Úgy nekibúsultak a román juhászok, hogy meg se álltak a parlament udvaráig

Több ezer juhász tüntetett kedden a bukaresti parlament előtt, majd a rendfenntartókkal dacolva az épület udvarára is behatolt. Az új vadászati törvény ellen tiltakoztak, amely korlátozza nyájőrző kutyáik számát és december 6-tól április 24-ig betiltja a legeltetést.

A juhászok nyájanként egy kutyát tarthatnak síkvidéken, kettőt dombok közt és hármat hegyekben a vadászati törvény júliusban hatályba lépett módosítása értelmében. A jogszabály elfogadása előtt a mezőgazdasági tárca államtitkára áprilisban ezt azzal indokolta, hogy a juhászkutyák valójában ragadozóknak minősülnek az apróvadak szempontjából. A legeltetés téli tilalmát a nedves, felpuhult területek "pihentetésének", helyreállításának szükségességével magyarázta.

A juhászok azt sérelmezik, hogy a kutyák számának korlátozása védtelenné teszi a nyájaikat a vadállatok támadásaival szemben, a vadászok pedig - elmondásuk szerint - sportot űznek abból, hogy lelövik az elkószált juhászkutyákat. Erre egyébként a törvény fel is hatalmazza őket.

Az országból összesereglett, subákat viselő és kolompokat zörgető juhászok a rendőrkordont áttörve elfoglalták a parlament előtti utat. Megbénították a közlekedést és azt követelték, hogy - a költségvetési vitával, illetve saját speciális nyugdíjuk megszavazásával elfoglalt - honatyák kimenjenek hozzájuk az épület elé és meghallgassák őket.

Miután ez nem történt meg, a juhászok átmásztak a parlamenti palotát övező kerítésen. A csendőrök először megpróbálták könnygázzal visszatartani őket, majd később inkább kinyitották előttük a kapukat, és beengedték őket a palota udvarára. Az indulatosan kiabáló tüntetők egy küldöttségét beengedték a szenátus épületébe, ahol Calin Popescu Tariceanu házelnök fogadta őket, több törvényhozó pedig kiment a demonstrálók közé és azzal az ígérettel próbálta megnyugtatni őket, hogy törvénytervezetet terjesztenek a parlament elé, amelyben a juhászokat zavaró rendelkezéseket eltörlését kezdeményezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.