A Krím: Sztálin büntetett, Hruscsov ajándékozott
A stratégiai fekvésű Krím félsziget amúgy már az ókorban is népszerű terület, mint a The Washington Post külpolitikai kommentátora emlékeztet rá, a görögök és a rómaiak is elfoglalták, beolvasztották a birodalmukba. Taurica néven utal rá a történetírás, megemlítve, hogy csatáztak is érte éppen eleget: a gótok, a bizánciak, majd a tatárok is, akik közül sokan itt le is telepedtek. Nevet is adtak neki, így lett Krím. Addig nem esett bántódásuk, amíg a félsziget az ottomán birodalom megbecsült része volt. Itt volt a rabszolga-kereskedelem egyik fő bázisa.
Amikor 1783-ban elfoglalta a cári Oroszország a törökkel vívott háborúban, megpróbálták átkeresztelni Tauridára, de a helyiek ellenálltak, továbbra is csak a tatár nevén emlegették. Szevasztopolban azóta – 1783 óta – van orosz haditengerészeti bázis.
Bár a Krímnek 1917-ben sikerült függetlenséget is kivívnia, ez nem sokáig tartott, 1921-re a területet beolvasztották a Szovjetunióba, először autonóm köztársaságként, majd Oroszország részeként. Így érte a második világháború, amelyben megszállták a németek és rombolták csaknem porig Szevasztopol kikötőjét. Amikor a szovjet hadsereg 1944-ben visszafoglalta a félszigetet, Sztálin utasítására az akkori lakosság csaknem 30 százalékát kitevő tatárokat az utolsó emberig deportálták. Ez büntetés volt azért, mert állítólag együttműködtek a németekkel. A tatár lakosság csaknem fele a deportálás közben meghalt, de a többiek sem térhettek vissza egészen a Szovjetunió felbomlásáig. Ehhez képest a mostani 12 százalékos arány nem is olyan rossz.
A Krímben így lettek többségben az oroszok, és mindenkit meglepetésként ért, amikor 1954-ben Nyikita Hruscsov odaajándékozta a területet az ukrán tagköztársaságnak. Erre több magyarázat is lehet, az egyik szerint a pártfőtitkár nem volt színjózan, egy másik változat szerint a Krímet valóban ajándéknak szánta a második világháború alatt sokat szenvedett ukránoknak. Bár Hruscsov orosz volt, de az ukrán kommunista pártban csinált politikai karriert, talán ezért is húzott errefelé a szíve.
A Szovjetunió bukása után sokan arra számítottak, hogy Borisz Jelcin majd visszaköveteli a területet Oroszországnak, de ez nem történt meg. Amikor Ukrajna 1991-ben népszavazást tartott a függetlenségről, a krímiek 54 százaléka szavazott igennel, amiért a fésziget széles körű autonómiát kapott. Egy rövid időre még saját elnököt is választhatott, ezt a jogot azonban Kijev idővel megvonta.
Bár Ukrajna és Oroszország között több diplomáciai pengeváltás is kitört, 1997-ben a Barátsági, Együttműködési és Partnerségi szerződésben Oroszország megtarthatta, ami a legfontosabb volt számára, a fekete-tengeri flotta szevasztopoli bázisát. A bérleti megállapodást 2010-ben még meg is hosszabbították, most elvileg 2042-ig szól. De nem tűnik biztosnak a jövője.
A turizmus fellegvára
A Krím félsziget gazdasági jelentőségét a turizmus és a mezőgazdaság adja, nagyobb ipari létesítmények inkább az északi részeken, Krasznoperekopszk, Armjanszk és Dzsankoj városában találhatók. A helyi statisztika mintegy háromszáz nagy- és több mint ezer kis- és középvállalkozást számol. Az autonóm köztársaság iparában az agrártermékek feldolgozása dominál, aránya eléri a hatvan százalékot. Húsz százalék körüli a vegyipar, a gépgyártás, a fémfeldolgozóipar és az olajfinomítás aránya.
A mezőgazdaság „magyar vonásokat” mutat, a gabona-, zöldség-gyümölcs termesztés mellett juhnyájak, szarvasmarha- és baromfitelepek jellemzik a tájat. A szőlészet-borászat elsősorban Jalta és Maszandra régióban jelentős. Legfontosabb ásványkincsük a földrajzkönyvekből is ismert kercsi vasérc, emellett a díszkő-, a só- és a mészkőbányászat is jelentős.
A lényeg azonban a turizmuson van: a Krím félsziget vonzereje az 1850-es évektől folyamatosan nőtt, előbb az orosz arisztokrácia, majd a munkásosztály és a kommunista politikai elit élvezhette a tiszta levegő, az iszapfürdők, a gyógyvizek és a tenger pihentető, regeneráló hatását. A rendszerváltást követően a tömegturizmus mellé felzárkózott a minőségi turizmus. Ma a Krím félszigetet rendre a világ húsz leglátogatottabb turisztikai látványossága között emlegetik.
A kétmillió lakosú autonóm köztársaság több mint ötmillió vendéget fogad évente, elsősorban az egészségturizmusnak köszönhetően. A szanatóriumok és vendégfogadók száma meghaladja az 550-et, igaz, kevés felel meg a nyugati elvárásoknak. A piacgazdaság követelményeitől még mindig messze álló krími viszonyok, a rugalmatlan gazdaság, a kiirthatatlan bürokrácia és a döntően a turizmusra épülő foglalkoztatás az, ami a térség fejlődését erősen hátráltatja. A 2008-as válság idején nem volt válasz arra, hogy a negyven százalékkal visszaeső idegenforgalom miatti bevételkiesést miként tudnák legalább enyhíteni. Az azóta indított fejlesztési programok a kis- és közepes vállalatok megerősítésére, valamint a turizmus fejlesztésére összpontosítanak.
