A norvég rendőrség átverte a merényletre készülő terroristákat

A három gyanúsított mindegyike gyógyszertárban próbált meg hidrogén-peroxidhoz jutni múlt télen. A nyomozóknak azonban sikerült elérniük, hogy a vegyi anyag helyett egy teljesen ártalmatlan folyadékot szállítsanak házhoz, majd folytatták megfigyelésüket.

A norvég rendőrség átverte a csütörtökön elfogott terroristákat, mivel a pokolgép működéséhez szükséges vegyi anyag helyett ártalmatlan folyadékot szállítottak nekik - írta a VG című norvég napilap pénteken. A norvég rendőrség biztonsági szolgálata (PST) csütörtökön közölte: őrizetbe vettek három férfit Norvégiában és Németországban, akiket terrorista bűncselekmények előkészítésével és az al-Kaidához fűződő kapcsolattal gyanúsítanak.

Az elfogottak listáján egy 39 éves, ujgur származású norvég, egy 37 éves iraki kurd és egy 31 éves üzbég férfi szerepel. A Savan Szadek Szajjid Budzsak nevű iraki kurd férfit Németországban hallgatják ki, de a norvég hatóságok már kérelmezték kiadatását. Budzsakot Duisburgban fogták el, és üzbég társához, David Jakobsenhez hasonlóan korlátlan időre szóló norvég tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Feltételezések szerint a csoport vezetője az ujgur származású norvég férfi, aki 2007-ben kapott állampolgárságot a skandináv királyságtól.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.