A Jobbik összefog az ukrán szélsőjobbal

Kovács Béla, a párt európai parlamenti képviselője szerint a körvonalazódó összefogás a helyi magyar kisebbség érdekeit fogja szolgálni.

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tett ismerkedő látogatást a hallgatói önkormányzat meghívására csütörtökön Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A felsőoktatási intézmény diákjaival és vezetésével tartott találkozót követő sajtótájékoztatón Vona Gábor elmondta: pártja felajánlja a beregszászi magyar főiskolának – s általa az egész kárpátaljai magyarságnak – a támogatását, mert az intézményt kulcsfontosságúnak tekinti az ukrajnai magyarság megmaradását illetően. Ennek kapcsán jelezte: a Jobbik ugyan ellenzéki párt, de nemzetpolitikai kérdésekben együttgondolkodik a kétharmados kormánypárttal, s katalizátorszerepet tölt be nemzeti ügyekben. Kifejtette: a Jobbik országgyűlési frakciójának valamennyi tagja bekapcsolódik a főiskolai épület födémszerkezetének cseréje érdekében indított cserépjegy-akcióba.

Vona hangsúlyozta: beregszászi látogatása nem pártpolitikai célzatú; a kárpátaljai magyar szervezetek közül a Jobbikhoz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) értékrendje áll közelebb, de a párt távol tartja magát a magyar szervezetek vitájától, mivel nemzeti ügyek mentén politizál. A pártelnök közölte: az Országgyűlésben szorgalmazni fogja magyar-ukrán kormányközi megállapodás aláírását a Magyarországon szerzett tudományos fokozatok ukrajnai elismeréséről, a beregszászi főiskolán oktató tanárok érdekében.

Szávay István, a Jobbik külügyi kabinetjének vezetője elmondta: a beregszászi főiskola diákjai felvetették, hogy a magyar középiskolai osztályok határon túli magyar területekre szervezett kirándulásaihoz hasonló csoportos látogatásokat kellene intézményesíteni egyetemisták és főiskolások számára a kapcsolatok erősítése céljából. A Jobbik támogatni fogja a javaslatot – tette hozzá. Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője bejelentette: a következő hetekben 50 beregszászi főiskolás diáknak szervez európai uniós támogatással tanulmányi kirándulást Brüsszelbe.

A Jobbik és az ukrán szélsőjobboldali Szvoboda párt között körvonalazódó megállapodással kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Kovács elmondta: a tárgyalásokat az ukrán párt kezdeményezte, s a Jobbik 12 pontban fogalmazta meg az együttműködés alapfeltételeit. Az esetleges megállapodás mindenekelőtt a kárpátaljai magyarság érdekeit fogja szolgálni – fogalmazott Kovács Béla.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.