A Freedom House Orbánról: arrogancia és más semmi

A szervezet nemzetközi programokért felelős aligazgatója Magyarországon tájékozódott a médiatörvény hatályba lépése utáni helyzetről. Pár hónapon belül minden eldől.

Orbán Viktor Magyarországán a győztes mindent visz, a nagy vesztes a sajtószabadság – derül ki abból a blogbejegyzésből, amelyet a magyarországi médiatörvény kapcsán írt Paula Schriefer, a Freedom House nemzetközi programokért felelős aligazgatója. Schriefer nemrég járt Magyarországon, hogy tájékozódjon a közel egy éve hatályba lépett szabályozásról; egyik lesújtó következtetése szerint a válasz, amelyet az Orbán-kormány a nemzetközi bírálatokra adott, ugyanolyan aggasztó, mint maga a médiatörvény. Hiába figyelmeztette Magyarországot a belföldi és külföldi médiaszakértők garmadáján kívül az Európai Bizottság, az EBESZ és az ENSZ szólásszabadságért felelős jelentéstevője is, az Orbán-kormány önvizsgálat nélkül, fellengzős arroganciával söpörte le észrevételeiket az asztalról, időt és papírt sem kímélve attól, hogy túlzásokkal és politikai elfogultsággal vádolja a médiatörvény kritikusait.

Tiltakozás a médiatörvény ellen
Tiltakozás a magyar médiatörvény ellen

(Noha a bírálatok nyomán a médiatörvényt valamelyest módosították, így is rendkívül széles jogköröket ad egy „megkérdőjelezhetően független” médiahatóság kezébe, amely gyakorlatilag tetszés szerint ad ki és von meg működési engedélyeket, felügyeli a tartalomszolgáltatást és állapít meg büntetési tételeket, ha törvényszegésen ér. A törvény homályosan fogalmaz, amikor tilalommal sújtja az „emberi méltóságot” vagy „bármely egyházat vagy vallási csoportosulást” sértő kijelentéseket. És ha ez nem lenne elég, regisztrációt ír elő a nyomtatott és az online sajtó számára, és jelentősen növeli azoknak az eseteknek a számát, amelyekben az újságírók forrásaik felfedésére kényszerülhetnek – idézi fel Schriefer.)

Hogy bizonyítsa a maga igazát, a budapesti ellenoffenzíva szívesen hivatkozik külföldi párhuzamokra, többek között más európai országok médiatörvényére. Ami Schriefer szerint rendben is lenne, ha ezeknek a törvényeknek egy része nem lenne önmagában is kifogásolható, és ha a magyar miniszterelnöki hivatal néha nem a szövegkörnyezetéből kiragadva, félrevezetően adná elő őket.

Nem beszélve arról, hogy más ország médiatörvénye nem legitimál semmit; ami Magyarországon januárban hatályba lépett, egy olyan „törvénygyűjtemény”, amely komoly fenyegetést jelent a médiára nézve. Azok a nem kormánypárti orgánumokhoz kötődő újságírókkal, akikkel állítása szerint Schriefer beszélt, mindannyian arról számoltak be, hogy a médiatörvény miatt öncenzúrára kényszerítik magukat, nehogy a tartalomkorlátozásban érdekelt, rendkívül széles jogkörrel rendelkező médiahatóság lesújtson rájuk. „Ebben a gazdaságilag amúgy is nyomasztó hangulatban sokan attól félnek, kevés olyan munkatársuk lesz elég bátor vagy egyszerűen gazdag, hogy megkérdőjelezze a médiatörvény hatalmát. Egy megfélemlített média semmilyen demokratikus rendszernek nem válhat előnyére, így azon a Magyarországon sem, ahol az intézmények függetlenségét általában garantálják” – írja a Freedom House aligazgatója, aki emlékeztet arra is, hogy a Fidesz nem csak a médiatörvénnyel vetette vissza a magyar demokráciát, hanem átírta az alkotmányt, korlátozta az Alkotmánybíróság hatáskörét, és áterőszakolt egy vitatott egyházi törvényt is, mintegy 100 vallási felekezetet fosztva meg az egyházi státusztól.

„Az ilyesféle intézkedések, amelyeket kevés társadalmi párbeszéd előzött meg, különösen lehangolónak számítanak egy olyan országban, amely egykor modellül szolgált a posztkommunista demokráciák számára. Amióta csak szakított a kommunizmussal, Magyarország mindezidáig imponáló fejlődést mutatott a demokratikus átalakulás tekintetében, és hangsúlyozhatjuk, ez olyan fejlődés volt, amelyért az előző Fidesz-kormány teljes mellszélességgel állt ki. Sajnálatos, hogy Orbán Viktor, aki egykor a demokratikus értékek mellett szállt harcba az elnyomó kommunista rezsimmel szemben, végül megadta magát a magyarországi közéletre jellemző, mérgező megosztottságnak, és a győztes mindent visz alapon áll a kormányzáshoz. Kabinetje nyolc évnyi korrupt és gyenge szocialista uralom után messze visszhangzó, kétharmados felhatalmazást kapott, példa nélküli lehetőséget arra, hogy új életet leheljen a halódó gazdaságba, és újra bizalmat ébresszen az emberekben a demokratikus intézmények iránt. Mindeddig azonban ő is és pártja is azzal van elfoglalva, hogy hosszú időre megkaparinthassa és bebiztosítsa magának a hatalmat ahelyett hogy az ország számos gondját próbálná meg orvosolni. A következő hónapok kérdése, hogy a magyar demokrácia hogyan vészeli át ezt a rohamot” – zárja fejtegetéseit a Freedom House aligazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.