A SME főszerkesztője szerint ősszel, az első jogerős ítéletekkel derül ki a törvény valódi hatása

Népszabadság - Móricz Simon

- Éppen két éve, 2008. július 1-jétől hatályos Szlovákiában a módosított sajtótörvény, amely a szerkesztőségek számára kötelezővé tette a válaszközlést. Miért léptette életbe ezt a jogszabályt a Robert Fico vezette kabinet és a most távozó kormánypárti többség?

- Egyértelműen a nyomtatott sajtó megzabolázására, a szólásszabadság korlátozására törekedtek. Ugyanis Szlovákiában a rendszerváltás követő években csődbe mentek a kormányhoz vagy valamilyen párthoz közelálló médiumok. Az országos napilapok - miként a hetilapok és regionális újságok is - politikai értelemben függetlenek. Úgy is mondhatnám, hogy szinte kivétel nélkül ellenzékiek, méghozzá minden hivatalban levő pozsonyi kabinettel szemben. A rövidesen távozó kormánypártok főleg a szlovák köztévét igyekeztek a szolgálatukba állítani, miközben minél nagyob teret próbáltak szerezni a nyomtatott médiumokban is. Ezért hajszolták keresztül a parlamentben a kötelező válaszközlésről rendelkező jogszabályt, holott indokolt esetben - főleg akkor, ha lényeges tényekben tévedtünk - a helyreigazítások addig is törvényes lehetőséget teremtettek a korrekciókra.

- Miként fogadták a szerkesztőségek a pozsonyi kormánypártok lépését?

- Aggodalommal. A legjelentősebb szlovákiai napilapok egy alkalommal gyászkeretes, üres címoldalakkal jelentek meg, mindössze azzal az egységes mondattal, hogy a hazai sajtószabadságot temetjük. Nem sokkal később ugyancsak fehér címoldalakon felsoroltuk a módosított sajtótörvény hét halálos bűnét.

Fico is megszegte szavát, mert kádertartaléknak neveztük
Népszabadság - Móricz Simon - Melyek voltak ezek?

- Arra hívtuk fel olvasóink figyelmét, hogy ezentúl a lapot nem az illetékes és független szerkesztők, hanem a politikusok és más személyek szerkesztik majd, mert a módosított jogszabály széles körű, meglehetősen homályosan körülírt alkalmakat teremt számukra a megjelent cikkek kapcsán a válaszadásra. Ráadásul olyan esetekben is, amikor a közölt információ igaz, de az érintett személy úgy véli, hogy a jó hírnevéhez vagy a magánéletéhez való jogát sértették meg. Válaszadási joguk nemcsak a polgároknak, hanem állami és más intézményeknek, jogi személyeknek is van, ami különböző visszaélésekre adhat alkalmat. A napilapok három napon, a hetilapok pedig a legközelebbi számukban kötelesek közölni ezeket a válaszokat, méghozzá saját kommentár nélkül. Ha elutasítják a megjelentetést, akkor csaknem ötezer euro pénzbírsággal sújthatják az illetékes kiadót, amivel a lapok létét is veszélyeztetik. Aggodalmaiknak nemcsak az akkori ellenzéki képviselők adtak hangot, hanem az EBESZ szakértői is. Ennek ellenére csekély módosítással jóváhagyták tervezetet.

- Marek Madaric szlovák kulturális miniszter két éve azzal érvelt, hogy hasonló törvény számos uniós országban hatályos, amely azért fontos, mert a gyakorlatban még széleskörűbbé teszi a szólásszabadságot. Hatástalanítja a szerkesztőségek és a szerkesztők elfogultságát, manipulációs lehetőségeit. Mi a véleménye erről az álláspontról?

