A romákat elűző Fideszről cikkeznek Németországban

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Miskolc számozott utcákból álló negyedének felszámolásával kapcsolatban közölt riportot szombati számában.

Stephan Löwenstein Csak számok, nevek nincsenek című írásában kiemelte, hogy a magyar kormány „eljár a romákkal szemben", ami „különösen drasztikus Miskolcon: ott elűznek embereket a lakásukból".

Kifejtette, hogy a számozott utcákból álló negyed felszámolását azzal indokolták, hogy a közeli labdarúgó stadion fejlesztésének útjában állnak a házak, de „valójában mindenekelőtt úgy néz ki, hogy a Miskolcon vezető Fidesz egyszerűen meg akar szabadulni a telepen élő romáktól".

A „romatelep" a tavalyi önkormányzati választáson „nagy téma volt", és a Fidesz többségét „talán az mentette meg, hogy Kriza polgármester megígérte, hogy 'rendet tesz'" a környéken – írta a FAZ szerzője.

Ugyanakkor nem látni „koncepciót, amely túlmutat azon, hogy megszabadulnak a romáktól, és a számozott utcákat letarolják bulldózerrel" – tette hozzá, megjegyezve, a környező településeken elindultak „polgári kezdeményezések", amelyek arról szólnak, hogy nem akarják befogadni a felszámolásra kijelölt telepről származó embereket. Számukra „Kanada az új reménység" – áll Stephan Löwenstein riportjában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.