A románok nem értik, hogy vihette el az állam a gyerekeket

Román parlamenti delegáció utazik Norvégiába, hogy a helyszínen tájékozódjon az ottani gyámhatóság állítólagos visszaéléseiről. A látogatást a határon túli románok ügyeivel foglalkozó bizottság alelnöke, a liberális párti (PNL) Mircea Dolha jelentette be, miután a román közvéleményben nagy visszhangot váltott ki a Bodnariu család ügye.

A román Marius és a norvég Ruth öt kiskorú gyermekét tavaly novemberben helyezte állami gondozásba a norvégiai gyermekjogvédő hatóság (Barnevernet), a család szerint azért, mert vallásos nevelésben részesítették őket. Daniel Bodnariu, az apa Romániában élő fivére ugyanakkor elismeri, hogy a gyerekek testi fenyítést kaptak, „de csak mértékkel", és „ha elkerülhetetlen volt".

A norvég törvények szerint azonban a kevés is túl sok, ha fizikai korrekcióról van szó. Amikor a két iskolás korú gyerek elmondta a tanítóknak, hogy otthon gyakran a fenekükre csapnak vagy a fülüket húzzák, az iskola értesítette a Barnevernetet. A hivatal munkatársai tavaly novemberben két gyermeket az iskolából, három kisebbet a család otthonából vitt el. Pótszülőknél helyezték el őket, a család állítása szerint több órányi járásra naustdali otthonuktól. Bodariuék azt is állítják, hogy a norvég hatóságok elindították az örökbeadási eljárást.

Verziójukat lehetetlen ellenőrizni, a Barnevernet ugyanis a legapróbb információt sem hajlandó közölni. Norvégia bukaresti nagykövetsége az ügy kapcsán rámutatott: a gyermekek jogaira való tekintettel a norvég törvénykezés tiltja, hogy a hivatal bármiféle részletet kiadjon.

Talán az információhiány miatt is, a román közvélemény jelentős része a Bodnariu család mellett áll, de akadnak olyanok is, akik az ügyben „civilizációk összecsapását" látják: Romániából nézve abszurdnak tűnik, hogy ilyen „apró korrekciók" miatt az állam beleszól a család belső ügyeibe, sőt, kezdeményezi a szülői jogok megvonását.

A hétvégén mintegy kétezren tüntettek – immár másodszor – Bukarestben a „gyermekrabló Barnevernet" ellen tiltakozva. Más európai, illetve amerikai nagyvárosokban összesen szintén néhány ezren vonultak a norvég nagykövetség elé a Bodnariu család védelmében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.