galéria megtekintése

A romák nemsokára többen lesznek, mint a magyarok

– Régiónkban egyre agresszívabbak a romák. Legutóbb az Iglói (Spišská Nová Ves) járásban lévő Ötösbányán (Rudnany) vagy kétszázan rátámadtak az intézkedő társaimra, akik közül heten orvosi ellátásra kényszerültek – panaszkodott lapunknak Juraj Leško, a Kassa megyei rendőrkapitányság parancsnoka.

Az egyre súlyosabb mélyszegénységből fakadó elkeseredés és a kelet-szlovákiai rendőrök romaellenessége azonban aligha vezethet máshova. – Arról bezzeg hallgat a parancsnok, hogy emberei nemrég a Nagymihályi (Michalovce) járásban található Füzeséren (Vrbnica)

teljesen indokolatlanul gumibotoztak a cigánysoron. Hivatalosan nem történt erőszak, de volt, akit kékre-zöldre vertek. Három romát bordatörésekkel szállítottak sürgősségi ellátásra

– felelte kérdésünkre Ravasz József egyetemi oktató, a Romológiai Intézet igazgatója.

 

– Tudtommal a rendőrök a járásban olyan személyeket kerestek, akiket lopásért, erőszakos behatolásért már jogerősen elítéltek, de még nem kezdték meg börtönbüntetésüket. Hiába mondtam nekik, hogy nálunk senkit sem találnak, félrelöktek, aztán rárontottak a faluszéli péróra – idézte fel az eseményeket Jaroslav Tokár füzéresi polgármester. – Sikeres volt az akciónk, hat személyt megtaláltunk és előállítottunk, igaz, nem Füzeséren – dicsekedett Alexander Szabó kassai rendőrségi szóvivő.

Ötösbányán múlt szombaton vigadozás közben összekülönbözött két testvér. Valaki kihívta a rendőröket,

akik azonban nem a dulakodókat fékezték meg, hanem a többiekre támadtak, akik emiatt megdobálták őket.

Végül hét garázdát állítottak elő, köztük egy tizennégy éves fiút, aki kövekkel dobálta a rendőrautókat.

– Négyezer lakosú településünkön legalább két és fél ezer roma él. Meg nem mondom, mennyi a munkanélküli közöttük, mert elég sokan főleg Csehországba járnak svarcban dolgozni építkezésekre. Tizenöten helybeli közmunkások. Pénteken volt fizetés, jutott az esti mulatozásra – felelte kérdésemre Milan Blistan ötösbányai polgármester.

Jana Dubovcová emberi jogi ombudsman a tavaly Szepsi (Moldava nad Bodvou) melletti cigány gettóban végrehajtott rendőrattak és más rendőri túlkapások miatt felkérte Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt, hogy vizsgálják ki a nagy port kavart ügyeket, s ezután minden nagyobb rendőri intézkedésről készítsenek videofelvételeket. Miután hetekig nem kapott választ, jogkörével élve megjelent a kormányülésen, ám Robert Fico miniszterelnök egyszerűen nem hagyta szóhoz jutni,

s még ki is oktatta, hogy semmi keresnivalója sincs ott. Ezután a pozsonyi parlamentben kért és kapott szót. Érveit a százötven fős testületben mindössze húsz ellenzéki képviselő hallgatta meg.

– Sajnos, kormánykörökben még a súlyos gondokról sem illik beszélni. Pedig a romák lakta kelet-szlovákiai térségben az elmúlt másfél év alatt 259 alkalommal törtek rájuk a rendőrök. A nyugati régiókban ezalatt egyetlen ilyen intézkedést sem foganatosítottak – mutatott rá az emberi jogi szóvivő.

Pedig figyelni nagyon kellene. Tavaly szlovák és külföldi szakértők, illetve az önkormányzatok közreműködésével elkészült a szlovákiai romák atlasza, amely végre tárgyilagosan mérte fel a romák helyzetét. Alexander Musinka etnológus, a kiadvány egyik társszerzője néhány adatot ismertet:

– A romák tényleges lélekszáma 402 ezer 840.

Mivel a szlovákiai magyaroké immár alig haladja meg a 450 ezret, rövidesen nem ők lesznek a legnépesebb kisebbség országunkban. Jelenleg még mindig legalább 200 ezren élnek a 804 roma gettóban.

Ezek átlagosan 900 méterre vannak a legközelebbi településtől, a legtávolabbi hét kilométernyire. Csaknem tízezren olyan helyeken tengődnek, ahol nincs villany, de még kútvíz sem. Riasztó a romák műveltségi szintje, miként az iskolakerülők száma is – sóhajt fel.

A füzéresi romák a gumibotok nyomaival
A füzéresi romák a gumibotok nyomaival
Ján Krošlák / Népszabadság

Peter Pollák romaügyi kormánybiztos érdeklődésünkre elismerte, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben jórészt csak papoltak a romák megsegítéséről, miközben milliókat síboltak el mindenféle értelmetlen projektekre. – Ez a kormány végre munkához látott. Brüsszel az elkövetkező évekre 300 millió eurós támogatást ígért a felzárkóztatásukra, az atlasznak köszönhetően pedig már tudjuk, hogy hol és mire használjuk fel ezt a forrást. Eddig sem tétlenkedtünk. Felépítettünk 54 közösségi központot, további 70 rövidesen elkészül, ahol kulturált életmódra, alapvető higiéniai szokásokra tanítjuk főleg a fiatal roma családokat. Immár csaknem 300 a képesített egészségügyi és szociális munkások száma, akik emberibb életre segítik őket.

Növekszik a roma nemzetiségű rendőrök és polgárőrök száma is.

Ezek nem kis eredmények – emeli meg a hangját.

Ravasz József, miután felvételünkről meghallgatta a kormánybiztos szavait, széttárta a karját:

– A kormány fizeti őt, cserébe a kincstári optimizmusért és a sok mellébeszélésért.

A civil szervezetek meg az ombudsman figyelmeztetésére rá se hederít a kabinet. Pedig az etnikai bomba egyre hangosabban ketyeg..

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.