- Franciaországban lehetővé teszik a válasz közlésének követelését az elemző-értékelő cikk kapcsán is, ha az valamilyen módon személyiségi jogokat sért. Hasonló jogszabály hatályos Olaszországban és Belgiumban is. Németország néhány tartományában is lehet kérni a válasz megjelentetését, de csak akkor, ha a kifogásolt cikk tárgyi tévedéseket tartalmaz. A szlovákiai jogszabály jórészt a francia mintát követi, de három lényeges különbséggel. Az egyik az, amit már említettem: a mi törvényünk rendelkezései eléggé homályosak, ezért különböző értelmezésre adnak lehetőséget. Németország és Franciaország jelentős demokratikus hagyományokkal és politiai kultúrával rendelkezik, mindez Szlovákiáról aligha mondható el. A harmadik, s talán a legfontosabb érvem pedig az, hogy mindkét nyugati országban a bíróságok valóban függetlenek, ezért pártatlanul ítélkeznek a sajtóperekben is. Nálunk viszont főleg az elmúlt négy esztendőben az igazságszolgáltatás egyre inkább politikai befolyás alá került. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az utóbbi időben a legtöbb sajtóperben a politikusok, vagy az állami szervek számára kedvező, még a strasbourgi emberjogi bizottság határozataival is ellentétes döntések születtek. Ezt a helyzetet néhány szlovák politikus arra használta fel, hogy saját bevételeit gyarapítsa. Példaként Stefan Harabín volt igazságügyminisztert, a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét említem, aki több megnyert sajtópernek köszönhetően nagy összegeket vágott zsebre.

- Éppen erre a megdöbbentő gyakorlatra utaló cikk váltott ki nagy visszhangot Szlovákiában. Mi a véleménye erről?

- A Plus 7 dní szlovák hetilap főszerkesztője a szlovákiai igazságszolgáltatás vitatható ítéleteit elemző kommentárjában példaként említette, hogy a múlt század ötvenes éveiben, a hírhedt jáchymovi uránbányában rothadó politikai foglyok a rendszerváltás után fejenként mindössze 2655 eurónyi kárpótlást kaptak, Pavol Polka zsolnai bírónak viszont már több, legalábbis vitatható sajtóperek révén eddig már 43 ezer euró ütötte a markát, ami akár a korrupció gyanúját is felkeltheti - állította a kollégám. Emiatt az első- és másodfokú bíróság egyaránt úgy ítélkezett, hogy a szerző megsértette a bíró személyiségi jogait, s ezért nyilvános bocsánatkérésre és 8300 euró bírság megfizetésére kötelezték a kiadót, amely azonban a kassai székhelyű Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A taláros testület végül megsemmisítette a másodfokú ítéletet. Megállapította, hogy a még elfogadható nyilvános bírálat határai a politikusok és más közszereplők, így a bírák esetében is a legtágabbak, az egyszerű polgárokkal kapcsolatban pedig a legszűkebbek. Nagyon fontosnak tartom, hogy legalább ezen a szinten a sajtószabadságot és a szerkesztőségek függetlenségét erősítő verdikt született.

- Két évvel ezelőtt Robert Fico kijelentette, hogy ő soha nem fogja igénybe venni a kötelező válaszközlés lehetőségét, mert kormányfőként sajtótájékoztatókon, helyreigazítási kérelem révén és más módon is reagálhat egy-egy cikkre. Tavaly mégis megszegte az adott szavát. Éppen a Sme hasábjain. Vajon mi késztette erre?

A nagy összegű kártérítések megítélése a korrupció kérdését is felvetik
Népszabadság - Móricz Simon - A kormányfő gyakran változtatja a véleményét és feledkezik meg korábbi igéreteiről. Ami pedig ezt az ügyet illeti, Robert Fico tavaly novemberben, a csehszlovákiai bársonyos forradalom huszadik évfordulója alkalmából egy tudományosnak meghirdetett - kormánypárti - konferencián azt fejtegette, hogy végre fel kell hagyni a fekete-fehér szemlélettel, mert a szocialista társadalomnak voltak jó oldalai is. Amit saját példájával igyekezett bizonyítani. Azt állította, hogy hogy a hetvenes évek elején egyetemistaként ugyan kérvényeznie kellett az illetékes szervektől, hogy Máltára utazhasson nyaralni, viszont a jelentős összegű ösztöndíjának köszönhetően ezt a kiruccanást is megengedhette magamnak. Mire az egyik munkatársam kommentárjában úgy vélekedett, hogy a kormányfő alighanem párttagként és kádertartalékként kiváltságos helyzetben lehetett, mert ilyen luxust mezei egyetemista egyszerűen nem engedhetett meg magának, ráadásul nyugati utazásról a legtöbb szlovák fiatal legfeljebb csak álmodhatott a letűnt rezsimben. Erre a miniszterelnök azt válaszolta, hogy lapunk megsértette a jó hírnévhez való jogát, mert ő egyetemista korában még nem volt tagja a kommunista pártnak, nem is volt kádertartalék, ezért semmilyen kiváltságai sem lehettek. Törvénytisztelő polgárokként közöltük a válaszát, de az írás alatt megjegyeztük, hogy Robert Fico megszegte az adott szavát.

