A NATO-ban megfagyott a levegő

Jens Stoltenberg volt norvég miniszterelnök, az észak-atlanti szövetség új főtitkára leginkább a humort hiányolja az új munkából.
Stoltenberg a svéd televíziós talkshownak, a Skavlannak adott interjút csütörtökön, amelyben az ukrán válság mellett a NATO-ban uralkodó hangulatról is beszélt. Bevallása szerint az észak-atlanti szövetség brüsszeli főhadiszállása nyomasztó hely, a tárgyalásokról teljességgel hiányzik a humor, és ez az, amivel neki a leginkább nehéz megküzdenie. már ő is leállt a poénokkal. Nincs kultúrája a humornak, szóval már én is leálltam – legyintett.

Ami az ukrán válságot illeti, Stoltenberget megkérdezték az egyik januári nyilatkozatáról, amelyben frappánsan nonszensznek nyilvánította Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kijelentését NATO-egységek jelenlétéről Ukrajnában. Erről azt mondta, „hirtelen felindulásból, de átgondoltan" nyilatkozott, és ma is fenntartja, amit mondott. „Ukrajnában nincsenek NATO-egységek. Az egyedüli külföldiek, amelyek vannak, azok oroszok, és ki kell vonulniuk" – fogalmazott. Szerinte ettől függetlenül Oroszország nem jelent közvetlen veszélyt a NATO országaira és a két semleges országra, Svédországra, illetve Finnországra sem.

A külföldiekkel kapcsolatban Stoltenberg egyébként valószínűleg téved. A múlt héten Spanyolországban nyolc embert vettek őrizetbe a váddal, hogy nemzeti érdeket árultak el, amikor beszálltak az ukrán polgárháborúba a donyecki és a luganszki szeparatisták oldalán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.