárt 1997-es elsöprő választási győzelme óta ellenzékben politizáló konzervatívoké lett a legnagyobb frakció, de ahhoz nem elégséges a létszáma, hogy a toryk önállóan többségi kormányt tudtak volna alakítani. Ebben a helyzetben Cameron a harmadik legnagyobb parlamenti erőt alkotó Liberális Demokratákat kérte fel kormányalakítási tárgyalásokra. A hivatalosan vasárnap kezdődött egyeztetések kedd este fejeződtek be, és az új a kormány szerda estére csaknem teljesen összeállt.

A korábbi konzervatív árnyékkormány második embere és külügyi szóvivője, William Hague az új külügyminiszter. George Osborne a pénzügyminiszteri tisztséget tölti be, Liam Fox pedig - ugyancsak a toryk színeiben - a védelmi tárcát irányítja. Ők szintén az egykori árnyékkormányban betöltött funkciójuknak megfelelő tárcákat kapták. Ken Clarke, a Konzervatív Párt nagy tekintélyű veteránja azonban, az előző tory kormány volt pénzügyminisztere - aki az árnyékkormányban az üzleti ügyek miniszteri tisztségének várományosa volt - végül az igazságügy-miniszteri és lordkancellári tisztséget tölti be.

Az üzleti és banki ügyek minisztere a Liberális Demokraták ugyancsak igen nagy hazai és nemzetközi tekintélynek örvendő, tudós pénzügyi szakember hírében álló veterán politikusa, Vince Cable lett. Ő a kabinet második legmagasabb rangú liberális tagja Nick Clegg, a párt vezetője után. Clegg a régi-új miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be; ez a pozíció Tony Blair munkáspárti kormánya alatt is intézményesen létezett, Blair utódja, a kedden leköszönt Gordon Brown idején e poszt üresen maradt. A koalíciós brit kormány legmagasabb rangú női tagja Theresa May, a Konzervatív Párt korábbi elnöke, aki szerdától belügyminiszter.

A szerda este részleteiben közzétett koalíciós megállapodás jelentős kompromisszumokat tartalmaz mindkét párt részéről. A liberálisok legnagyobb eredménye az a konzervatív ígéret, hogy még a következő választások előtt népszavazásra bocsátják az átfogó választási reformról szóló liberális javaslatokat. A Liberális Demokraták szerint ugyanis a jelenlegi rendszer nem tükrözi arányosan a tényleges szavazati megoszlásokat.

A konzervatívok az EU-hoz fűződő viszony területén értek el jelentős engedményeket. Szerepel a megállapodásban, hogy népszavazás nélkül a brit kormány nem enged át további jogköröket "Brüsszelnek", és a liberálisok belementek abba is, hogy a most kezdődött parlamenti időszakban - vagyis a következő öt évben - Nagy-Britannia nem kéri felvételét az euróövezetbe.

Cameron és Clegg szerda délután, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal kertjében megtartotta első, közös sajtóértekezletét. A miniszterelnök kijelentette: egyetlen újkori brit kormány sem örökölt a jelenlegihez hasonló, mint mondta, rettenetes gazdasági helyzetet. Helyettese, Nick Clegg a sajtóértekezleten elismerte, hogy a két párt koalíciós együttműködésének vannak nagy kockázatai, de szavai szerint újfajta kormányzati rendszer jött létre, amely a stabilitás forrása lesz, és a kormány radikális reformokat hajt végre, ahol ez szükséges.

Cameron és Clegg a Downing Street 10. lépcsőin. Kockázatos frigy
Britain's Prime Minister David Cameron (L) and Deputy Prime Minister Nick Clegg wave on the steps of 10 Downing Street in London May 12, 2010. The Liberal Democrats agreed on Wednesday to rule with the larger Conservatives under new Prime Minister David Cameron in Britain's first coalition government since 1945. REUTERS/Cathal McNaughton (BRITAIN - Tags: POLITICS ELECTIONS IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.