- Nemrég viszont a kormányfő pert nyert, méghozzá meglehetősen vitatható körülmények között. Mit szólt ehhez az ítélethez?

- Az eset tanulságos, habár nem a módosított sajtótörvény alapján, hanem a személyiségi jogok védelmében indult a per. Az egyik napilap munkatársai azt állították egyik írásukban, hogy Robert Fico a kormányhivatalból távozóban piszkos ganajoknak nevezte őket. Tanúval nem tudták igazolni állításukat, a kormányőrség emberei viszont azt vallották, hogy a kormányfő ilyet nem mondott. A másodfokú bíróság végül nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a lapot, továbbá 33 ezer euró pénzbírságra ítélte a kiadót. Véleményem szerint a testület nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a miniszterelnök több esetben nyilvánosan hiénáknak, idiótáknak, prostiknak, kígyóknak nevezte az újságírókat, ami legalábbis jelzésértékű.

- A Sme szerkesztőségével szemben két év alatt mennyien éltek a kötelező válaszadás jogával?

- Ezen a héten, csütörtökig nyolc ilyen kérelem érkezett, amelyeknek a száma az elmúlt két esztendőben jócskán meghaladta a kétszázat. Több mint kilencven százalékukat visszautasítottuk.

- Annak ellenére, hogy a törvény kötelezővé teszi a válasz közlését?

- Igen, mert a jogszabály ugyan nem egyértelműen, de azért mégis csak körvonalazza, hogy milyen esetekben kötelező a kérés teljesítése. Az érintett személynek pontosan meg kell határoznia, hogy a cikk melyik állítását, tényközlését kifogásolja és miért. Többször előfordult, hogy valamelyik minisztériumot vagy állami hivatalt bíráltuk, s olyan személy akart válaszolni, akinek a neve nem is szerepelt az írásunkban. Valójában tehát nem is lehetett megállapítani, hogy tulajdonképpen kit bírál vagy sért a cikk. Példaként említem Vladimír Meciart is, aki azonnal az egyik kommentár állításával akart vitába szállni, holott a jogszabály szerint nézetekkel és véleményt tükröző írásokra ilyen formában nem lehet válaszolni. Néhány esetben helyreigazítással ismertük el tévedésünket. Azok közül, akiknek nem közöltük a válaszát, többen bírósághoz fordultak jogorvoslatért. Ha jól emlékszem, akkor harmincnégyen.

- Két év múltán mi a véleménye a sajtótörvény törvénymódosítása kapcsán kialakult gyakorlatról?

- Ugyan szó sincs cenzúráról, de a törvény mégis felesleges és rossz, mert főleg a politikusok és az állami hivatalok nyomásgyakorlásának és a sajtószabadság megnyirbálásának egyik eszköze. Veszélyezteti a sajtó függetlenségét. Idén őssszel az előbb említett harmincnégy esetben már valószínűleg jogerős ítéletek születnek. Miként más szerkesztőségek esetében is. Ezek minősítik majd a jogszabályt, amelyről ekkor derül ki, hogy valóban a tények árnyalását, ilyen értelemben tehát a demokrácia kiteljesedését szolgálja-e, vagy pedig a sajtószabadság és a szerkesztőségek függetlenségének lebunkózását tartja alig rejtett céljának.

- Az alakulófélben levő szlovák jobbközép koalíció képviselői már közölték, hogy belátható időn belül eltörlik a kötelező válaszközlésről rendelkező törvényt. Valóra válják az igéretüket?

- Feltételezhető, hogy igen, csak azt nem tudom, milyen mértékben. Ezért most még csak legfeljebb azt mondhatom el, hogy mi nemcsak Robert Ficóval és más jelenlegi tisztségviselőkkel, hanem még Mikulás Dzurindával is pereskedünk. Más lapok is, mert évekkel ezelőtt kormányfőként olykor ő sem tudta elviselni a róla megjelent bíráló cikkeket. Ami ismét csak azt igazolja, hogy a politikai kultúra és a demokrácia még eléggé képlékeny országunkban.

Kapcsolódó cikkek: Médiacsomag: tisztul a kép? | 'A kommunizmust idézi a médiatörvény' | Médiacsomag: 'vissza a feladóhoz!' | Fico példája lebeghet a Fidesz szeme előtt | Célkeresztben a média, Sólyomra vár a döntés