A kitiltás egy életre szól

A külföldi kleptokraták elleni fellépés eszköze – röviden így definiálja az amerikai szaksajtó a George W. Bush által 2004-ben aláírt 7750-es proklamációt. A korábbi törvények nem tették lehetővé a korrupt külföldi hivatalnokok, illetve a kenőpénzek elfogadóinak büntetését, pedig ez a Bush-kormányzat számára nagyon fontos volt. Ennek megoldására született a 7750-es proklamáció, amely az elkövetőktől, azok családtagjaitól és munkatársaitól is megtagadhatja a beutazást az Egyesült Államokba.
Lapunk kérdésére Richard L. Cassin jogász, a korrupcióellenes szabályozás szakértője elmondta, a 7750-es proklamáció használata nagyon homályos. Végrehajtását az amerikai külügyminisztériumra bízták, ám ők nem hozzák nyilvánosságra, milyen módon állítják össze a kleptokraták listáját. A témával foglalkozó FPCA Blog alapító-főszerkesztője elmondta: nincsenek nyilvános meghallgatások, és az amerikai külügyminisztérium nem hoz nyilvánosságra semmilyen, a 7750 alapján hozott döntést. A folyamat a külügyminisztérium indoklása szerint azért nem publikus, mert más amerikai törvények szigorú titoktartási kötelezettséget rónak rájuk a vízumokra vonatkozó döntésekkel kapcsolatban.

„Emiatt azt sem lehet megmondani, milyen gyakran alkalmazzák. Néhány tény: semmiféle olyan meghallgatás nincs a témában, amely a külügyminisztérium alkalmazottain kívül bárki más számára nyitott lenne, és a 7750 által megcélzott személyek sem kapnak értesítést a folyamat kezdetén arról, hogy felmerült a nevük, és nem is hívják be őket meghallgatásra. A döntés ellen nem lehet fellebbezni, és a vízumtilalom egész életre szól" – mondta Cassin.

Hozzátette: a 7750 alapján az amerikai külügyminisztérium az érintettek családtagjaitól, illetve olyan munkatársaitól is megtagadhatja a vízumot, akik részt vettek a korrupciós cselekményekben vagy abból hasznot húztak. Ám úgy tudja, a 7750-es proklamációt kizárólag korrupt hivatalnokok és munkatársaik, illetve az ügyhöz köthető üzletemberek ellen használják. "A 7750 célpontjai magas szinten vesznek részt a korrupcióban. Illegális pénzek közvetlen haszonélvezői vagy kifizetői, közpénzeket lopnak vagy sikkasztanak, vagy másokat segítenek ilyen tettek eltussolásával vagy bármilyen más módon" – mondta.

A 7750-es proklamáció szerint a kenőpénzeket kérő, elfogadó vagy felajánló, vagy a közpénzeket elsikkasztó személyek tettének súlyos káros hatással kell lenniük az Egyesült Államok érdekeire ahhoz, hogy a szabályozás hatása alá essenek. „Ebben a kontextusban az USA érdekeit elég szélesen értelmezik. Az biztos, hogy a kenőpénzek agresszív követelése, vagy azokat megpróbálni kikényszeríteni amerikai cégektől az amerikai érdekek megsértésének számít" – mondta Cassin.

A 7750-es proklamáció használatára csak akkor derül fény, ha maguk az érintettek hozzák azt nyilvánosságra. Nem lehet megmondani tehát, mennyire széleskörű a használata, ám meg kell jegyezni: a sajtóban leggyakrabban afrikai fejlődő országok vezetőivel kapcsolatban bukkan fel.

Cassin korábban amerikai külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta: a korrupciós ügyekre leggyakrabban korrupcióellenes civil szervezetek hívják fel a minisztérium figyelmét. A vádakat és a bizonyítékokat alaposan megvizsgálják, és végül egy magas rangú minisztériumi illetékes hozza meg a döntést.

Van, hogy az információ közérdekű bejelentőn keresztül jut el az amerikai illetékesekhez. Cassin szerint ők általában a fejlődő országokban élnek, és korrupcióellenes ügyekben nyomozó hatóságok olyan vezetői, akik „túl jól" végezték a munkájukat, és ezért elbocsátották vagy megfenyegették őket, vagy ellehetetlenítették munkájukat a korrupt bírók vagy az ellenzékük. „Megesik, hogy megjelennek az amerikai követségen azzal, hogy készek beszélni" – írja Cassin. Az így kapott információt a követség ellenőrzi, és más forrásokat is keres. Gyakran az illegális pénzmosást bizonyító banki átutalások bizonylatai szolgáltatnak alapot. A külügy névtelenséget kérő forrása Cassinnak úgy fogalmazott, körültekintőek, mert nem akarják, hogy a különböző politikai csoportok saját céljaikra használják az Egyesült Államokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.