A másik japán túszát is lefejezte az Iszlám Állam

A Goto Kendzsi haláláról készített videofelvételt szombat este hozták nyilvánosságra.

A szunnita szélsőséges szervezet, az Iszlám Állam lefejezte a japán túszát, a szabadúszó újságíró Goto Kendzsit. A 47 éves férfi haláláról készített videót az IS szombat este hozta nyilvánosságra. Az NHK televízió jelentése szerint a japán hatóságok még vizsgálják, hogy a felvétel hiteles-e.

Goto munka közben. Egy önjelölt biztonsági szakértő kiszabadításért ment Szíriába
Goto munka közben. Egy önjelölt biztonsági szakértő kiszabadításáért ment Szíriába
Forrás: Facebook

Goto ismert szabadúszó újságíró és filmkészítő volt. Az IS tavaly októberében kapta el Szíriában, ahová azért ment, hogy az iszlamista szélsőségesek másik japán túszának, Jukava Harunának a szabadon engedéséről tárgyaljon. Jukavát alig egy hete végezték ki, ami után Goto anyja a nyilvánosság előtt kérte az IS-t a fia elengedésére.

Amerikai részről egyelőre Bernadette Meehan, a Barack Obama elnök mellett működő Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szólalt meg elítélve Goto lefejezését és szolidaritásáról biztosítva a Japánt. Az Egyesült Államok szintén vizsgálja, hiteles-e az IS videója – tette hozzá a szóvivő.

Az IS eredetileg 200 millió dollárt és egy terrorizmus miatt Jordániában börtönben lévő nő, az iraki Szadzsida al-Rasavi szabadon engedését követelte Goto és a Szíriába tavaly júliusban afféle önjelölt biztonsági szakértőként elutazó Jukava fejéért. Bár Abe Sindzó japán miniszterelnök kormánya jelezte, hogy nem hajlandó váltságdíjat fizetni a két túszért – ami az IS szerint „ostoba hiba” volt –, a jordán hatóságok a maguk részéről azt mondták, belemennének az alkuba, az IS által kijelölt határidőig, csütörtökig azonban a két fél között nem született megállapodás. Kiszivárgott információk szerint az alku azon hiúsult meg, hogy Ammán szerette volna, ha az iszlamista szélsőségesek Gotóval együtt a japán újságíró jordán pilótájának, Moaz al-Kaszaszbehnek is visszaadják a szabadságát. Néhány napja az IS egyébként elállt a 200 millió dolláros követeléstől.

Azt, hogy Gotót egy dzsihadista honlapokon terjedő IS-videó tanúsága szerint lefejezték, elsőként a SITE Intel Group nevű iszlamista szélsőségeseket figyelő szervezet fedezte fel szombaton. A SITE szerint a japán újságíró gyilkosa egy angolul brit akcentussal beszélő férfi volt, a felvételen pedig egy szó sem esik Kaszaszbeh sorsáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.