Nagy pofont kapott Washingtonból Orbán

Ha nem is lesz keleti partnerségi csúcs Budapesten, illetve Gödöllőn, de valami nagyon hasonlóra azért sor kerülhet az eredeti időpontban. Varsóban.

A jól értesült lengyel Gazeta Wyborcza még a hét végén megírta, hogy május 27-28-ra Varsóba várják az amerikai elnököt. Barack Obama a közép-keleti európai elnökök csúcstalálkozóján vesz részt. Minden bizonnyal meghívást kapnak az államfők a térség összes EU-tagállamából. A dátumban még lehet változás - írja a lap, amely szerint a találkozóra meghívhatnak a az EU keleti partnerségi programjában résztvevő államokat is. (A látogatás tényét a Fehér Ház is megerősítette.)

Az egyik, véli az újság, Moldova ideiglenes elnöke lehet. Ugyanis a volt posztszovjet köztársaság jó osztályzatokat kapott reformprogramjáért, sőt annak egyik vezéralakjává nőtte ki magát. Esélyes még a részvételre Ukrajna és Grúzia is. Obama vezető lengyel politikusokkal is találkozik, tárgyal a kétoldalú viszonyról, és felkeres egy másik lengyelországi várost is. A lengyel külügyminisztérium megerősítette a hírt, tudtuk meg varsói forrásainktól. A lengyelek egyrészt saját nemzetközi pozícióik megerősítését látják a magas szintű látogatásban, másrészt cáfolatát annak az állításnak, miszerint térségünk veszített volna fontosságából az Obama-érában. (Amikor még magyarországi helyszínről volt szó, a hazai vezetők Hillary Clinton jelenlétében bíztak. De ez sem látszott biztosnak.)

Az ügy magyar szempontból sem érdektelen. Végül is kiderült, hogy május végére is tervezhetők nemzetközi találkozók, tehát a keleti partnerségi csúcs elhalasztása mögött aligha csak időpont-egyeztetési gondok lehettek. A világ vezető politikusai a jelek szerint igyekeznek elkerülni, hogy jelenlétükkel emeljék az Orbán-kormány nemzetközi presztízsét. Feltehetően nem kívánnak kiszámíthatatlan helyzetbe jutni, illetve kitenni magukat a nemzetközi bírálatnak. Azt kell gondolni, hogy Orbán miniszterelnököt nem véletlenül hagyták ki a Líbiával kapcsolatos párizsi megbeszélésről - ahová Donald Tusk lengyel kormányfő meghívást kapott. (Lengyelország sem vesz részt katonai erőkkel a no-fly zónával kapcsolatos katonai vállalkozásban. A szerk.) Az, hogy a lengyel lap kifejezetten államfői találkozóról szól, megengedi, hogy a majdani varsói csúcsra is kizárólag dr. Schmitt Pál köztársasági elnököt invitálják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.