József42 | 2010. június 23. | 11:25:28
Az ilyeneket, legalábbis részben, a cölibátus elriasztja, hiszen ez az evilági élet mind teljesebb élvezetét, melyre az ilyenek vágynak, nem teszi lehetővé.
József42 | 2010. június 23. | 11:25:06
Isten Bárányát áldozzák fel Isten oltárán!
– A papnak a cölibátussal az Egyház nagyságáról és szentségéről kell tanúbizonyságot tennie. Az emberek rajtuk keresztül láthatják, mekkora kincs az Egyház, ha érette a házasság és családi élet boldogságáról is le lehet mondani. Lefebvre érsek mesélte, hogy az afrikai bennszülöttekre különösen a papok nőtlensége volt nagy hatással, akik azt tartották, hogy annak a vallásnak, mely papjainak ekkora erőt képes adni, valóban az igaz vallásnak kell lennie.
– A cölibátus állandó áldozatot követel a papoktól, és ennek az áldozatnak az Egyház számára gyümölcsözőnek kell lennie. Mivel Krisztus a világot a kereszt által váltotta meg, a pap apostoli tevékenysége is csak akkor lehet gyümölcsöző, ha élete szakadatlan áldozatból és önmegtagadásból áll.
– A cölibátus teszi lehetővé, hogy a pap tökéletesen Isten országának rendelkezésére álljon. Mindenhova szabadon mehet, ahova felettesei küldik. Munkájában nem kell családra tekintettel lennie. Ez különösen az üldöztetések idején nyer nagy jelentőséget. A tény, hogy a koncentrációs táborokban sokkal több katolikus pap, mint protestáns lelkész szenvedett, többek között, minden bizonnyal ezzel is magyarázható.
– Végezetül a cölibátus gátat jelent azok számára, akiknek nincs igazi elhivatottságuk. Előfordulhat, hogy valaki nemtelen vagy nem valódi okból akar pap lenni, mert például abban bízik, hogy így anyagi biztonságban vagy megbecsült állásban élhet. Az ilyeneket, legalá
József42 | 2010. június 23. | 11:24:39
hogy a házasság ugyan jó dolog, de a szüzesség a nagyobb jó. (1 Kor 7) A házasság Krisztus és az emberi lélek egyesülésének jelképe, de a szűz ember már egészen és kizárólag abban a szeretetben él, mely egyszer mindannyiunkra vár, hiszen a mennyben nem lesz többé házasság. (Mt 22,30)
Ezért a legmesszebbmenőkig helyénvaló, hogy a pap, aki oly különleges módon egyesül Krisztussal, hogy helyette cselekszik, egyedül az iránta való szeretetből éljen. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a pap második Krisztus, hat nagyon illetlennek a pap nősülése, hiszen Krisztus nőtlen volt, mert Ő minden lélek megváltója és vőlegénye. Így kell a papnak is minden idejét, aggodalmát és szeretetét azoknak ajándékoznia, akiket Isten rábíz, és egy magasabb módon, de valóságosan atyjuk lenni azzal, hogy őket, mint lelki gyermekeit a kegyelemben való életre szüli, és a szentségek kiszolgáltatása által az egyre tökéletesebb Krisztus-követéshez és mennybejutáshoz szükséges kegyelmet ajándékozza nekik. E feladatok mellett a pap privát családi életének nincs helye!
További okok a cölibátusra:
– Minél közelebb kerül valaki Istenhez, annál inkább maga mögött kell hagynia a földi dolgokat, és annál tisztábban kell élnie. Ezért voltak Mária, József és János apostol szűzi lelkek. Még az Ószövetségben is a legszigorúbban tilos volt a papnak templomszolgálata napjain házaséletet élni, pedig akkor csak állatokat áldoztak. Mennyivel nagyobb kell akkor azoknak tisztasága legyen, kik nap mint nap Isten
József42 | 2010. június 23. | 11:24:08
A latin Egyház papjaitól megköveteli a cölibátust, azaz a tökéletes tisztaságban való életet. Ez a követelmény nem a „testellenes” középkor találmánya, hanem olyasmi, ami még az apostolok idejére nyúlik vissza. Bár az első évszázadokban a papok gyakran házas emberek közül kerültek ki, de felszentelésük után ezeknek is megtartoztató életet kellett élniük, vagyis házasságukat nem folytathatták. Ezért írja elő Szent Pál lelkipásztori leveleiben, hogy a püspököknek és diakónusoknak „egyszer nősült” embereknek kell lenniük (1 Tim 3,2/12), hiszen nem lehetett arra számítani, hogy olyan férfi, aki másodszor is megházasodik, megtartóztatásban fog élni. Mivel azonban a tökéletes önmegtartóztatás olyan nagy aszkétikus követelmény, mely alól az emberi gyengeség ki akar bújni, e szigorú szabályt az egyháztörténelem folyamán nem mindig és nem mindenütt tartották be. Sőt, a keleti egyház a 7. században részben fel is adta; azóta ugyanis papjainak és diakónusainak megengedi, hogy a felszentelésük előtt kötött házasságot tovább folytassák, és csak püspökeitől kívánja meg a tökéletes önmegtartóztatást. Ezzel szemben a nyugati Egyház továbbra is kötelezően előírja a cölibátust.
