A kormány minden rendszerbírálót szektarianizmussal vádolt meg. Úgy állította be a dolgot, hogy, aki az alavita kisebbséghez tartozó Aszad család diktatúráját bírálja, valójában nem demokráciát akar, hanem vallási békétlenséget szít. A háború évei, a külföldi beavatkozás aláásta a korábbi relatív vallási békét is. Abu Mohamed Golanit, az al-Kaidához csatlakozott Nuszra Front nevű dzsihadista szervezet vezetőjét egy interjúban megkérdezték: hol voltak korábban, a háború előtt? Szíria akkor még nem volt kész ránk – idézi a válaszát Tokmajyan.
Milyen is az Aszad-rendszer?
A szíriai rendszert beszélgetőpartnereim nem tartják hasonlatosnak a rendszerváltás előtti kelet-európai pártállamokhoz. A pánarab nacionalista és szocialista Baasz Párt, amely korábban fontos szerepet játszott, gyakorlatilag elveszítette befolyását, évtizedek óta formálisan létezett csupán. Már a jelenlegi elnök apjának, a 2000-ben meghalt Hafez al-Aszadnak az idején is. Szíria irányítását az Aszad család és a hozzájuk kötődő klán irányítja. A legfontosabb eleme ennek a rendszernek a biztonsági szolgálat.
A magasabb szinteken ritka a nem alavita származású, tehát szunnita vagy keresztény személy a bürokráciában, az erőszakszervezetben. Az Aszad-rendszer nem egyszemélyes show, hanem családi bűnözői vállalkozás, amelyben a környezet irányítja a főnököt is. A kutatók állítják: a rendszer propagandája hozzájárult ahhoz, hogy az alavita és a keresztény közösségek ostromlott állapotban érzik magukat. Kihasználják őket. Az alavitákat a rezsim elrabolta és túszul ejtette! Szíria sokszínű jövője szempontjából ez nagyon aggasztó – vélik.
Befogadó-e a szír társadalom?
Az elmúlt évtizedekben a szír állam befogadott félmillió palesztint, százezer libanonit, majd az amerikaiak iraki inváziója után 1,2 millió irakit. A szíriaiak büszkék arra, hogy befogadók – állítják a kutatók. Az irakiak kultúrában, nyelvjárásban közel állnak hozzájuk, de azért vannak különbségek. Ugyanakkor a szír állam meglehetősen kétarcú volt. Az iraki menekültek, akik a szír társadalom átlagánál képzettebbek és tehetősebbek voltak, saját pénzükből bérelt vagy vásárolt lakásokban éltek.
A menekülteket befogadták, de nem integrálták, a tartózkodásukat ideig lenesnek tekintették. Szíria nem csatlakozott a genfi menekültügyi konvencióhoz, de kapott bizonyos támogatást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától. Az irakiaknak a kormány már csak a polgárháború kitörése után kezdett el élelmiszercsomagokat osztogatni.
A menekülők szándékai
A menekülők egy része a törökországi, libanoni táborokból, mások közvetlenül Szíriából érkeznek Európába. Damaszkuszban, Aleppóban utazási irodák árulják a repülőjegyeket Isztambulig, ahonnan megindulnak Nyugat-Európa irányába. Shaar meséli: egy aleppói szomszédja akkor menekült át a törökországi Antakyába (Antiochia), amikor lakónegyedüket a kormánycsapatok hordóbombákkal pusztították. (Hordókat töltenek meg robbanóanyaggal, szögekkel, srapnellal, esetleg vegyi anyagokkal, és helikopterről, repülőgépről lakott területekre dobják. Ezek óriási pusztító erővel, válogatás nélkül gyilkolnak, rombolnak.)
A család azonban hazament, amikor a bombázás abbamaradt. Amikor újra bombáztak, ismét elmenekültek. Beszélgetőpartnereim azt feltételezik, hogy a keresztények jó része nem tér már vissza Szíriába. Sokan pedig ingázni fognak Nyugat-Európa és Szíria között békeidőben is. A legtöbben azonban hazatérési szándékaikról beszélnek. Tokmajyan menekült aleppóiak között végzett közvélemény-kutatásában a 900 megkérdezett 75 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szándékában áll hazatérni.
|
Medgyes Péter volt szíriai nagykövet
M. Schmidt János / Reuters |
Templer emlékeztet arra, hogy Libanonban már a polgárháborút megelőzően is volt 400 ezer szíriai idénymunkás, akik a két ország között ingáztak. Most ezek is menekültek. De ő úgy gondolja, hogy a biztonság helyreállítása után a menekültek hazatérnek. Ha a tűzszünet és a béke közötti időszakot a terror teszi bizonytalanná, mint Irakban, akkor viszont feltehetően maradnak, ahol vannak.
