A kárfelmérés és a kármentés lett az amerikai kormány legfontosabb feladata a hét elejére: világméretűvé dagadt a „lehallgatási botrányként” elhíresült kiszivárogtatás, ami Európától Ausztráliáig kritikus hangok tömegét váltotta ki. A titkosszolgálatok egyrészt próbálják felbecsülni, mekkora kárt okozott a terrorellenes harc kulcsfontosságú programjaként leírt Prism lelepleződése. Másrészt pedig igyekeznek cáfolni a 29 éves informatikus, Edward Snowden állításait. Az egykori titkosszolgálati alkalmazott a brit Guardiannak adott videointerjújában ugyanis azt állította: munkája során bármihez, akár a fedésben dolgozó titkos ügynökök adataihoz is hozzáférhetett, vagy bárkinek az e-mailjeit elolvashatta. A biztos állást és kényelmes életet feladó férfi azt állította: azért döntött a kiszivárogtatás mellett, mert nem akar olyan országban élni, ahol a titkosszolgálatok bárkit bármikor megfigyelhetnek digitális eszközökkel. 

Amerikai illetékesek tegnap azt hangsúlyozták: Snowden biztosan nem hallgathatott le bárkit, és az említett adatokhoz nem férhetett hozzá. Azt is többször nyomatékosították: nem kutakodtak szabadon a nagy internetes cégek szerverein, minden adatszerzés törvényes volt, arról a szenátus hírszerzési bizottsága tudott, és mindent (titkos) bíróság hagyott jóvá.

És persze minden eszközzel próbálják kideríteni, hogyan férhetett hozzá a Verizon telefontársaságot a hívásadatok átadására kötelező titkos bírósági határozathoz. Szerintük azokat ugyanis legfeljebb 30-40 ember láthatta, Snowden semmiképpen. Elemzők közül egyre többen vetik fel, hogy a kormány saját politikája üt itt vissza: a terror elleni harcban alkalmazott külső szerződéses hírszerzési munkatársak tízezrei férnek hozzá titkos adatokhoz. Az pedig különös iróniája a történetnek, hogy a botrány épp amiatt robbant ki, hogy a hatóságok a digitális technika biztosította tengernyi információt gyűjtik és elemzik. Ám épp e digitális technika használatára felvett, Snowdenhez hasonló fiatal informatikai tehetségek azok, akik ugyanezen folyamat bizonyítékaihoz játszi könnyedséggel hozzáférnek, lemásolják és nyilvánosságra hozzák azt, leleplezve megbízóikat. Már nincs szükség arra sem, hogy órákig fénymásolják a titkos dokumentumokat. (A Guardian újságírói egyébként közölték: több ezer dokumentumot kaptak Snowdentől, amelyekből „több tucat” hírértékű, azaz még várható kiszivárogtatás.)

A május vége óta Hongkongban tartózkodó Snowden tegnap kijelentkezett a szállodából, ahol eddig bujkált, és nem tudni, hová ment. Döntéséhez hozzájárulhatott, hogy hétfőn nagyon sok szakértő úgy nyilatkozott: a jogi környezet bizonytalansága ellenére nem valószínű, hogy Hongkong végül nem adná ki az Egyesült Államoknak. Mindeközben Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője a Reuters szerint jelezte: megfontolnák, hogy menedékjogot adnak Snowdennek, ha kéri.

Az amerikai igazságügy-minisztériumban már dolgoznak a férfi ellen felhozandó vádpontok során – írja a The New York Times. Az Obama-kormány keményen fellép minden kiszivárogtatóval szemben, ez feltehetően most is így lesz. Ám a washingtoni elit és a közvélemény is megosztott abban a kérdésben, Snowden hős-e vagy inkább áruló. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke árulónak nevezte, míg Rand Paul szenátor ha nem is támogatásáról, de „megértéséről” biztosította. Édesapja, Ron Paul, az egykori képviselő, libertáriánus elnökjelölt-aspiráns azt mondta: „meg kell köszönni” Snowdennek tettét.

