A cenzúra kell, állítja a Nobel-díjas

A cenzúrára ugyanakkora szükség van, mint az ellenőrzésre a reptereken – jelentette ki a kínai irodalmi Nobel-díjas Mo Jen.

Az irodalmi Nobel-díjat elnyerő kínai Mo Jent sokszor kritizálták párttagsága miatt és azért, mert nem hajlandó kritizálni a kínai kormányt, nem áll ki a szólásszabadság mellett, és alelnöke a Kínai Kommunista Párt által támogatott írók szövetségének. A Nobel-díjat odaítélő bizottság döntését több korábbi díjazott is kifogásolta. Herta Müller szerint katasztrófa, hogy Mo Jent választották, és helytelenítette, hogy Mo védi a kínai cenzúratörvényeket.

Kritizálói számára újabb muníciót jelent egy stockholmi sajtótájékoztatón tett kijelentése, amellyel megvédte a cenzúrát: erre szerinte ugyanakkora szükség van, mint a reptéri ellenőrzésre. Mo elmondta, szerinte a cenzúra nem áll az igazság útjába, de a rágalmazást és a pletykákat igenis cenzúrázni kellene. Elmesélte, hogy a reptéren levetették vele az övét és a cipőjét, de ennyi nem volt elég, így is átvizsgálták. Mégis úgy érezte, erre szükség van.

Az író arra is utalt, hogy nem fog azokhoz csatlakozni, akik Liu Hsziao-po szabadon engedését követelik. Korábban már elmondta: reméli, hamarosan kiengedik az írót, de jobban nem ment bele a kérdésbe. A hét elején 134 Nobel-díjas petícióban követelte, hogy engedjék el a 2010-es Nobel-békedíjas Liu Hsziao-pót, aki 2009-ben tizenegy év börtönt kapott, amiért az egypártrendszer megszüntetését és demokratikus reformok bevezetését követelte. Mo nem fogja ehhez adni a nevét, és kijelentette, ő mindig is független volt, nem szereti, ha rá akarják kényszeríteni valamire.

Mo Yan a sajtótájékoztató kezdetére vár: nem hagyja, hogy mások mutassák meg a helyes cselekedést
Chinese writer Mo Yan waits for the start of a news conference in his hometown of Gaomi, Shandong province October 12, 2012. Mo won the 2012 Nobel prize for literature on Thursday for works which combine "hallucinatory realism" with folk tales, history and contemporary life in China. REUTERS/Jason Lee (CHINA - Tags: SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.