galéria megtekintése

Őrizetbe vették a merénylő exfeleségét

180 komment

NOL

Merényletet hajtottak végre csütörtök éjjel a dél-franciaországi városban, Nizzában, ahol egy tunéziai-francia kettős állampolgár teherautóval hajtott az 1789-es forradalom napját, július 14-ét ünneplő tömegbe. A sofőr tüzet nyitott a sétányon ünneplőkre, mielőtt végeztek volna vele. A legfrissebb adatok szerint 84 halott és legalább száz sérült van. A labdarúgó Európa-bajnokság biztonsági szempontból hatalmas siker volt a franciák számára, de ez a támadás talán minden reményt szertefoszlatott a tavaly januári és novemberi párizsi merényletek utáni esetleges megnyugvásról. Egy magyar sérült is van.

A tűzijátékot figyelő tömegbe hajtott egy teherautó Nizzában a Promenade des Anglais-en  a július 14-i nemzeti ünnepen csütörtök éjjel 10 óra 30 perc és 11 óra között. Először harminc, aztán már 77 halottról tettek bejelentést a hatóságok, de a szám sajnos folyamatosan emelkedik: reggel 7 után az AFP hírügynökség már 84 áldozatot említett. Körülbelül 50 gyereket kórházban ápolnak. Az áldozatok között az eddig információk szerint három német, egy svájci, két amerikai, egy orosz, egy ukrán és egy örmény állampolgár is van. Francois Hollande francia elnök Nizzában közölte, hogy közel ötvenen vannak életveszélyes állapotban. 

Forrás: Twitter

Azután, hogy a 25 tonnás teherautó megállt, a sofőrje tüzet nyitott az ünneplő tömegre. A merénylő járműve két kilométeren át száguldhatott a sétányon. A sofőrt a kivezényelt biztonságiak lelőtték. A Nice-Matin tweetje szerint egy 31 éves tunéziai származású nizzai férfi ült a kamion volánjánál, a neve Mohamed Lahouaiej Bouhlel. Személyi okmányait a járműben találták meg. Kettős, tunéziai-francia állampolgár volt. Három gyerek apja, elvált. Exfeleségét őrizetbe vették.

 

Egy túlélő, az iráni Maryam Violet a Guardiannek azt mondta, az emberek pánikban „Terrortámadás! Terrortámadás!” felkiáltással rebbentek szét a sétányon a kamion előtt. Egyértelműnek tűnt, hogy célzott akcióról van szó, már csak azért is, mert a kamion tele volt fegyverekkel. Ez utóbbiról Christian Estrosi nizzai polgármester tett bejelentést. A kedvelt nizzai strand, a Hi Beach rögtönzött kórházzá vált a merénylet után.

A 60-70 kilométer per órás sebességgel hajtó kamion sofőrje a járdán cikkcakkban haladt, hogy minél több áldozatot szedhessen. Terrorizmusra utal az is, hogy a kamionnak valószínűleg több útakadályon kellett átgázolnia, hiszen az ünnep miatt a környék le volt zárva a forgalom elől. A Promenade des Anglais-t holnapig lezárták, a városban a gyász jeléül mindenhol félárbocra engedték a zászlókat.

A BFM televízió péntek reggel hétkor azt közölte, hogy a merénylő ismert volt a hatóságok előtt, de nem terrorizmus gyanúja miatt, a kamionjában talált arzenál – többek között gránátok és gépkarabélyok – pedig játékfegyverekből állt.

Megsérült egy magyar nő is

A merényletnek egy magyar sérültje is van, egy nő, aki  telefonon hívta fel az édesanyját Székesfehérváron , és azt mondta, a szállásán várja a segítséget. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  szóvivője szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. A francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.

Fotó: Eric Gaillard / Reuters

Estrosi a nizzai polgármesterség mellett Provence-Alpes-Côte d'Azur vezetője. Éjjeli közlése szerint a régiót még soha nem érte ekkora támadás, amelyben „több rendőr” is életét vesztette. Nizzában a barbadosi szupersztár, Rihanna pénteki koncertjét és egy dzsesszfesztivált is lefújtak a merénylet miatt.

A támadás idején Nizzában forgatták A szürke ötven árnyalata című film folytatását is. Az amerikai stáb biztonságban van, de azt egyelőre nem tudni, hogy a hogy folytatják-e a Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével készülő mű munkálatait.

