A szlovák politikai Messiás öngólja

Ismeretlen személyek feltöltötték az egyik szlovákiai honlapra azt a titokban rögzített hangfelvételt, amelyen Radoslav Procházka még a márciusi elnökválasztás előtt arra igyekezett rászedni képviselőtársát, Igor Matovicot, hogy az egyik reklámügynökség tulajdonosaként ne számlázzon, hanem fogadjon el kenőpénzt politikai hirdetéseinek fejében.
Procházka államfőjelöltként kifecsegte azt is, hogy csak ilyen eszközzel tudja kicselezni a törvényt, amely az elnökválasztás előtti kampánykiadások felső határát megközelítőleg 133 ezer euróban szabta meg, ő viszont névtelenséget kérő szponzoroktól félmilliót gereblyézett össze. Ezért keresi azokat a bizonyos kiskapukat. Igor Matovic állítólag visszautasította az ajánlatot.

Röviddel ezután a voksoláson a negyvenkét éves, függetlenként induló alkotmányjogász minimális különbséggel szorult a harmadik helyre. Ekkor határozta el, hogy Háló (Siet) néven új pártot alapít. „Több mint négyszázezer támogató voksot kaptam. Erre a jelentős erőre, valamint a lakóhelyeiken, illetve a régiójukban ismert, feddhetetlen előéletű személyekre támaszkodva olyan pártot alapítok, amely valóban a polgárokat szolgálja, tettrekész tisztségviselői révén pedig behálózza az egész országot. Kellő alternatívát kínálunk a Robert Fico vezette Smer-SD párttal szemben, amely képtelen megoldani az ország társadalmi gondjait és kivezetni az országot a korrupció mocsarából" – közölte Procházka, s lemondott képviselői mandátumáról is.

Még be sem jegyezték a pártját, amely azonban már a bejelentést követően tizenöt százalékos támogatottságot szerzett. A legtöbb szimpatizánst éppen az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek (OlaNo) nevű politikai tömörülés eddigi holdudvarából és Robert Fico pártjának csalódott hívei közül toborozta. Ezután került nyilvánosságra az ominózus felvétel, amely a mostani politikai uborkaszezonban nagyot durrant, holott nem az első ilyen botránnyal szembesült a szlovákiai közvélemény.

Nem is olyan régen például olyan hanganyagot kapott több pozsonyi szerkesztőség, amelyen Robert Fico kérkedik azzal, hogy saját eszével milliókat szerzett dúsgazdag üzletemberektől pártja számára. A kormányfő-pártelnök természetesen manipulációnak, összevágott lejárató próbálkozásnak nevezte a felvételt, a rendőrség és az ügyészség pedig hallgat. Miként Radoslav Procházka ügyében is. Főleg a világhálón és a közösségi oldalakon viszont óriási a felháborodás.

„Ismét átvertek bennünket! Megjelent egy újabb politikai Messiás Szlovákiában, aki a közélet megtisztításáról papolt, miközben hatalmas öngólt rúgott, hiszen ugyanolyan hamiskártyás, mint azok, akiket bírál. Máris távoznia kellene a közéletből, de erre semmi esély, hiszen most meg azt szajkózza, hogy mások még sárosabbak" - visszhangozzák sok ezren.

Juraj Hrabko szerint törvénymódosítással és a jogszabály megtartásának szigorú ellenőrzésével viszonylag gyorsan el lehetne zárni a pártok titkos pénzcsapjait. „Csak az a gond, hogy ezt a lépést mindig azok követelik, amelyek ellenzékbe szorultak. Amint kormányra kerülnek, megfeledkeznek követeléseikről, s farizeusként tovább dagonyáznak a szlovákiai sártengerben"- mutatott rá a lényegre a neves szlovák publcista.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.