A Hallgas, vagy meghalsz! törvénye uralkodik Mexikóban

A drogkartellek egyre inkább a Hallgass, vagy meghalsz! döntése elé állítják azokat az újságírókat, akik a kábítószer-kereskedelemhez köthető erőszakcselekményekről írnak - állapítja meg szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) elnevezésű szervezet.

Mexikóban az újságírók maguk is gyakorta esnek áldozatul gyilkosságoknak, elrabolják, megfenyegetik vagy korrumpálják őket, sokan pedig öncenzúrát gyakorolnak a maguk és családjuk életét féltve - áll a New York-i székhelyű csoport jelentésében. Felsorolásuk szerint 22 mexikói újságíró és három sajtómunkatárs halt erőszakos halált, s további heten tűntek el azóta, hogy a 2006 decemberében hatalomra került Felipe Calderón elnök hadjáratot hirdetett a drogkartellek felszámolására.

Az azóta eltelt időszakban 28 ezer ember vesztette életét az észak-amerikai országban a kartelleknek a piacok ellenőrzéséért folytatott háborújában, fegyveres leszámolásaiban, a hadsereggel és a rendőrséggel vívott összecsapásaiban. A CPJ elítéli a bűnbandák azon taktikáját, hogy hol fenyegetéssel, hol vesztegetéssel öncenzúrára bírják a médiumokat. Ugyanakkor korrupcióval vádolja a helyi és szövetségi hatóságokat, azt állítva, hogy az elmúlt tíz évben újságírók ellen elkövetett mexikói bűncselekmények 90 százaléka felderítetlen és büntetlen maradt.

Minél inkább megengedi Mexikó, hogy a tájékoztatást a drogkartellek és a tisztességtelen helyi hatóságok tartsák kézben, világszerte annál kevésbé fogják hiteles partnerként elfogadni - írja Carlos Lauria, a CPJ amerikai kontinensért felelős koordinátora. A CPJ külön kiemeli az amerikai határ mentén fekvő Reynosa város viszonyait, ahol az utóbbi időben robbanásszerűen nőtt a kábítószerekhez kapcsolódó bűncselekmények száma az úgynevezett Öböl-kartell és korábbi szövetségese, a Zeta szembefordulása miatt. Az Öböl-kartell ellenőrzése alatt tartja a térség legtöbb önkormányzatát, a rendfenntartó erőktől kezdve az utcai mozgó árusokig - mondták el a jogvédő csoportnak újságírók és helyiek. Az itt zajló, nyílt utcán elkövetett tűzpárbajok és pokolgépes támadások miatt az Egyesült Államok a térség elhagyását javasolta a határ túloldalán élő állampolgárainak.

Áprilisban az egyik kartell még egy katonai támaszpont ellen is támadást intézett, s bár a hadsereg közleményt adott ki az esetről, a helyi sajtó jellemzően egyáltalán nem foglalkozott a történtekkel - jegyzi meg a CPJ. Augusztusban az ENSZ szólásszabadság-nagykövetei és az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) is felszólították Mexikót, hogy tegyen sürgős lépéseket az újságírók védelmében. Mint a CPJ rámutat, a hagyományos sajtó drogtémáktól való tartózkodása miatt az erőszakcselekmények megtárgyalása egyre inkább a Facebook és a Twitter közösségi web-hálózatokra tevődik át, szakértők szerint azonban a drogkartellek maguk is ezeket a hálózatokat használják üzeneteik továbbítására és a lakosság megfélemlítésére.

Nem hagynak fel, persze, régi módszereikkel sem - írja a CPJ. A 2009 novemberében elrabolt durangói újságíró, Bladimir Antuna Garcia szitává lőtt holttestére például azt az üzenetet tűzték: Azért történt ez velem, mert információkkal szolgáltam a katonáknak és túl sokat írtam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.