Milyen lesz szíria a háború után?
Az Aleppo-project tagjai nem gondolják, hogy Szíria teljesen szétesne. Úgy látják, hogy a XX. században az etnikai, vallási és kulturális különbségek ellenére kialakult a szíriai nemzeti identitás. A háborút követően létesülhetnek helyi autonómiák, például a tengerparti sávban az alavitáké, északon a kurdoké. A kutatók a kurd autonómiát máris létező entitásnak látják. Szerintük az ottani politikusok óvatosak, nem hirdetnek függetlenséget, nem beszélnek a majdani össz kurd államról, de kimondatlanul is foglalkoztathatja őket ez a lehetőség.
Ezek szerint a szunnita többség a dzsihadisták uralma alatt él majd? Erre a kutatók nemmel felelnek. Szerintük a mostani rezsim ellenes csoportok között vannak teljesen szekuláris erők, és vannak olyanok, amelyek inkább a Muzulmán Testvériséghez állnak közel. Ők elismerik a demokrácia intézményrendszereit. Az Iszlám Állam (IS) és a Nuszra Front nyíltan demokráciaellenesek. A kutatók szerint a nyugati világ tévedésben van, amikor a szíriai konfliktus főszereplőjének az IS-t látja. Álláspontjuk szerint az IS megerősödésében és szíriai térnyerésében az Aszad-rendszernek döntő szerepe volt.
Nem is harcoltak ellenük. Az IS irakiak által vezetett csoport, sok importált harcossal és irakival. Nem lehet tudni, mennyi közöttük a szíriai. De több szíriai menekül tőlük, mint, ahány csatlakozik hozzájuk. Az IS szerepét pedig különös megvilágításba helyezi, hogy az orosz légi csapások nem rájuk, hanem a rezsimmel harcoló más csoportokra zúdulnak.
Nagykövet lazuló diktatúrában
Sok jó tapasztalatot szerzett Szíriában Medgyes Péter. Az ELTE Angol-Amerikai Intézetének egyetemi tanára öt éven át helyettes államtitkár volt az Oktatási Minisztériumban, majd nagykövetként 2005 és 2009 között képviselte a Magyar Köztársaságot Damaszkuszban. A nagyköveti munka nem volt könnyű a diktatúra körülményei között, de az ő mérlege ezzel együtt is pozitív. A volt nagykövet elsősorban a szíriaiak befogadó- és menedéknyújtó készségét dicséri, s állítja szembe azzal a durva vádaskodással, elutasítással, amivel most nálunk (is) találkoztak.
Szíria befogadta az első világháború után az oszmán vérengzés elől odamenekült örményeket, asszír keresztényeket, majd később a kurdokat is.
Izrael létrejötte után palesztinok menekültek az országba, s ma már félmillióan vannak.
Amikor az amerikaiak lerohanták 2003-ban Irakot, 1,2 millió irakit fogadtak be. Amiban a Hezbollah és Izrael között határháború dúlt, százezer libanoninak nyújtottak menedéket. A nagykövet ment a libanoni–szír határra, hogy vagy száz magyar állampolgárnak segítsen Damaszkuszból Budapestre jutni. Szíriában az ma alacsony.
Sokan tanultak külföldön, sokan beszélnek kiválóan angolul, franciául. Medgyes azt tapasztalta, hogy a felső néhány ezer szír európai vagy amerikai útlevéllel is rendelkezik – ők már rég londoni, római, párizsi luxuslakásaikban élnek. Most a középosztály menekül, a szegények nem tudnak ilyen utakra vállalkozni. Medgyes Péter felháborítónak tartja a világ elutasító közönyét, azt, hogy nem hajlandók gondoskodni a határokon túlra menekült milliókról és a még több belső menekültről. Azzal a néppel viselkednek így, amely nem olyan rég milliókat fogadott be.
Hogy mennyiben volt ez a befogadás az Aszad-diktatúra politikai érdeke? A volt nagykövet a rezsimet lazuló diktatúrának érzékelte, ahol a közember tudta, ha szajkózza a hivatalos szólamokat, békén hagyják.
Politikáról soha senki nem beszélt vele, tudta, ez lehetetlen. Tapasztalta az elnyomást, sőt azt is, hogy a rendszer gerincét alkotó klán miként állította meg a Bassár el-Aszad modernizációs törekvéseit. Az internetet még be tudta vezetni. Ennek biztosan volt szerepe a rendszer elleni összefogásban, s a lázadás kitörésében – véli a professzor.
