A volt elnök szerint Hitler után Brüsszeltől is megvédtek minket a britek

Nagy-Britannia nem az európai integrációt választotta, de ez a súlyos és visszavonhatatlan döntés nem jelenti a világ, de még az unió végét sem - írta Facebook bejegyzésében Bohuslav Sobotka cseh kormányfő. Václav Klaus cseh exállamfő úgy vélte, a demokrácia és a kapitalizmus bölcsőjének tartott Nagy-Britannia az elmúlt két évszázad alatt már harmadszor védi meg Európát.

A politikus megjegyezte, hogy az EU-ban gyors és alapvető változásokra van szükség a következmények enyhítése, s még inkább a rugalmasabb és a polgárok elvárásait az eddiginél sokkal jobban figyelembe vevő uniós közösség megteremtése érdekében.

Andrej Babis minisztreelnök-helyettes lapunknak nyilatkozva a népszavazás végeredményét nagy pofonnak minősítette, amelyből az uniónak minél előbb fel kell tápászkodnia, mert a brit voksolásokat továbbiak is követhetik, amelyek akár az unió végét is jelenthetik. „Ezt a folyamatot az EU csak a polgárok által is érzékelhető reformokkal, többek között a brüsszeli bürokrácia felszámolásával lehet megakadályozni. Végzetes hiba lenne, ha az EU alapító tagjai a többi tagországot még átfogóbb integrációra kényszerítenék" - szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

Lubos Zaorálek a CTK hírügynökségnek kifejtette: a Brexit egyik tanulsága mindenképpen az, hogy Brüsszel nem szakadhat el a tagállamoktól, a jelenleginél sokkal naprakészebben kell reagálnia a polgárok hétköznapi gondjaira.

Az ellenzéki cseh pártok vezetői felszólították a kabinetet, hogy mielőbb álljon elő olyan konkrét javaslatokkal, amelyek az EU reformjához szükségesek.

 

Václav Klaus szerint a britek többségének döntése kontinensünk sok millió lakosának a véleményét is kifejezi. A volt cseh államfő a cseh közrádió (CRo) megkeresésére elmondta: „A demokrácia és a kapitalizmus bölcsőjének tartott Nagy-Britannia az elmúlt két évszázad alatt már harmadszor védi meg Európát. Először Napóleont, majd Hitlert tartóztatta fel, most pedig megóvta földrészünket a brüsszeli monstrum elől. Döntésük megerősítheti az európai radikális és demokratikus pártokat, mert felocsúdhatnak az egyik hallgató vagy közügyek iránt közömbös polgárok is." - vélekedett az exelnök.

Üdvözölték a britek „bátor és előremutató" döntését a cseh szélsőséges pártok és mozgalmak vezetői. Miroslav Lidinský, a parlamenti Hajnal (Úsvit) elnöke hangoztatta: „Csehországnak mielőbb követnie kell a brit példát. A népszavazás nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy Nagy-Britanniával együtt visszatérítsük Európát a Lisszaboni Szerződés által megszabott zsákutcából" - jelentette ki a pártelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.