A francia klérus ellenzi a melegházasságot

André Vingt-Trois bíboros, a francia püspöki konferencia elnöke Nagyboldogasszony napja alkalmából írott levelében élesen elítélte a homoszexuális házasságot és ellenezte, hogy az egynemű párok gyerekeket fogadhassanak örökbe.

A Franciaország összes katolikus templomában felolvasott levél meglepetést keltett. Elsősorban azért, mert a májusban hatalomra került szocialista kormány jövőre kíván beterjeszteni a parlamentben egy olyan törvényt, amely engedélyezné az egynemű párok házasságkötését.

Elemzők szerint a bíboros levele a törvénykezési folyamat befolyásolásának szándékával íródott. Márpedig ez az állam és az egyház szigorú szétválasztásához ragaszkodó Franciaországban rendkívül szokatlan dolog. Többen furcsállják a levél megírásának időpontját is, 1945 óta a katolikus egyház nem készült külön imával Mária Mennybemenetelének napjára.

Korábban ez azért számított fontos egyházi ünnepnek, mert 1638-ban XII. Lajos király ezen a napon ajánlotta Szűzmária oltalmába Franciaországot. A bíborosi levél közzétételének napján az Ifop közvéleménykutató intézet olyan felmérést publikált, amely szerint a franciák 65 százaléka – ezen belül a katolikusok 61 százaléka – helyesli a meleg és leszbikus párok házasságának engedélyezését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.