A Nők napja helyett a Mama napja lenne

Az elnök mamájának születésnapját tenné meg ünneppé a jelenleg is ünnepelt Nők napja helyett egy azerbajdzsáni képviselőnő. A március 8-i ünnep elveszítette jelentőségét, mondta a bakui parlamentben Elmira Ahundova.

A képviselőnő, korábban újságíró volt, egyebek között a Szabad Európa Rádiónak is dolgozott. Mostani felszólalásában kijelentette, hogy "nép nagy tisztelettel emlékezik Zarifa Alijevára, Hejdar Alijevnek, a nemzet vezetőjének hűséges hitvesére. Ha az ő születésnapját, ünnepelnék Anyák napjaként, azzal kifejezhetnék Zarifa asszony iránti össznemzeti szeretetüket."

A javaslatról az Eurasia Insight interentes lap számolt be, kiemelve, hogy Azerbajdzsánban már eddig is rendkívül sok közterület, közintézmény viseli az Alijev család nevét. Az egykori elnök - a helyi KGB egykori főnöke, majd az SZKP köztársasági első titkára és politikai bizottságának póttagja - képe ott van mindenütt, együtt gyermekének, a jelenlegi köztársasági elnöknek az arcképével. A hírek szerint Ilham Alijev elnök még nem foglalt állást a kérdésben.

A volt szovjet köztársaságokban a hasonló sztálini méretű személyi kultusz nem okoz meglepetést. A csúcsokat Türkmenisztánban érte el, ahol a Türkménbasi címet viseli Szaparmutat Nijazov, egykori KB-titkár magáról és családtagjairól nevezte el az év hónapjait is. Óriási aranyozott szobrot emeltetett magának. Halála után azonban ezt utódja, egykori fogorvosa ledöntette.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.