A román elnök megfenyegette Magyarországot

Ez volt az utolsó nyár, amikor magyar politikusok háborítatlanul sétálgathattak Romániában – jelentette ki hétfőn Traian Basescu, aki szerint Tőkés László nem érdemli meg, hogy román állampolgár legyen.

Basescu a Hargita megyei Marosfőn (Izvorul Muresului), a külhoni románság képviselőinek részvételével rendezett nyári szabadegyetem hétfői megnyitóján beszélt így, hangsúlyozva: határon túli politikájával Budapest  az „instabilitás tűzfészkévé” vált a régióban, Románia viszont „vezető szerepet vállal Magyarország rendreutasításában”.

Orbán Viktor, Németh Zsolt és Traian Basescu a 2010-es tusványosi szabadegyetemen. Hiába zarándokolnak?
Orbán Viktor, Németh Zsolt és Traian Basescu a tusványosi szabadegyetemen. Tusnádfürdő, Románia, 2010. július 23. Fotó: Reviczky Zsolt

A kisebbségek jogaival kapcsolatban szólva Basescu leszögezte, hogy „az alkotmányos korlátokról nem lehet vitát kezdeni, sem pedig azokon túllépni. Hiába zarándokol Hargita és Kovászna megyébe az egész magyarországi elit”. Majd hozzátette, hogy ez volt az utolsó esztendő, amikor magyarországi politikusok „nyugodtan sétálgathattak” Románia területén. Kijelentette, hogy amennyiben a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábor az ideihez hasonló körülmények között zajlana, „sehogyan sem fog zajlani Románia területén”. Úgy vélte, a Hargita és Kovászna megyébe látogató magyar politikusok „túlléptek a jó ízlés határán”, ezért „megálljt kell mondanunk”.

Később a helyszínen tartózkodó újságíróknak kifejtette, hogy a régió több államát „zavarja Budapest agresszív politikája”. Románia eddig visszafogottan reagált, de eljött az ideje, hogy Bukarest „félretegye fenntartásait és rendreutasítsa Budapestet”. Újságírói kérdésre, hogy mi történik, ha Budapest „nem ért a szóból”, Basescu azt válaszolta: „érteni fog”.

A román elnök kitért Tőkés Lászlónak a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott javaslatára is, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státust” az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett. „Nem érdemli meg a román állampolgárságot, aki néhány napja kérte, hogy Erdélyt helyezzék protektorátus alá” – jelentette ki Basescu. Hozzátette: „valószínűleg elemezni kell, hogy egy román állampolgár viselkedhet-e így”.

A szabadegyetemen a román elnök arról is beszélt, hogy „sajnos, csak rövid ideje újjáéledőben van a román nemzeti tudat politikája a határokon túl”. Hozzátette másrészt, hogy Romániának nincs szándékában olyasmi, amire „a sajnálatos módon román állampolgársággal rendelkező” Tőkés László javaslatot tett Tusnádfürdőn. „Nekünk nem áll szándékunkban ilyesmi sem a Timok-völgyben, sem Ukrajnában, sem Magyarországon. Azt szeretnénk, ha a szomszédos államok lépésről lépésre biztosítanák a magukat románnak valló polgáraiknak azokat a jogokat, amelyek a kisebbségekhez tartozókat Romániában megilletik. Legyen automatikus parlamenti képviseletük, valamint joguk a nyelvük, vallásuk, kultúrájuk és hagyományaik megőrzésére” – hangsúlyozta Basescu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.