A Jobbik menedékjogot kér Markó Attilának

A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy adjon menedékjogot a Magyarországon tartózkodó Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének, akinek előzetes letartóztatását szerdán rendelte el a román legfelsőbb bíróság.

Szávay István, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő közleményében a román jogállamiság gyalázatának tartja az előzetes letartóztatás elrendelését. Arra is kérte a kormányt, hogy adjon meg minden segítséget a román kommunizmus által államosított magyar ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán meghurcolt egykori képviselőnek.

Emellett - mint írta - elvárják a magyar külügytől, hogy diplomáciai eszközökkel gyakoroljon nyomást az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítését célzó koncepciós eljárás megszüntetése érdekében.

Az Agerpres hírügynökség szerdai jelentése szerint Markó Attila és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádlott távollétében hozott legfelső bírósági határozat nem jogerős, ellene 48 órán belül lehet fellebbezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.