Nem rendez boszorkányüldözést a CIA

A CIA nem indít vizsgálatot a terrorizmus gyanújával őrzött foglyok ellen alkalmazott kínzási módszerek miatt. Az ügynökség új igazgatója aligha maradhatna hivatalában, ha tisztogatási akciót indít. Az új adminisztrációnak van olyan tagja, aki nem tartja egyértelműen kínzásnak a vízbefojtást imitáló vallatási technikát.

A CIA nem indít vizsgálatot a terrorizmus gyanújával őrzött foglyok ellen alkalmazott kínzási módszerek miatt – jelentette ki pénteki szenátusi meghallgatásán Leon Panetta, akit Barack Obama elnök a hírszerző szervezet igazgatójának jelölt.

Őr Guantanamon
Őr Guantanamon

– Előre kell lépnünk – fogalmazott a meghallgatás második napján Panetta, leszögezve, a kormányzat nem indít vizsgálatot ok  ellen, akik részt vettek a vallatásokban, mivel az  igazságügy-minisztérium jóváhagyásával cselekedtek.

A korábban a Kalifornia állami törvényhozás tagjaként tevékenykedő Panetta  feladata lesz, hogy felügyelje a korábbi, sokat bírált vallatási gyakorlat befejezését, és hogy bezárassa a a titkos külföldi CIA-börtönöket.

Mint a The New York Times elemzője korábban rámutatott: a leendő  hírszerző igazgató feladatát különösen megnehezíti, hogy Obamától  elvárják, számoltassa el a CIA-t a Bush-kormány terror elleni politikájáért.

A lap figyelmeztetett: ha Panetta esetleg felelősöket keresne a kínzások ügyében, akkor aligha maradhat sokáig hivatalában. A nyilvános tényfeltáró vizsgálatot a CIA munkatársai boszorkányüldözésként fogják  értékelni. Ez esetben a hírszerzés reakciója az lesz,  hogy elhárít minden kockázatvállalást, így a CIA szinte  használhatatlanná válna Obama számára.

Obama már Panetta jelölésének bejelentésekor azzal nyugtatta az ügynökségen belül felmerült aggályokat, hogy az új CIA-igazgatónak nem a tisztogatás lesz a feladata, nem fogja elbocsátani azokat a hírszerzési vezetőket, akiknek szerepük volt a kihallgatási programban. A Fehér Ház különbséget tesz megbízók és végrehajtók között – hangsúlyozza úton-útfélen az új adminisztráció, így nem valószínű, hogy a demokraták megbolygatják a múltat.

Panetta meghallgatásán azt mondta, boszorkányüldözés helyett arra koncentrál, hogy megváltoztassa az  eddigi irányelveket, megszüntetve az előírásokat, amelyek lehetővé  tették, hogy a CIA agresszív vallatási technikákat  alkalmazzon.

A jogász végzettségű Panetta előző nap a szenátusban kijelentette, hogy a vízbefojtást imitáló vallatási technikát kínzásnak tartja. Némiképp meglepő, hogy ezt illetően két héttel ezelőtti meghallgatásán a nemzeti hírszerzés igazgatói székének várományosa nem nyilatkozott egyértelműen. A pozíciójában később megszavazott Dennis C. Blair azzal kerülte el a választ, hogy habozik kétségbe vonni azoknak az ügynököknek a munkáját, akiket erre vagy arra utasítottak. Vonakodása nagy feltűnést keltett, mert Eric Holder igazságügyi miniszterjelöltként kevéssel korábban kínzásként aposztrofálta a vallatási módszert.

Panetta most arra a kérdésre, hogy az elnök esetleg felhatalmazást adhat-e a technika újbóli alkalmazására, úgy felelt: „Senki nem áll a törvények felett”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.