„Zárt ajtó mögött dolgozik, mi is csak az ügyvédektől tudjuk, hogy milyen módszerei vannak. De vannak, akik egyenesen inkvizítornak tartják” – mondja lapunknak egy neve elhallgatását kérő sevillai újságírónő. Van ellenben rajongói klubja a Facebookon negyvenezer taggal: ők az igazság rendíthetetlen harcosát látják benne.
Spanyolország szereti a sztárbírókat: néhány évvel ezelőtt a Pinochet-ügy miatt elhíresült Baltasar Garzónnal voltak tele a lapok. A vizsgálóbíró azonban sokak szerint túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor a spanyol polgárháború tömegsírjainak megnyitását kezdeményezte. Amikor az a vád érte, hogy a konzervatív pártot érintő korrupciós ügyben lehallgatta a vádlottak és ügyvédeik telefonbeszélgetését, évekre eltiltották a hivatalától.
Mercedes Alayát eddig senki sem tudta kikezdeni, pedig őt is érte már az a vád, hogy „utazik” a szocialistákra. A kilencvenes évek elején került Sevilla 6-os számú bíróságára, majd rövid időn belül a címlapokra: első nagy ügyében a helyi futballcsapat, a Real Betis (egykor Szusza Ferenc egyesülete) elnökét küldte rács mögé adócsalás és pénzügyi machinációk miatt.
Ám ami igazán ismertté tette, az az andalúz szocialista vezetők korrupciós ügyeinek vizsgálata. Az évek óta tartó vizsgálatba belebukott már két andalúz tartományi kormányfő, bíróság elé került számos magas rangú szakszervezeti vezető is; Alaya ruhatárának jellegzetes kiegészítőjévé lett az a kis bőrönd, amelyben az aktákat hozza-viszi magával a bíróságra.
Több tízezer oldal gyűlt már össze az úgynevezett ERE-botrányról, amelyben azt feltételezik, hogy az andalúz kormányok a szakszervezetek és számos közvetítő segítségével elsikkasztották a pénzt, amelyből a nehéz helyzetbe került vállalatokat kellett volna támogatniuk, illetve az utcára került dolgozókat kártalanítaniuk. Mivel a dél-spanyol tartomány hagyományosan magas munkanélküliséggel küzd, az itt kormányzó szocialisták létrehoztak egy alapot, amelyből a munkahelytámogatást szerették volna ösztönözni.
Ebből az alapból igényelhettek volna pénzt a vállalkozók, csakhogy a helyi szocialista politikusok egy része saját kénye-kedve szerint osztogatta a támogatást a „baráti cégeknek”. Azok meg is hálálták a bizalmat, például egy cipősdobozba rejtett 70 ezer euróval, amelyet egy park- és játszótérépítő cég vezetője küldött ajándékként. A szocialisták azzal védekeznek, hogy mindenütt vannak, akik visszaélnek a támogatási rendszerrel, távolról sem tömeges csalásokról van szó.
Az államot ért kár így is 100-150 millió euró közé tehető. Több milliót fizettek ki olyan személyeknek, akik sosem dolgoztak a megnevezett vállalatoknál, több tízmilliót olyan vállalatoknak, amelyek nem voltak rá jogosultak, és 50-60 millió eurót különféle közvetítőknek, ügyvédeknek, szakszervezeti vezetőknek. Mercedes Alaya éve óta szívósan, szisztematikusan göngyölíti fel a szálakat – a kihallgatásokon addig kérdez, amíg meg nem kapja a kívánt választ.