A lakosság is megosztott: a Pew kutatóközpont felmérése szerint az emberek 56 százaléka szerint a terrorizmus megfékezése érdekében a hatóságok elemezhetik a telefonforgalmat, ám csak 45 százalék ért egyet azzal, hogy mindenki e-mailjeihez hozzáférést kell biztosítani a titkosszolgálatoknak ugyanebből a célból. A Fehér Ház honlapján egyébként tegnapi lapzártánkkor már több mint 48 ezren követeltek amnesztiát Edward Snowdennek: ha egy hónapon belül százezren aláírják a petíciót, a Fehér Ház (saját szabályai szerint) kénytelen hivatalosan is foglalkozni a kérdéssel.

Kemény kérdésekre számíthat Obama Európából

Brüsszelben is felháborodást keltett, hogy napvilágra kerültek az amerikai kormány titkos digitális adatgyűjtési módszerei. Olyannyira, hogy ezzel kapcsolatban máris vitát rendeztek tegnap az Európai Parlamentben, ahol a fogyasztóvédelemért felelős EU-biztos, Tonio Borg úgy fogalmazott: a Prism programhoz hasonló szoftverek és az ezeket megalapozó jogszabályok veszélyeztethetik az uniós polgárok magánélethez és adatvédelemhez való alapvető jogát. A máltai biztos felszólalásában arra kérte Washingtont, hogy ne éljen vissza az Európával kialakított különleges kapcsolattal.

Nála is keményebben fogalmaztak az EP-képviselők. – Az adataim az én tulajdonomat képezik, ez az európai adatvédelmi gondolkodás alapja – szögezte le Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának helyettes vezetője. Jan Philipp Albrecht a zöldek képviseletében közölte: ez a kérdés nem az adatvédelemről, hanem a demokráciáról és a jogállamiságról szól, amely nem lehet összhangban a világ polgárainak tömeges megfigyelésével.

Az Európai Bizottság Borg felszólalásáig meglehetősen visszafogottan nyilatkozott az ügyben, mondván, az uniónak nincs nemzetbiztonsági kapacitása, ez a tagállamok feladata. Az egyes nemzeti kormányok, illetve bíróságok dolga eldönteni, milyen adatokat osztanak meg és kivel. Viviane Reding alapjogi EU-biztos szóvivője hétfőn közölte: a testület aggódik amiatt, hogy a megfigyelés milyen következményekkel jár az unió polgárainak magánéletére nézve. Reding a brüsszeli bizottság közlése szerint már felvetette a kérdést Eric Holder amerikai főügyésznek áprilisban, amikor a megfigyeléseknek jogi alapot biztosító amerikai Fisa törvényről tárgyaltak. A Fisa ugyanis lehetővé teszi – az amerikai alkotmány negyedik módosítására hivatkozva –, hogy az amerikai hírszerzés külföldiek adataiban kutakodjon, akár a felhőalapú internetes tárhelyeken is anélkül, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja merülne fel. Reding a hét második felében ismét kitér az ügyre az USA–EU miniszteri szintű találkozón Dublinban.

Reding tavaly januárban mutatta be az 1995-ös adatvédelmi uniós jogszabályt frissíteni kívánó új javaslatot, amely minden, az EU-ban szolgáltatást nyújtó cégre, tehát az amerikaiakra is vonatkozna. Eszerint a cégeknek 24 órán belül értesíteniük kell a nemzeti adatvédelmi szerveket, ha támadást észleltek szervereik ellen. A személyes adatok feldolgozására kifejezetten engedélyt kellene kérniük az adott polgártól; bevezetnék a „felejtéshez való jogot”, azaz a polgárok kérhetnék adataik végleges törlését.

A javaslat lassan halad előre, mert ezt a tagállamoknak kell jóvá hagyniuk, és az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania, várhatóan jövőre ér véget a folyamat. Persze az amerikai internetes cégek a washingtoni kormányzat segítségével heves lobbitevékenységbe kezdtek, hogy felvizezzék a tervezetet. Az amerikai jogi környezet éppen az „ellenkező irányból”, vagyis az üzleti szféra érdekei felől közelíti meg a kérdést, amely számára ezek az adatok kincset érnek. Ugyanakkor a tagállamok is megosztottak. A britek például hajlanak az enyhébb szabályozásra, és szeretnék elérni, hogy inkább irányelv és ne rendelet legyen az új uniós szabály, vagyis az értelmezést bízzák a tagállamokra.

