A rendőr helyett Kaszparovnak adtak igazat

Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnokot, ellenzéki vezetőt még a Pussy Riot punkbanda ellen hozott ítélet kihirdetése közben tartóztatták le. A rendőrök szerint illegális tüntetésen vett részt. A bíróság szerint nem.

Garri Kaszparov egyike volt azon több tucat aktivistának, akiket a Pussy Riot-ítélet alatt a bíróság épületénél kiszedtek a tömegből, majd letartóztattak. A 49 éves ellenzéki vezér éppen az újságíróknak beszélt, amikor egyszer csak a rendőrök megragadták, és egy autóba tuszkolták. A történteket négy szemtanú erősítette meg, a sakkozó szerint a rendőrök ütlegelték is.

A moszkvai bíróság pénteken döntött az ügyben, és igen ritka ítéletet hozott. Eszerint a rendőrök nem tudták bizonyítani, hogy Kaszparov valóban egy engedély nélkül szervezett demonstráción vett volna részt. Az egykori világbajnokot ezért elengedték.

Az Interfax hírügynökség szerint Kaszporovot az egyik rendőr azzal is vádolja, megharapta, miközben megpróbálta letartóztatni. A rendőr állításait már vizsgálják.

-Ez egy nagyon fontos nap, történelmi nap. Ez az első alkalom, hogy a bíróság nem fogadja el egy rendőr bizonyítékát csak azért, mert egyenruhát visel –mondta Kaszparov, aki állítólag azt tervezgeti, panaszt tesz letartóztatása miatt, az őt megvádoló rendőr ellen pedig becsületsértési pert índít.

Kaszparovot sokan a sakktörténelem legnagyobb játékosának tartják. 2005-ben vonult vissza, azóta politikai aktivista, Putyin hangos kritizálója, az Egyesült Polgári Front vezetője.

Ellenzéki vezéreket és aktivistákat gyakran ítélnek el azért, mert Vlagyimir Putyin elnök ellen tüntetnek. Az egyre szaporodó demonstrációk miatt nemrég egy törvényt is elfogadtattak, mely szerint nagy összegre büntethetik azokat, akik illegális gyülekezésen vesznek részt. A tüntetők akár 300 ezer rubeles bírságot is kaphatnak.

A moszkvai bíróság nem a rendőröknek, hanem Garri Kaszparovnak (középen) adott igazat
Police detain former world chess champion and opposition leader Garry Kasparov (C) during the trial of the female punk band "Pussy Riot" outside a court building in Moscow, August 17, 2012. A Russian judge found three women from the punk band Pussy Riot guilty of hooliganism motivated by religious hatred on Friday for staging an anti-Kremlin protest on the altar of Moscow's main Russian Orthodox church. REUTERS/Tatyana Makeyeva (RUSSIA - Tags: CRIME LAW POLITICS RELIGION CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.