galéria megtekintése

A parti őrség végignézte a dél-koreai diákok haláltusáját

0 komment

NOL

Megkezdődött a tragikus dél-koreai kompbaleset túlélőinek meghallgatása. A diákok elmesélték, hogy miként segítettek egymásnak kijutni a süllyedő kompból, miközben a legénység tagjai az elsők közt menekültek, és a parti őrség biztonságos távolból nézte sokak haláltusáját.

A kompbalesetben elhunyt diákok társai és rokonai az ansani iskola újranyitását várják június végén
A kompbalesetben elhunyt diákok társai és rokonai az ansani iskola újranyitását várják június végén


Kim Hong-Ji / Reuters

– Egy ideig vártunk, aztán amikor a víz elkezdett beszivárogni, az osztályfőnök azt mondta, hogy vegyük fel a mentőmellényeinket... az ajtó a fejünk fölött volt, és az osztályfőnök azt mondta, hogy csak lebegjünk a vízfelszínen, így majd átjutunk az ajtón. Végül így sikerült kijutnunk... a többiek, akik már kint voltak, segítettek nekünk – mesélte az egyik diák hétfőn az ansani bíróságon.

Összesen hat megtört középiskolás tanúskodott, akik nevét személyiségi jogaik védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra, sőt, volt olyan gyerek, aki egy másik szobából tanúskodott, vallomását pedig egy kamera rögzítette. Ők az első túlélők, akik bíróság előtt mesélnek a történtekről. A Reuters hírügynökség értesülései szerint mintegy 75 személy fog az elkövetkező időszakban tanúskodni a bíróságon.

A legénység 15 tagja – köztük a komp kapitánya – ül a vádlottak padján, többek között gyilkosságért és gondatlanságért. A megrendült fiatalok mindegyike beszélt arról, hogy a legénység tagjai sora követtek el hibákat, és hiába süllyedt a hajó, többször is felszólították őket, hogy maradjanak a kabinjaikban.

 

A mentőmellények felvételére csak sokkal később szólították fel a komp utasainak többségét alkotó gyerekeket, akik sokáig azt sem tudták, hogy pontosan mi történik. A tanúvallomások során egyértelművé vált, hogy a legénységen kívül a parti őrség tagjai is hibáztak. Több diák is elmesélte, hogy míg ők a süllyedő kompból próbáltak kijutni, a parti őrség tagjai kintről figyelték az eseményeket, ahelyett, hogy a segítségükre siettek volna.

– Kint voltak, felhúztak minket a mentőcsónakokra, de nem jöttek be segíteni. „Miért nem jönnek be segíteni?", kérdeztük – mesélte egyikük.

Egy másik diák rámutatott arra is, hogy nekik úgy tűnt, több halász vesz részt a mentésben, mint a parti őrség tagjai. A többiekhez hasonlóan ez a lány is hangsúlyozta, hogy a legénység tagjait szigorúan meg kell büntetni.

Egy férfi rendezi a beérkezett petíciós íveket, amelyekkel pártatlan kivizsgálást követelnek dél-koreai polgárok
Egy férfi rendezi a beérkezett petíciós íveket, amelyekkel pártatlan kivizsgálást követelnek dél-koreai polgárok
Kim Hong-Ji / Reuters

A Sewol április 16-án süllyedt el, miközben az északi Anszanból a déli Dzsedzsu szigete felé tartott. Utasai többségében egy osztálykiránduláson lévő középiskola diákjai voltak. A komp összesen 476 utast szállított a fedélzetén – mintegy 250 diákot –, mindössze 172-en menekültek meg.

A tragédia egyik fő felelőse Li Dzson Szeok kapitány, aki a 14 órás út vége előtt egy tapasztalatlan harmadtisztre bízta a hajó irányítását. Ő túl gyorsan akart fordulni, ami végül a komp oldalra fordulásához, majd süllyedéséhez vezetett.

Ezt követően eluralkodott a káosz, ugyanis a személyzet tagjai nem hagyták, hogy az utasok a vízbe ugorjanak, ami azért is különösen problémás, mert videofelvételek tanúsítják, hogy a személyzet több tagjához hasonlóan Li is menekülőre fogta a dolgot, alsónadrágban ült csónakba és hagyta magára az utasokat.

Egy pap imádkozik a baleset helyszínén
Egy pap imádkozik a baleset helyszínén
Kim Hong-Ji / Reuters

A tragédia másik fő felelőse, a kompot üzemeltető cég tulajdonosa azonban már sosem ülhet a vádlottak padjára, ugyanis egy hónapja rejtélyes körülmények között életét vesztette. A rendőrség valóságos hajtóvadászatot indított Ju Bjung Un ellen, aki jó ideig az orránál fogva vezette a több ezer nyomában lévő rendőrt.

Bár a történteket egyelőre sűrű homály fedi, a napokban kiderült, hogy a férfi végig a nyaralója szekrényében bujkált. Az, hogy a saját tulajdonában lévő ingatlanban nem keresték, a hatóságok sokadik végzetes bakija volt. Bár a 73 éves üzletember holttestét már több mint egy hónapja megtalálták a nyaralója közelében lévő gyümölcsöcsben, a helyi rendőrkapitány nem is sejtette, hogy a holttest Dél-Korea legkeresettebb emberéé.

Pedig az erősen oszlásnak indult tetem mellett ott volt egy könyv, amit a vállalkozó írt még évekkel ezelőtt, több üres alkoholos üveg, valamint a Ju család vállalkozása által gyártott májolaj tonik is.

A hatóságoknak egy hónap kellett a holttest azonosításához, de mire a múlt heti boncolásra sor került, a tetem olyan állapotban volt, hogy a szakértők azt mondták, nem lehet megállapítani a halál okát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.