AIDS-betegek és fertőzöttek demonstráltak Pekingben

Mintegy 90 AIDS-beteg és HIV-fertőzött követelt jobb egészségügyi ellátást és méltányosabb anyagi támogatást Pekingben.

A polgári ügyek minisztériuma előtt megtartott demonstrációt a közép-kínai Honan tartományból érkezők szerdán reggel nyolc órakor kezdték, és a résztvevők csak délután távoztak, amikor ígéretet kaptak arra, hogy problémáikat a tárca vezetése elé tárják. Az egyik érintett a Global Times című angol lapnak elmondta, az AIDS-betegek többsége nem, vagy csak nagyon kevés pénzt kap a helyi kormányzattól. Sokuk járadéka havonta mindössze 20 jüan (700 forint).

Annak ellenére, hogy állítólag tavaly decemberben ezt a támogatást a tízszeresére növelték, az összeget nem kapták meg. A betegek és a fertőzöttek arra is panaszkodnak, hogy a helyi kórházban nem akarják ellátni őket, gyermekeiket az iskolákban megkülönböztetik. A tüntetők egy része elmondta, a rendőrök el akarták őket kergetni, de miután megtudták, hogy AIDS-esek, visszavonulót fújtak.

A Global Times a minisztériumtól megtudta, a honaniak minden évben kétszer jönnek tiltakozni, az AIDS-világnap idején és a tavaszi parlamenti ülésszak előtt. Tavaly november végén több mint száz Honan tartománybeli vonult végig vörös szalagot viselve a főváros utcáin, helyenként a himnuszt énekelték, és akkor is a polgári ügyek minisztériumához vonultak.

A tiltakozók kártérítést, illetve járadékot követeltek, mert az 1990-es években a tartományban véradók tömege fertőződött meg nem sterilizált injekciós tűktől. Többen közülük már nem élnek, az élők közül pedig sokan képtelenek a munkára, mások nem jutnak kenyérkereseti lehetőséghez.

A kínai média vezető helyen számolt be arról, hogy küldötteiket fogadta Li Ko-csiang miniszterelnök-helyettes, a politikai vezetés második embere. Ő korábban utasítást adott az egészségügyi minisztériumnak arra, hogy tegyenek meg mindent a negatív diszkrimináció ellen, biztosítsák a HIV-fertőzött betegek jogait, mivel a médiában nyilvánosságot kapott, hogy egyes kórházak vonakodnak az ellátásuktól.

Kínában a hivatalos adatok szerint félmillió AIDS-es, illetve HIV-fertőzött van, de valós számukat ennek többszörösére teszik. A fertőzések száma évről évre nő, tavaly csaknem 18 ezren haltak meg, és 69 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.