A bizalmatlanság átalakította a kormányt

Jelentős átalakításon megy át a román kormány az előző napok feszültségeinek eredményeként.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Johannist, Crin Antonescu pártelnök bizalmi emberét jelöli miniszterelnök-helyettesnek a csütörtökön lemondott Daniel Chitoiu helyébe. Utóbbi vezette a pénzügyminisztériumot is a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában. Felrótták neki, hogy nem egyeztetett pártbeli kollégáival a hitelesek megsegítését célzó programot. A Nemzetközi Valutaalap által is jóváhagyott tervet a PNL vezetői annyira „nem-liberálisnak” találták, hogy a koalícióból való kilépést is fontolóra vették miatta.
Amúgy nem a pénzügyminiszter volt az egyetlen liberális kormánytag, akivel szemben megingott a bizalom a pártban. „Nem kilépni akarunk a kormányból, hanem belépni a kormányba” – vázolta pénteken Crin Antonescu pártelnök, miként látják a liberálisok a viszonyokat a koalíción és a kormányon belül.

A liberálisok több tárcavezetőjüknek a szemére vetették, hogy elfelejtették, kit képviselnek a kormányban, és inkább Pontára hallgatnak Antonescu helyett. A sajtó ebben a regiszterben értelmezte Andrei Gerea gazdasági miniszter lemondását péntek délelőtt, amikor a liberális elnökség javában tárgyalt a visszahívandó miniszterek névsoráról.

A végzettségét tekintve fizikatanár Johannis kormányfő-helyettesként a belügyminiszteri teendőket is ellátja majd. (Elődje pénzügyminiszter is volt.) Kapóra jött, hogy a korábbi belügyminiszter, a szintén „hűtlenséggel” vádolt Radu Stroe két hete lemondani kényszerült egy légi baleset és az azt követő, lesújtó katasztrófavédelmi reakció miatt. A pénzügyi tárca élére Eugen Nicolaescu jelenlegi egészségügyi miniszter kerül. Az utóbbi tárcáját az egészségbiztosító pénztár elnöke, Cristian Busoi veszi át, gazdasági miniszter pedig Teodor Atanasiu lesz, az Állami Vagyonértékesítő Hatóság (AVAS) mostani elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.