galéria megtekintése

Áder még hallgat a moszkvai meghívásról

6 komment

P. Cs. – B. D.

Kényes kérdéssé vált a második világháborús európai győzelem 70. évfordulójának szentelt moszkvai ünnepség. A Kreml azt szeretné, ha minél több vendéggel demonstrálhatná, nem működik az elszigetelésére irányuló politika, a nyugati vezetők pedig úgy akarnak távol maradni, hogy ne sértsék meg a nácizmus elleni küzdelem áldozatainak emlékét.

Hisztériának minősítette az orosz állami duma külügyi bizottságának elnöke, Alekszej Puskov a prágai amerikai nagykövet, Andrew Schapiro nyilatkozatát, amelyben rosszallásának adott hangot, amiért Milos Zeman cseh elnök elutazik a második világháború európai lezárásának 70. évfordulójáról megemlékező moszkvai ünnepségre. Az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja, Szergej Dolgov pedig „méltó válasznak” nevezte, ahogyan a cseh államfő kikérte magának az amerikai misszióvezető kritikus megjegyzését.

Putyin és Áder az orosz elnök február 17-i budapesti látogatásakor
Putyin és Áder az orosz elnök február 17-i budapesti látogatásakor
Veres Viktor / Népszabadság

A Prágában lezajlott szokatlanul éles, nyíltszíni vita is jelzi, hogy a bő egy hónap múlva esedékes moszkvai ünnepség kényes diplomáciai kérdéssé vált. A rendezvényre 68 ország képviselőit hívták meg, és Szergej Ivanov, az orosz elnöki adminisztráció vezetője szombaton arról számolt be, hogy eddig 25 állam, valamint nemzetközi szervezet vezetői erősítették meg részvételüket.

 

A teljes kép csak a hónap végére alakul ki, mert „néhány külföldi vezető még gondolkodik” – tette hozzá. A szám azóta eggyel biztosan nőtt: az örmény elnök hétfőn jelentette be, hogy ott lesz a Kreml falánál, és a kaukázusi ország hadseregének egy kisebb egysége is felvonul a Vörös téren. Belgrád szintén elküldi katonáit a díszszemlére, amelyen – mint Ivanov közölte – legalább tíz blokkban külföldi fegyveres erők képviselői masíroznak majd.

Egy ügyes húzás

Bár megkérdeztük, a Köztársasági Elnöki Hivataltól mostanáig nem érkezett válasz arra, hogy Áder János részt vesz-e a második világháború európai befejezésére emlékező moszkvai ünnepségeken. Az államfő hivatalától azt is megkérdeztük, ha a május 9-i esemény előtt egy hónappal még nem született döntés, akkor ez mikorra várható, és mit mérlegel az elnök, tudva, hogy a meghívás elfogadása és elutasítása is rejt diplomáciai kockázatokat. A KEH Sajtóigazgatósága a válasz megküldéséig türelmet kért.

A győzelemnapi ünnepségre szóló meghívás Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatásakor vált ismertté, bár a hivatalos meghívó már hónapokkal korábban megérkezett. Némi kavarodást csak az okozott, hogy a magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón a tolmács hibája miatt úgy tűnt, Orbán Viktort várják májusban Moszkvába.

Könnyen lehet, hogy az uniós vezetők közül Zeman mellett csak Alekszisz Ciprasz görög kormányfő és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök megy el a moszkvai megemlékezésre. A tagországok jó része, így Nagy-Britannia, Lengyelország, a balti államok és Bulgária már jelezte, hogy vezetői Moszkva Ukrajna-politikája miatt távol maradnak, csakúgy, mint az Európai Tanács első embere, Donald Tusk és Barack Obama amerikai elnök.

Persze többségük arra törekszik, hogy a meghívás elutasításával ne sértse meg a nácizmus elleni harc áldozatainak emlékét. Az amerikai külügyi szóvivő például azt mondta, hogy Washington képviselteti magát az ünnepségen, de még nem dőlt el, kivel, Angela Merkel német kancellár pedig ügyes diplomáciai húzással a Győzelem napja után, május 10-én utazik Moszkvába, ahol a Kreml tövében Putyinnal együtt koszorúzza meg az Ismeretlen Katona Sírját.

Demonstrálni kellene a sikert, de nehéz

Ott lesz viszont az ünnepségen többek közt a kínai, az indiai, a dél-afrikai és a szerb elnök, elmennek Vietnam, Kuba, Mongólia vezetői. Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor is meghívást kapott, és még az a lehetőség is felvetődött, hogy az ünnepségek oldalvizén találkozhat kínai kollégájával. Az RBK információs ügynökség összesítése ugyanakkor viszonylag szerénynek minősítette a szovjet utódállamok várható képviseletét: az ukrán államfő nem is kapott meghívót, és Örményországon kívül egyelőre csak Belarusz, Kazahsztán, valamint Türkmenisztán elnöke ígérte részvételét a rendezvényen, a Független Államok Közösségének más országai alacsonyabb rangú delegációt küldenek.

Brit egység vonul fel a moszkvai Vörös téren a 2010-es parádén
Brit egység vonul fel a moszkvai Vörös téren a 2010-es parádén
Sergei Karpukhin / Reuters

Moszkva számára fontos, hogy minél több vendég részvételével tudják demonstrálni: nem működik az Oroszország nemzetközi elszigetelésére irányuló nyugati politika, ám azt is hangoztatják, hogy „túlélik”, ha nem minden meghívott jön el. Szergej Lavrov külügyminiszter például arra emlékeztetett, hogy öt esztendeje, a 65. évfordulón is csak 28 külföldi vendég volt Moszkvában, akkor azonban sokakat belpolitikai okok, no meg a gazdasági válság elleni küzdelem teendői tartottak távol a megemlékezéstől. 2005-ben, a 60. évfordulón  azonban 53 ország és nemzetközi szervezet vezetői között George W. Bush amerikai, Jacques Chirac francia elnök, Gerhard Schröder német kancellár és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is ott volt a Vörös téren.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.