A köztisztasági hivatal nem kegyelmezett a pápának

A Vatikánhoz közeli római lakóház faláról péntekre eltűnt a Ferenc pápát Supermanként ábrázoló graffiti. Pedig még a Vatikán Twitter-profiljára is feltették.

A rajzot a római köztisztasági hivatal (AMA) városvédő osztályának utasítására lefestették. Az indoklás szerint a graffiti rontotta a Róma történelmi városnegyedében levő épület arculatát. A magát utcaművésznek nevező alkotó, Mauro Pallotta az olasz sajtóban bejelentette, hogy kész máshol ismét elkészíteni  ugyanezt a graffitit még nagyobb méretben. Erre a lefestett épülettel szemközi ház lakói jelezték, hogy ők szívesen látnák falaikon a Ferenc pápa-Superman rajzot. A graffiti január 28-án lett világhírű, amikor az alkotást a Vatikánnak a társadalmi kommunikációért felelős tanácsa Twitter-profilja is átvette..

A kitűnő technikával kivitelezett rajzon a fehér ruhás Ferenc pápa a Marvel-képregények Supermanjeként repült a levegőben, arcán mosoly, jobb karját előrenyújtotta, bal kezében szorította híres fekete táskáját, amelyen spanyol nyelvű felirat volt olvasható: „valores”, vagyis értékek.

A 40 éves Mauro Pallotta nappal festőként, éjjelente graffitizőként dolgozik. A La Stampa című olasz napilap csütörtöki számában elmondta, egy amerikai szuperhősöről szóló képregényt olvasott, amikor a televízióban meghallotta, hogy Ferenc pápáról beszélnek. "Azonnali volt az ötlet: Ferenc pápát szuperhősként ábrázolni!" - hangoztatta Pallotta. Kifejtette, a szerinte egyházi szuperhőst ugyanakkor a lehető legemberibben igyekezett ábrázolni. A rajzon Ferenc pápa kezébe adta azt a fekete táskát, melyet az egyházfő mindig magával visz. A táskából kilóg a pápa kedvenc csapatának, a Buenos Aires-i San Lorenzónak a sálja.

A választás a Vatikán melletti Borgo Pio házaira esett, mivel Pallotta Rómának ezen a részén él. "Könnyebb volt azonban megrajzolni, mint megfelelő falfelületet találni" - tette hozzá. Pallotta elmondta, hogy az AMA az utóbbi napokban többször megpróbálta eltüntetni a graffitit, de a házak lakói és a rajzhoz zarándokló turisták tiltakozása ezt mostanáig megakadályozta.

Ráadásul a graffiti környezetkímélő színekkel készült és lemosható volt, le se kellett volna festeni - mondta Pallotta. Hozzátette: további négy pápás graffitire készül. Azt nem árulta el, Róma melyik falán valósítja meg őket. A graffiti a művészet szabadságának a kifejezése, és azt hirdeti, hogy a művészet mindenkié - fogalmazott Mauro Pallotta.

Ferenc pápa Supermanként a római graffitin
A priest and a nun walk by a large drawing of Pope Francis depicting him as a superhero on a wall near the Vatican January 29, 2014. The Argentinian Pope is shown taking off into air with his right fist clenched in a classic Superman style. REUTERS/Alessandro Bianchi (ITALY - Tags: RELIGION SOCIETY TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.