Áder több támogatást kért a szíriai menekülteknek

A szíriai menekültek támogatására szánt összeg növelését kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól szombaton New Yorkban Áder János köztársasági elnök.
Az államfő az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy három kérdésben kérte az ENSZ-főtitkár támogatását és egyetértését.

„Azt kértem az ENSZ főtitkárától, hogy az ENSZ növelje meg azt az összeget, amelyet a szíriai menekültek ellátására, támogatására fordít, mert ez az összeg sajnos a felére csökkent" - jelentette ki. „Kértem azt is az ENSZ főtitkárától, támogassa azt a magyar kezdeményezést, hogy az Európai Unió növelje meg támogatásának az összegét. A múlt héten született a döntés, hogy 1 milliárd euróval támogatjuk a menekülteket" - mondta. A magyar javaslat ennél sokkal ambiciózusabb volt, ennek az összegnek a hatszorosát javasoltuk - tette hozzá. „Végül azt kértem az ENSZ főtitkárától, támogassa azt a kezdeményezésünket, hogy ne csak uniós kvótákról beszéljünk, amikor a szíriai menekülteken szeretnénk segíteni, hanem világkvótáról gondolkodjunk, tehát ne csak Európának legyen humanitárius kötelessége, hogy a szír menekülteken segítsen, hanem legyen ez kötelessége és felelőssége az Egyesült Államoknak, Kanadának, Ausztráliának és Kínának is" - fogalmazott az elnök.

A világszervezet főtitkárának a találkozóról kiadott közleménye szerint a kétoldalú találkozón megbeszélték a fenntartható fejlődési célokat is. Ban Ki Mun elmondta, hogy megérti a kihívásokat, amelyekkel Magyarországnak szembe kell néznie a migránsok és menekültek megnövekedett, Európába irányuló mozgásával kapcsolatban. Az ENSZ főtitkára az elnöknek hangsúlyozta a méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartását ezen ügyek kezelésekor - hangzott a közlemény.

Áder szombaton megbeszélést tartott Thomas Bach-hal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével is. Az államfő ismertette azokat az érveket, amelyek Magyarország mellett szólnak a 2024-es olimpiai játékok megrendezése érdekében. Egyebek között elmondta, hogy Magyarország az olimpiai mozgalom egyik legrégebbi tagja, és hogy az ország a viszonylag kis lélekszáma ellenére az olimpiai eredmények szempontjából a világ nyolc legeredményesebb országa közé tartozik. „Elmondtam a NOB elnökének, hogy az éremtáblázaton szereplő első tíz ország közül mindenki szervezett már olimpiát, kivéve Magyarországot, tehát itt lenne a lehetősége annak, hogy Budapest is ezt a lehetőséget megkapja" - hangsúlyozta Áder. A köztársasági elnök szerint a magyar érvelést talán erősíti, hogy a NOB úgy döntött: változtat az eddigi gyakorlatán és egy olcsóbb, inkább környezetbarát, a fenntartható fejlődési célokat inkább szolgáló olimpiát szeretne rendezni 2024-ben. Ennek a szempontnak Magyarország és Budapest megfelel - mondta.

Áder tájékoztatta Bachot arról, hogy milyen fejlesztéseket tervez Magyarország a következő évtizedben közlekedési- és sport-infrastruktúra tekintetében, amelyek alkalmassá tehetik, teszik Magyarországot arra, hogy olimpiát rendezzen. A köztársasági elnök a NOB elnökének elmondta, hogy Magyarország túl van a gazdasági válságon, növekedési pályára állt, és az országra jellemző politikai stabilitás, amelyek fontos szempontok, amikor mérlegelni kell a következő olimpia helyszínéről való döntésről.

Áder elmondta, hogy Bach, aki december közepén Budapestre látogat majd, rendkívül pozitívan fogadta ezeket az észrevételeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.