Diktátorral bratyizik a német titkosszolgálat

A német titkosszolgálat, a BND ügynökei ismét együttműködnek a szíriai elnök. Basár al-Aszad kémeivel - értesült a német Bild.

A bulvárlap szerint a hírszerző ügynökségek az iszlamista szélsőségesekről cserélnek információt. Berlin egyébként ellenzi, hogy Aszad hatalmon maradjon, ezt nem tudja elfogadni egyetlen békemegállapodás részeként sem. 

Fotó: Omar Sanadiki / Reuters

 

A lap szerint a BND ügynökei egy ideje már rendszeresen utaznak Damaszkuszba egyeztetésekre - írta a Bildre hivatkozva a Reuters.

A német törvényhozás két hete döntött úgy, hogy támogatja az amerikai légicsapásokat, amelyek az Iszlám Állam (IS) fegyvereseit támadják Szíriában. Németország Tornádó felderítő gépeket küld, segít a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmében, emellett 1200 katonát és tankergépeket is küld.

A német sajtó szerint ez Angela Merkel kancellár "első háborúja" és annak a veszélyeire hívta fel a figyelmet, hogy német pilóták zuhanhatnak le IS-területeken. A Bild értesülései szerint az Aszad-féle titkosszolgálattal épp azért kezdődött újra az együttműködés, hogy ha egy pilóta szerencsétlenséget szenved, azonnal legyen kommunikációs csatorna Damaszkusszal.  

A Bild szerint a BND állandó irodát is nyitna Damaszkuszban, ennek előkészítése már zajlik. A hírszerzők akár a német követség jelenleg üresen álló épületébe is költözhetnének, de erről csak jövőre dönt a német kormány. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.