A megfulladt szír kisfiú képének hatására fogadhatnak be több menekültet

David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy az Egyesült Királyság az eddigieknél még több menekültet fogad be. A kormányfőre és a brit politikusokra is nagy hatással volt a világsajtót és az internetet bejárt megfulladt szír kisfiú képe, akinek holttestét pénteken szülővárosába, Surucba szállították.

A migránsokat az ENSZ szíriai határnál található menekülttáboraiból hoznák Nagy-Britanniába, nem pedig Európából. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány embert készülnek befogadni, de Cameron korábban azt mondta, menekültek további ezreit fogadná be országa.

BBC szerint azután vetődött fel a britekben, hogy többet tegyenek a menekültekért, hogy a Törökország partjaira sodródott, megfulladt hároméves szír kisfiú képe elárasztotta a világsajtót és az internetet.

Aylan Kurdi halála Cameront is megrázta, aki csütörtökön azt nyilatkozta, hogy apaként nagyon mélyen érintették a látottak. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem az a válasz a történtekre, hogy több embert kell befogadni. A brit kormányfőre ennek ellenére nagy nyomás nehezedik, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és David Blunkett korábbi munkáspárti belügyminiszter is több menekült befogadására szólította fel.

Kobaninál temetik el a vízbe fúlt gyerekeket és édesanyjukat

Aylan és Galip Kurdi a szüleikkel a törökországi Bodrumból indultak Kosz szigetére gumicsónakkal az éjszaka közepén. A gyerekeken nem volt mentőmellény, így gyakorlatilag esélyük sem volt a túlélésre, bár a családfő, Abdullah kitartóan kapaszkodott a felborult csónak oldalába, magához szorítva családját. A hullámok azonban elsodorták a gyerekeket és édesanyjukat, Rehant.

Mind a hárman meghaltak, egyedül az apa maradt életben, aki arra kérte a hatóságokat, segítsenek visszavinni szeretteit a török–szír határ melletti Surucba, ahova pénteken megérkezett egy autókonvoj az apával és a holttestekkel. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.