A németekben és a lengyelekben bízunk

Érdekes, olykor kimondottan meglepő eredményeket hozott az a reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a pozsonyi Közügyek Intézete végzett a négy visegrádi tagországban, az ottani partnerek, Magyarországon a TÁRKI közreműködésével.

Olga Gyárfásová szlovák szociológus, a felmérés koordinátora figyelemre méltónak tartotta, hogy főleg a szlovák (70 százalékuk) és cseh állampolgárok (50) tartják fontosnak és célravezetőnek a visegrádiak gazdasági és politikai együttműködését. Őket a magyarok (43) és a lengyelek (41 százalék) követik.

Annak ellenére, hogy mind a négy állam EU- és NATO-tag, polgáraik merőben másként viszonyulnak az oroszokhoz és az amerikaiakhoz. A szlovákok 31 százaléka bízik az előbbiekben, a magyarok 17, a csehek 16, a lengyeleknek viszont csak alig 9 százaléka rokonszenvez az oroszokkal. Az Egyesült Államok iránt legnagyobb a bizalom Lengyelországban (50 százalék), továbbá Csehországban (41) és Magyarországon (33), a legkisebb viszont Szlovákiában (27). Ukrajnát a legtöbben politikai szempontból ingatag országként tüntették fel, amely akár háborús gócponttá is válhat az Oroszországgal kapcsolatos konfliktusok miatt.

Az uniós államok polgárai közül a csehek leginkább a szlovákokban (79 százalék), a franciákban (59), valamint az angolokban és a lengyelekben (egyaránt 58) bíznak. A lengyelek elsőként a szlovákokat (69), utánuk a magyarokat és a cseheket (61-61) tüntették fel a legrokonszenvesebbek között. A magyarok pedig a németeket (62), a lengyeleket (58) és az osztrákokat (50) nevezték meg. A szlovákoknak hagyományosan a csehek iránt van a legnagyobb bizalmuk (70), őket az osztrákok (49) és a lengyelek (40) követik, a magyarok a rangsorukban csupán a 9. helyen (30 százalék) végeztek.

A pozsonyi intézet saját honlapján (www.ivo.sk ) nyilvánosságra hozta a Visegrádi négyek 25 éve a közvélemény tükrében című tanulmányt is, amely részletesen ismerteti a felmérés eredményeit és tanulságait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.