galéria megtekintése

„A szívem helyén kő van”

Románia volt jobbközép államfője kinézte magának az intoleráns, tekintélyelvű beszédre fogékony választói réteget, s pár hét alatt egykori támogatóit is meglepő változáson ment át.

Traian Basescu több mint egy ­évtizeden át uralta a romániai belpolitikát – 2004 előtt az ellenzék vezéreként, tíz éven át államfőként –, majd második elnöki mandátuma lejártával jóformán eltűnt a közéletből. Egy ideje viszont ismét naponta szerepel a hírekben, mégpedig egy radikálisan új, nem utolsósorban radikális diskurzussal.

Az önmagát államfőként a magyarok – és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök – barátjaként, továbbá Románia euroatlanti irányultságának garanciájaként beállító politikus újabban élesen idegenellenes, populista, nacio­nalista és Nyugat-ellenes hangokat üt meg. A leggyakoribb témája a menekültválság, amelyben a többi román politikussal ellentétben ­kategorikus álláspontot képvisel.

Szerinte Romániának nem kell befogadnia egyetlen menekültet sem, függetlenül attól, hogy az illető Észak-Afrikából vagy Szíriából származik-e. Az emberséges, de a román nemzet iránt a végsőkig elkötelezett államférfit alakítja, akinek „a szíve szakad meg a szerencsétlen emberek láttán”, de nem tehet mást, „a szíve helyén kő van”. Előbb utalássze­rűen, majd egyértelműen összekapcsolta a menekülteket a terrorizmussal, többször kirohant a romániai muzulmán közösség ellen, és élesen támadta az Európai ­Uniót és az Egyesült Államokat is.

 
Traian Basescu. Nagyot fordult, és a népszerűsége is nőtt
Traian Basescu. Nagyot fordult, és a népszerűsége is nőtt
Bogdan Cristel / Reuters

A 64 éves Traian Basescu október végén vette át hivatalosan is a védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt vezetését. Az alakulat a 2014-es európai parlamenti választáson a voksok hat százalékát szerezte meg, de fokozatosan a hibahatár alá süllyedt. Megfigyelők szerint ezzel hozható összefüggésbe a volt államfő új diskurzusa, amelynek egyetlen célja van: elfoglalni a Corneliu Vadim Tudor halálával megüresedett helyet. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) alapító elnöke szeptember közepén hunyt el váratlanul, a PRM gyakorlatilag szétesett. Az euroszkeptikus és nacionalista réteg pártpolitikai szinten képviselet nélkül maradt.

Tudor rendszeres magyarellenes kirohanásai mellett populista, Nyugat-ellenes állásfoglalásaival szerzett magának hírnevet. Népszerűségének a csúcsát a délszláv válság idején érte el, amikor naponta ostorozta a kormányt, amiért átrepülési engedélyt adott a „testvéri ortodox szerb népet” bombázó NATO-gépeknek. 2000-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, pártja a második erő volt a parlamentben. Szakértők szerint hasonló lehetőségeket nyit a menekültválság egy olyan politikus előtt, aki hajlandó C. V. Tudor nyomdokaiba lépni.

Horváth István
Horváth István

A legfrissebb felmérések szerint Basescu jól számított, pártja népszerűsége szeptemberhez képest a háromszorosára, 7,5 százalékra ugrott. S tovább nőhet. A felmérések szerint a román lakosság több mint fele ellenzi a menekültek befogadását, 23 százalék úgy gondolja: a „szervezett migránscsoportok” célja Európa destabilizálása.

Az utóbbi arány nagyjából megegyezik az intoleráns és autoriter politikai diskurzusra fogékony népességgel, tudtuk meg Horváth Istvántól, a kolozs­vári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) igazgatójától. – A felméréseink alapján ­18–23 százalékra becsültük azt a réteget, amely támogat mindenféle szélsőséges diskurzust – fejtette ki. Kérdésünkre a szociológus úgy vélte: Ba­sescu számára nem okoz gondot a váltás, egyik napról a másikra eldobhatja az Európa-barát köntöst. – Potenciális szimpatizánsai nem a következetességet keresik benne, hanem azt a határozott vezetőt, aki el tudja hitetni velük, képes megoldani az ország gondjait, s akire így rábízhatják magukat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.