A Vatikán titkolja, amit a pedofilokról tud

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága összeállított egy kérdőívet, de a szentszéki válaszlevél szerint a miniállam nem vonható felelősségre azokért a szexuális visszaélésekért, amelyeket a papok, apácák és szerzetesek világszerte elkövetnek.

Semmiféle információt nem ad ki a Vatikán azokról a belső vizsgálatokról, amelyeket pedofíliával gyanúsított vagy kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt elítélt egyházi személyek ellen folytatott le – írja a Reuters.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (CRC) még tavaly júliusban küldött el a Vatikánnak egy meglehetősen keményre sikerült kérdőívet. Ebben a bizottság azt firtatta, hogy mehetnek gyerekek közé olyan papok, apácák vagy szerzetesek, akiket bűnösnek találtak pedofília vádjában, és hogy milyen jogi lépéseket tettek ellenük. Érdekelte a CRC-t az is, hogy a katolikus egyház előírta-e, hogy az eseteket jelenteni kell a világi hatóságoknak, vagy azokat, akik panasszal éltek volna, egyszerűen elhallgattatták. Ezeket a kérdéseket a BBC szerint a keddi szentszéki válaszlevél többek között azzal a megejtő érvvel hárította el, hogy a Vatikán „független” a katolikus egyháztól, és amúgy sem bevett gyakorlat információkat átadni a klérus vallási fegyelméről, csak ha azok az országok kérik, ahol a bűnesetek történtek. Az országok törvényeit, beleértve a feljelentési kötelezettséget is, tiszteletben kell tartani – hangsúlyozza a válaszlevél, hozzáfűzve, ha az érintett országok egy-egy ügyben megkeresik, a Vatikán áll a rendelkezésükre.

A gyermekek jogairól szóló 1990-es ENSZ-egyezményt a Vatikán is aláírta, a CRC a kérdőívet azért állította össze, hogy kiderüljön, a miniállam milyen mértékben teljesíti az ebben vállalt kötelezettségeit. Szentszéki tisztségviselők januárban fognak a CRC elé állni az Egyesült Államokat és több európai országot is érintő katolikus egyházi pedofilbotrány-sorozat miatt.

Ami a függetlenségről szóló megjegyzést illeti, a Vatikán nyilván nem akarja, hogy őt vádolják a szerte a világon elkövetett szexuális visszaélésekért, és jelzi is, hogy ezekért mindenütt a helyi püspököknek kell felelősséget viselniük. Az Alkotmányos Jogok Központja nevű amerikai emberi jogi szervezet erre egy éles hangú bírálattal reagált, amely szerint a Vatikán talán még soha nem adott ki ennyire „hamis és félrevezető” nyilatkozatot, mint most, amikor a helyi katolikus egyházakra hárítja a felelősséget a vatikáni falakon kívüli pedofíliáért és a megelőzés hiánya miatt. De nem tetszik a szentszéki felelősséghárítás az NSS-nek sem. Az állam és az egyház szétválasztásáért küzdő brit szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a Vatikán világszerte szilárd kézzel irányítja és ellenőrzi a katolikus egyházat.

Ferenc pápa a márciusi beiktatásakor jelezte, hogy a Vatikánnak a hitele és a szavahihetősége múlik a szexuális visszaélések elleni fellépésen. „Ellentmondást nem tűrően kell tennünk a szexuális visszaélések ellen, legfőképpen intézkedéseket hoznunk a kiskorúak védelmére, segíteni az áldozatoknak és eljárni az elkövetőkkel szemben” – mondta akkor a katolikus egyházfő.

Ministránsfiúk tavalyelőtt a Vatikánban. Védeni kellene őket
Altar boys arrive in procession during a mass celebrated by Pope Benedict XVI to commemorate cardinals and bishops who died this year, in St. Peter's Basilica at the Vatican November 3, 2011. REUTERS/Tony Gentile (VATICAN - Tags: RELIGION TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.