Németország keményen figyelmeztette Törökországot a puccskísérlet után

Az EU értékközösség, amelynek álláspontja világos: kategorikusan elvetjük a halálbüntetést. Az Ankarával folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák – szögezte Steffen Seibert német kormányszóvivő. Seibert azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint halálra kellene ítélni a pénteki törökországi puccskísérletben részt vevő katonákat. Egyben hangsúlyozta, hogy a menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást el kell választani a puccskísérlet ügyétől.

– Nem lehet EU-tag olyan ország, amelynek jogrendjében szerepel a halálbüntetés, ezért a halálbüntetés visszaállítása véget vetne a török uniós csatlakozási folyamatnak - mondta a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy Németország elítéli a katonai államcsínyre tett kísérletet, de azt is határozottan képviseli, hogy a jogállamiság szabályai és az arányosság elve alapján kell eljárni a puccskísérlet utáni helyzetben. Seibert elfogadhatatlannak nevezte a katonák elleni „önkényeskedést és bosszút", amely a kísérlet bukásai utáni órákat jellemezte, és úgy vélte, súlyos kérdéseket vet fel, hogy már a következő napon eltávolítottak állásukból több mint 2500 bírót.

Vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök pendítette meg, hogy Törökország gondolkodik a halálbüntetés visszaállításán a múlt pénteki puccskísérlet miatt. A török hadsereg lázadó egységei pénteken megszállták Isztambult és Ankarát, szombat hajnalban azonban letették a fegyvert az utcákra áramló hatalmas Erdogan-párti tömeg és a kormányhoz lojális biztonsági erők előtt. Az ezt követő tisztogatási hullámban eddig több mint hatezer embert tartóztattak le vagy rendelték el az őrizetbe vételüket, a belügyminisztérium pedig 8777 tisztségviselőt mentett fel. Az államcsíny halálos áldozatainak a száma eddig 312, köztük 145 civillel, 60 rendőrrel három kormányhű katonával és a puccsisták 104 emberével. Az Erdogan-párti tömeg a hétvégi tüntetéseken kezdte el követelni, hogy a puccsistákat ítéljék halálra. Az elnök valószínűleg erre reagált a halálbüntetés esetleges visszaállításáról szóló megjegyzéssel. A török politika elit Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának a híveit vádolja a puccskísérlet végrehajtásával.

Kérdésre válaszolva Seibert a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást külön kell kezelni. A megállapodás az emberiesség alapján köttetett, mindkét fél érdekét szolgálja és "működik", hiszen jószerivel megszűnt az illegális migráció az Égei-tengeren, és elkezdődött a Törökországra nehezedő terhek megosztása az EU és Törökország között pedig megkezdte - mondta a német kormányszóvivő.

Azzal kapcsolatban, hogy a megállapodás rendelkezik az uniós vízummentesség megadásának felgyorsításáról, Seibert leszögezte, hogy a török állampolgárok vízummentessége csak akkor lehetséges, ha a török fél teljesítette valamennyi feltételt. Ez még nem történt meg, ezért folytatni kell a tárgyalásokat - mondta.

A szóvivő a többi között azt is elmondta, hogy Angela Merkel kancellár ugyan rendszeresen tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, de a puccskísérlet óta nem beszéltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.