A merénylet után több hír röppent fel túszejtésről, amelyet a francia terrorelhárítás nevében Pierre-Henry Brandet szóvivő cáfolt. Brandet közlése szerint egy magányos merénylő hajtott a tömegbe. Azt még vizsgálják, hogy voltak-e bűntársai is. (A Nice-Matin egy ezután, egy hajnali 2 óra 20 perckor megjelent tweetjében megpendítette, hogy egy második terrorista is tüzet nyitott a helyszínen.)

A nizzaiaktól a hatóságok azt kérik, hogy ne menjenek ki az utcákra. A városközpontban kitört a pánik, a rendőrök és a katonák ellepték a helyszínt. A területet evakuálták. Körülbelül 100 embert a tengerből kellett kimenteni – olyanokat, akik kétségbeesésükben a vizet választották menekülés közben.

A nizzai kórházak véradásra szólították fel a városlakókat a sebesültek ellátása érdekében.

Ez a teherautó hajtott az emberek közé:

A merénylet családokat szakított szét. Egy túlélő, Franck Sidoli a Mirror szerint látta, amint egy anya a gyermekét veszíti el a kamion alatt. A sétányon szerteszét hevertek a mozdulatlan emberi testek, a kamion útját mindenhol vér szegélyezte. „Egészen addig csodálatos este volt. A Rue de Massenet mellett vacsoráztunk. Véget ért a tűzijáték, és újra leültünk, de láttuk, hogy az emberek egyik pillanatról a másikra elkezdenek rohanni. Rákiáltottam a húgomra, hogy rohanjon ő is, de csak kövülten nézett, amíg nem kiáltottam még egyszer. Akkor már ő is futott. Berohantunk a kapun, rengetegen áramlottak be lélekszakadva utánunk. Hallottuk, ahogyan lövések dördülnek a hátunk mögött. Most egy lengyel hölgy alszik nálunk, aki a pánikban és a rohanásban egyszerűen elveszítette a párját” – mesélte egy túlélő, Zena John a Guardiannek. Az amerikai-palesztin író, Ismail Khalidi hasonlóan vallott a merényletről. „Hatalmas volt a tömeg. Több száz ember kezdett el rohanni, aztán még egyszer annyi és még egyszer annyi anélkül, hogy bárki is szólt volna, mi történik. Soha nem éltem át ekkora hisztériát és káoszt.”

Volt anya, Tiava Banner, aki a nyolc hónapos csecsemőjét veszítette el a tömegben. Banner kétségbeesésében a Facebookon szólt, hogy aki tud segítsen. A gyermekét megtalálták és visszaadták. Rengetegen várnak életjelet a szeretteikről a közösségi médiában.

Fotó: Eric Gaillard / Reuters

A Facebook egyébként a merénylet után aktiválta a Safety Check szolgáltatást, amelyen keresztül mindenki jelezheti, hogy biztonságban van Nizzában. Az Uber ma éjjel mindenkinek megtéríti a költségeit, aki a helyszínről menekül. A Twittren eközben gyorsan terjed a #prayfornice hashtag.

Franciaország háborúban áll

Francois Hollande elnök éppen Avignonban volt, de azonnal visszament Párizsba, hogy részt vegyen a válságtanácskozáson Manuel Valls miniszterelnökkel együtt.

Hollande hajnali fél négykor a nyilvánosság elé állt. Beszédében a „totális erőszak” fordulattal ítélte el a nizzai merényletet, azt állítva, minden eszközzel harcolni kell „a terrorizmus jelentette csapás” ellen. „Letagadhatatlanul terrortámadásról van szó. (...) Franciaországot a nemzeti ünnepén érte merénylet, amely nap a szabadság szimbóluma is egyben. Az iszlamista terror az ország egészét fenyegeti. Teljes éberséget és rendíthetetlen kiállást kell tanúsítanunk vele szemben” – fogalmazott. A tavaly novemberi merényletsorozat óta hatályban lévő szükségállapotot három hónappal meghosszabbítják, tízezer katona fog szolgálatot teljesíteni országszerte az utcákon, a Szíriába és Irakba vezényelt francia haderőt pedig megerősítik – sorolta.

A történtek miatt három napos nemzeti gyászt rendeltek el. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere bejelentette, hogy az Eiffel-tornyot ezeken az estéken nemzeti színekben világítják ki.

Fotó: Eric Gaillard / Reuters

Amíg Hollande még hetvenhét halottról tett említést – hangsúlyozva, hogy gyermekek is vannak közöttük – Nizzában Cazeneuve már 80 áldozatról és 18 válságos állapotban lévő sérültről beszélt.  „Háborúban állunk a terroristákkal” – tette hozzá a belügyi tárca vezetője.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter és Manuel Valls ma Nizzába utazott, fél egy körül Hollande is megérkezett.