A botrány hatására felmerült, hogyan befolyásolja majd mindez a hamarosan kezdődő tárgyalásokat az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményről. Hannes Swoboda, a szocialista EP-frakció vezetője korábban a Financial Timesnak úgy nyilatkozott: a felháborodás azt vonhatja maga után, hogy Washington kénytelen lesz belemenni a szigorúbb adatvédelmi szabályokba. A vita azonban filozófiai alapú: az amerikaiak a saját, működő üzleti (vagy adott esetben nemzetbiztonsági) modelljüket akarják megvédeni – Európában viszont az adatvédelem elvi, alapjogokat és szabadságjogokat érintő kérdés.

Addig viszont Alexander Stubb Európa-ügyi finn miniszter tanácsát érdemes követni, aki a Twitteren ezt tette közzé: „Amikor miniszter lettem, a szolgálataink azt tanácsolták, dolgozzak úgy, mintha más is olvasná az e-mailjeimet, és hallaná a telefonbeszélgetéseimet.

Velünk is megtörténhet?

Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint nincs túl nehéz dolga a védelmi szerveknek, ha meg akarnak figyelni valakit. A távközlési iparág magukat megnevezni nem kívánó szakértői közül érdeklődésünkre többen úgy fogalmaztak: a titkosszolgálatok lényegében bármikor, bármihez hozzáférhetnek.

Nemrégiben Hack Péter jogász, jogvédő fejtette ki a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy a nemzetbiztonsági törvény két héttel ezelőtti elfogadása csak szentesíti azt az eddig is létező állapotot, miszerint a szolgálatok bármikor bármit megtehetnek. Korábban pedig Kim Lane Scheppele, a Princeton egyetem alkotmányjog-professzora fejtette ki aggodalmát amiatt, hogy a Terrorelhárítási Központra egyszerre vonatkozik a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvény. A szakember szerint ily módon valójában egy új magyar titkosrendőrség jön létre, abban az értelemben legalábbis, hogy szinte korlátlanul gyűjthet adatokat bírósági engedély nélkül. Ugyanis amikor nemzetbiztonsági ügyekben vizsgálódik, nincs szüksége ilyenre.

A magyar alkotmány szakértője aggályosnak tartja azt is, hogy az ilyen eljárások esetén panasszal pont ahhoz a belügyminiszterhez lehet fordulni, amely a TEK fölötti felügyeletet gyakorolja. – A Terrorelhárítási Központ azért jött létre, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja, ennek minden – jogkörébe tartozó – eszközzel maradéktalanul eleget tesz – közölte a TEK a felvetésekre válaszul, kiemelve egyebek mellett, hogy a szervezet az általa megszerzett információkat az adatvédelmi törvényben leírtaknak megfelelően köteles tárolni. 

A szolgáltatók – ha lehallgatást kérnek tőlük – a rendőrségtől a bírósági engedélyt kérik, de az előfizetőik érdekeit szem előtt tartva tartalmilag is értékelik a megkereséseket, s időnként „labdáznak” is a hatóságokkal. Szűkebb a mozgásterük, ha a nemzetbiztonságtól érkezik a megkeresés: jogilag is kevesebb a lehetőségük, illetve az együttműködés elég pontosan leszabályozott keretek között zajlik.

Ráadásul – hangsúlyozzák a szakértőink – a szolgálatok a mobilszolgáltatók forgalmába saját hatáskörben, a szolgáltatók tudta nélkül is be tudnak tekinteni, hiszen jó pár éve kiépült már az a rendszer, amely erre lehetőséget biztosít. Ami az elektronikus adat- és internetforgalmat illeti, ott már keményebb dolga van a szolgálatoknak, a mobilnet-forgalom esetében például tartalmat nehezen lehet visszakeresni. Aktivitást azonban ez esetben is lehet mérni, ehhez azonban szükséges a szolgáltatók együttműködése. Akárcsak azokban az esetekben, amikor a szolgálatok levelezésekbe, vagy épp a közösségi hálózaton végzett tevékenységbe kívánnak betekinteni.

Ez utóbbi adatok Magyarország esetében is a külföldi szolgáltatók szerverein vannak a legbiztosabb helyen – legalábbis a magyar hatóságok elől.