A mikrohitel sem csodaszer
„A nemzetközi segélyezés sztárja a mikrohitelezés. Sokan a harmadik világ nyomora elleni harc legsikeresebb eszközének tekintik a szegényeknek nyújtott kis hiteleket. Két új kutatás azonban arra a következtetésre jut, hogy a mikrohitelezés korántsem olyan hatékony, mint sokan hiszik” – írja Drake Bennett, a Boston Globe kolumnistája.
A mikrohitelezés harminckét évvel ezelőtt kezdődött, amikor Mohamed Yunus huszonhét dollárnyi kölcsönt adott néhány falusi bútorkészítőnek. Yunus 2006-os Nobel-díja azt jelképezi, hogy a világ a mikrohitelt a szegénységből való kilábalás legígéretesebb eszközének tekinti. A számok is ezt igazolják: mára a Yunus által alapított Grameen Bank több millió bangladesi szegény számára teszi hozzáférhetővé a hitelt. A bank 8 milliárd dolláros hitelállományának zöme 100 dollárnál kisebb kölcsönökből áll. A hitelek mögött nincs jelzálog, sem egyéb biztosíték, a visszafizetési arány mégis 98 százalék. Ma már nemcsak a legszegényebb országokban, hanem számos latin-amerikai, sőt európai államban is működnek mikrohiteleket nyújtó bankok. Az elmúlt években jó néhány, a mikrohitelből elindított vállalkozásról szóló sikertörténetről olvashattunk. Yunus annyira bízik a modell sikerében, hogy egyszer azt mondta, az unokái generációja már csak a történelemkönyvekből fogja ismerni a nyomort.
Bennett szerint két friss tanulmány eredményei megkérdőjelezik a mikrohitelekkel kapcsolatos hurráoptimizmust.
„A mikrohitel nem csodaszer, amely egy csapásra felszámolja a szegénységet. A hitelfelvevők kicsit jobban élhetnek, de összességében a mikrohitelek hatása elenyésző” – foglalja össze Dean Karlan, a Yale közgazdásza Jonathan Zinmannel, a Dathmouthban tanító kollégájával közösen végzett kutatásának tanulságát. A fülöp-szigeteki hitelezést tanulmányozó szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a mikrohitelt felvevők többsége nem vállalkozásfejlesztésre, hanem a háztartási kiadások fedezésére, egyéb adósságok törlesztésére, vagy egyenesen fogyasztási cikkekre költi a pénzt.
Az MIT két közgazdásza, Abhijit Banerjee és Esther Duflo egy kutatócsoport élén némileg derűlátóbb eredményre jutott. Az indiai mikrohitelezés vizsgálata során megállapították, hogy a hitelfelvevők megtakarításai is növekedtek: kevesebbet költöttek alkoholra, dohányra és szerencsejátékra, ami arra utal, hogy a pénzüket félretették, hogy vállalkozni kezdhessenek. Csakhogy az egészségügyi kiadásokra és a gyerekek taníttatására fordított összegek is csökkentek, ami viszont nehezíti a felemelkedést.
A tanulmányok tanulsága az – állapítja meg Bennett –, hogy hatékonyabb eszközei lennének a nyomor felszámolásának a nagyobb, alacsony kamatozású hitelek, amelyek a több munkahelyet teremtő kis- és középvállalkozásokat segítenék. A szegénység oka nem a vállalkozókedv hiánya, hiszen a legkevésbé fejlett országokban most is aránytalanul sok a kényszer-mikrovállalkozó. A jólétet nem az efféle egyszemélyes és családi cégek, hanem a nagyobb vállalatok, illetve az infrastrukturális beruházásokat lehetővé tevő segélyek teremthetik meg.
Minderre persze a mikrohitelezés védelmezői azt válaszolhatják, hogy a kis kölcsönök hatásának felméréséhez hosszabb időre van szükség – jegyzi meg Bennett. És azt a kritikusok is elismerik, hogy még ha a nyomor felszámolására alkalmatlan is, az aránylag alacsony kamatozású mikrohitel legalább segíthet a szegények életét végképp kilátástalanná tevő magas kamatozású uzsorakölcsönök kiváltásában.