Lássuk végre, melyek azok az okok, melyek a papok elé ezt a szigorú követelményt állítják:
Először is az Újszövetségből világosan kitűnik, hogy a házasság nélküli élet nagy érték. Az Úr maga beszél azokról, akik „a mennyek országáért önként” mondanak le a házasságról. (Mt 19,12) Szent Pál azt tanítja, hogy a h
revify | 2010. június 11. | 22:03:53
... XVI.Benedek, tegnap sem mondott kevesebbet, mint: ha nincs Isten nics is értelme a cölibátusnak. Ha van, akkor igen. A pap,-szerzetes jel ebben a világban. Sokáig voltam papnövendék és érdekes, de igaz, mindenki papnak könyvelt el. Ha szeretsz egy nőt(férfit), akkor (ha igazi a szereteted) minden megy a maga útján és pozitív értelemben. Miért ne menne a papnak is?
revify | 2010. június 11. | 21:56:31
... adamant, nem látod rosszul, valahogy az a járható út - ókori, de újkori kereszténység is példa - a katolikus egyházunkra ráfeküdt a merev intézményesség -, hogy aki "bírjamarja" a cölibátust. Aki nem bírja, szintén Isten segítségével nem "lökhető ki" a papi vagy szerzetesi közösségből, hanem megoldást kell találni. Ez pedig kőkemény (ne a fa...ra gondoljatok) emberi megoldás, azaz humánum.
adamant | 2010. június 11. | 20:25:25
Ez a cölibatus dolog a mai modern világban tünik csak anakronisztikusan elmaradott, embertelen szabálynak.
DE:
Ha valaki arra szánja el magát, hogy a katolikus vallásának megfelelöen mélyebb, hittérítö, szerzetesi, papi hivatást kívánna választani és ehhez rendelkezik egy belsö ELHATÁROZÁSSAL, akkor a késöbbiek során a jelentkezö
"földi" vágyat részint elhessenteni, részint elnyomni lehet.
Ezt kb. (nincs személyes tapasztalatom, csak sejtem) egy kábítószer, vagy alkohol függöségröl történt leszokáshoz tudnám hasonlítani. Ezután nincs visszaesési lehetöség, tehát a korábbi függö élete végéig alkohol, ill. drog tiszta marad. Akkor sikerül.
Aki Istne, vagy Jézus szolgájának ajánlja fel magát, az vegye figyelembe, hogy ennek bizony "mellékhatásai" is vannak. Lemondani dolgokról nem könnyü, de nem is lehetetlen...
Aki viszont felesküdött és a szolgálata során "könnyünek találtatott" azonnal, a tettének súlyosságától függeöen, vagy egyszerüen csak hagyja el a közösséget, vagy ítéljék el köztörvényes gazemberként, ha megérdemli.
Aki marad, az tiszta marad és ráér 100 % lélekkel, szívvel és tesstel arra koncentrálni, amire felesküdött...
Lehet, hogy rosszul látom...?
tok.7.0 | 2010. június 11. | 20:17:07
Moderálási alapelvek- komment törölve -
revify | 2010. június 11. | 20:07:54
... tok, de be lehet. Ettől persze "Teméltóságod" nem nyugszik meg.
tok.7.0 | 2010. június 11. | 19:48:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
revify | 2010. június 11. | 17:00:07
... hoppá, most veszem észre a cím megváltozott volna? Délelőtt még egy másik volt.
revify | 2010. június 11. | 16:58:45
... Szaladó, de érdeklődsz utánunk. Rendben. Meg köszönöm is.
Szaladó | 2010. június 11. | 14:16:35
Valahányszor cigánybűnözésről hallok, eszembe jut, hogy még nem döntöttem el, hogy válekedjek: a katolikus papok mind pedofilek? vagy minden katolikus? vagy minden keresztény? vagy a fehér enmberek?
Bár egyáltalán nem tartom Istent létező valaminek, a kersztény tanításokat elég jól ismerem. A katolikus Egyház a hókusz-pókuszaival, a szemforgató és fensőbbséges mindentudásával, a lelki terrorjával mindig taszított. A latin-amerikaiak Felszabadítási teológiája az egyetlen kivétel.
Fundamentalista szempontból is meghökkentő a szentkultusza, ereklyekultusza. Ez mind nem zavarna, ha nem tartanának igényt ekkora - sőt még nagyobb - világi hatalomra.
Ui.: Nem vagyok keresztényellenes, legfeljebb kereszténységellenes.
revify | 2010. június 11. | 12:55:06
... egyébként, ha csak a cikk címét nézem, akkor mégis van Isten. Igaz ezt eddig is hittem. Érdekes a "ratzingerigondolkodás"mód.
revify | 2010. június 11. | 12:52:23
... ,hol vagytok? Kommentár nuku?
medve1942 | 2010. június 11. | 12:52:07
"a nőtlenség a hit és Isten világbeli jelenlétének egyik fontos jele..." Hogy a történelemnek ura, az még rendben van, ebben végülis van koncepció. De hogy még "annak" is? Lehet, hogy erre mondják olykor a lányok, hogy "ez isteni volt"?
|