Háborúról beszélt egyébként a tengerentúlon Donald Trump, az amerikai republikánusok várható elnökjelöltje is, aki a nizzai merényletre való tekintettel lemondott az alelnökjelöltje bemutatásáról. Trump a Fox News kérdésére úgy válaszolt, kész lenne a formálisan is hadat üzenni – hogy kinek, az nem világos –, és akár a NATO keretében szárazföldi egységeket küldeni Irakba és Szíriába. A demokraták valószínű elnökjelöltje, Hillary Clinton – akit már Trump nyilatkozatáról kérdeztek meg – elővigyázatosabban nyilatkozott: „Ez egy másfajta háború. Az ellenség nem egy állam, hanem egy ideológia, és félrevezető lenne azt hinnünk, hogy ez a harmadik világháború. Az Iszlám Állam szeretné belerángatni az Egyesült Államokat egy szárazföldi konfliktusba Szíriában, nekünk viszont előrelátóan kell kezelnünk a helyzetet, és nem hagynunk, hogy belevigyenek egy olyan akcióba, amely nem a várt pozitív eredménnyel jár.”

A merényletet egyébként Barack Obama amerikai elnök is elítélte, részvétét fejezve ki az áldozatok hozzátartozóinak, és jelezve, az amerikaiak kapcsolatban állnak a francia hatóságokkal, és mindenben készséggel állnak a segítségükre. Jelentkezett egy részvétnyilvánító üzenettel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is. Ő a mongol fővárosból, Ulánbátorból írt a Twitteren arról, milyen visszás, hogy csütörtök éjjel Nizzában a szabadságot ünneplő emberekre támadtak rá. Ugyanitt, az Ázsia-Európa-csúcson van Li Ko-csiang kínai kormányfő, aki elítélte a terrorizmus minden formáját, és együttérzését fejezte az áldozatok hozzátartozóinak. A csúcson Angela Merkel német kancellár újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy "Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban". Az ASEM-csúcstalálkozón egyperces csenddel emlékeztek a nizzai áldozatokra.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 televízió  péntek reggeli műsorában fejezte ki a magyar kabinet  legmélyebb részvétét és együttérzését Franciaország népének és kormányának a terrortámadás miatt.

A Nice-Matin a Twitter-oldalán közölt egy grafikát arról, hogy a támadás hol történt:

A támadás időpontja enyhén szólva szimbolikus. 1789. július 14. volt az a nap, amikor Párizsban a tömeg megrohanta és bevette az ancien regime politikai foglyairól hírhedt börtönét, a Bastille-t. Arról nem is beszélve, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság biztonsági szempontból hatalmas siker volt a franciák számára, ez a támadás azonban most minden reményt szertefoszlat a tavaly januári és novemberi merényletek utáni esetleges megnyugvásról.

A merényletért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, de a szélsőséges szunnita terrorszervezethez, az Iszlám Államhoz lojális honlapokon már kitört a gyomorforgató ünneplés, többen ujjongással fogadják a „hitetlen franciák” halálát. A Le Figaro cikke szerint egyértelműen az iszlám Állam kézjegyét viseli magán a nizzai merénylet. Az Irak és Szíria egyes területeit máig uraló dzsihadisták az egyik tavalyelőtti videójukban kamionok használatára is felszólították a merényletre készülő híveiket.

Németország ellenőrzi a német - francia határt

Németország ellenőrzőpontokat állít fel a német - francia határon, közölte a német rendőrség. Az AP szerint fokozottan ellenőriznek a reptereken és a vasúti határátkelőhelyeken is. A németek egyeztettek az intézkedésekről a francia hatóságokkal.

Olaszország és Spanyolország szintén bejelentette, hogy szigorítják a határellenőrzést.

Riadó a reptéren

Kora délután evakuálták a nizzai repteret, ugyanis egy gyanús csomagot találtak a csomagkiadó térben. A reptér tele van katonákkal.

Inkább támadás, mint utazás

Az Iszlám Állam stratégiájában nemrég fordulat következett be. Azzal párhuzamosan, hogy a szunnita szélsőségesek egyre több területet veszítenek Irakban és Szíriában, egyre kevésbé hangoztatják, hogy szeretnék, ha a híveik a közel-keleti harctéren csatlakoznának hozzájuk. Ehelyett arra szólítják fel az európai szimpatizánsaikat, hogy a saját lakóhelyükön – így Franciaországban –  hajtsanak végre merényletet az ott élők és a turisták ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.